Kizárólag a bíróság feladata kivizsgálni és megítélni a három éve kitört röszkei zavargás résztvevőinek a felelősségét – mondták az M1 aktuális csatorna esti műsorában a meghívott szakértők.

Ifjabb Lomnici Zoltán érhetetlennek nevezte, hogy az EU és az Egyesült Államok is érdeklődött az eljárás iránt, noha annak lefolytatása – mint mondta – a magyar bíróság dolga. Hozzátette, hogy a migrációs válság kezelésében az uniós jogalkotás sokkal csekélyebb eredményeket ért el, mint az amerikai a 2001. szeptember 11-i merénylet után. Utóbbit követően a terrorcselekmények vádlottjai polgári ügyvéd nélkül is bíróság elé kerülhettek, ítéletükben pedig a vallatással szerzett bizonyítékokat is figyelembe vehették – jegyezte meg.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő kiemelte, hogy az uniós jogalkotás kérdéseiről a tagállamok sokfélesége miatt sokkal nehezebb megegyezni. Véleménye szerint ugyanakkor a migrációval kapcsolatos vitákban több ország álláspontja elmozdulni látszik, így létrejöhet a kompromisszum a menekültkérdéssel kapcsolatos jogi szabályozásról. Gyarmati István elítélte, hogy bírósági eljárásokat politikusok minősítenek, de – tette hozzá – nem a röszkei zavargás az első ügy, ahol ez megtörténik.

(MTI)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
félrebeszélni kell róla, mert különben ellankad a hívek harci kedve!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gauntlet
Nem volt Röszkénél zavargás.
A rendőröket ugyanis a határon TÚLRÓL dobálták, a rendőrsorfalon SENKI nem jutott át.
(kivéve az egyik szervezőt, akit el is kaptak)
Miről beszélnek ezek?
Nessy
félrebeszélni kell róla, mert különben ellankad a hívek harci kedve!
vasaloboltos
Sőt elkell vonni a figyelmet a Sargatini jelentésről
kripton
"A rendőröket ugyanis a határon TÚLRÓL dobálták"
Akkor szerb területről támadás érte Magyarországot, és a szerb hatóságok ezt nem akadályozták meg, hanem eltürték. Sőt azzal, hogy hagyják a migránsokat közvetlenül a kerítés mellett táborozni még segítik is!!!

Nincs a világon egyetlen független bíróság sem! Nem feltétlenül a kormánytól kell függenie. Oligarchától, terrorszervezettől, pénzembertől, egyháztól, szektától, titkosszolgálattól...
Eriksson
@kripton: ... és politikai nyomásgyakorlóktól.
teuton
@Eriksson: Orbanod meg miröl pofazik az EU-ban? Nempomt ö pofazik bele mas orszagok ügyeibe?
teuton
@Gauntlet: Szövegertelmezesi gondjaid vannak, birka? röszkeNEL, nem azt jelenti, hogy Röszken! Bar a videokat megnezve nem csak a 2 orszag közötti semleges területen, hanem magyar területen is voltak... Aztan ha valakit kiszakitanak a "zavargok" közül, az terrorista? Hivatalos papirokkal renkelkezö szemely volt, elismert menedekjoggal, NEM illegalis! Az ügyet vegsö soron majd az EU-birosag dönti el, NEM TE! Az lesz a vege, mint több mas menekültnel, akiknek a brirosag millios karteriteseket itelt meg, a törvenytelen magyar eljaras miatt. Erröl persze biztosan nem hallottal, nem verik nagy dobra, pedig a te zsebedböl is megy a karterites fizetese!
namihami
Fosnak a honi "" szakértőink"", hogy esetleg a szakmához és nem csak Orbánhoz értők is felmérik a munkájukat?
Ha minden törvényes volt és szakszerű, akkor miért is fosnak már előre? Ha pedig nem (amit már csak az M1-be behívott "" szakértelem és szakértőik"" már sokszor igazoltak), akkor ez az újabb nemzetközi égés lesz.
Mi tudjuk, a nyáj meg hallani se fog az ügyről. Szokás szerint...
simmering73
Rettegjetek és borzongjatok. Természetesen ezeket is Soros bérelte fel.
tulipan
@simmering73: Mitől is '"rettegnek'"? Egy alapos vizsgálatból, netán kiderülne, hogy Ők kezdeményezték, az egészet? Miért is kellett ott, azt rengeteg fáradt ember felhergelni? Nem is ide akartak jönni!
Eladott Ország
Zömítsünk: a független magyar bíróság tiltott határátlépésért, kővel dobálásért és hangosbemondó használatáért 10 év börtönre ítél egy menekültet. Petike nekiáll vinnyogni, hogy a demokratikusan megválasztott Európai Parlament egy terrorizmus miatt elítélt embert menteget. Akit tehát hangosbeszélővel elkövetett terrorcselekmény ügyében a magyar bíróság ítélt el. Kerek? Jó. Csak azért, mert a nagyon okos nemzeti érzelmű hazafi nemsokára előáll a migránssimogatás fölöttébb unalmas mantrájával, ezért tisztázzuk: az ember nem terroristaként jött ide, itt került rá a minősítés. Fasza. Vagy most megint eljátsszátok, hogy házhoz mentek a pofonért (tudva, hogy a világon senkit nem ítélnek el terrorizmus miatt, aki egy hangosbemondóba üvölt és köveket dobál), hogy aztán legyen min sírni és eljátszani a hattyú halálát, mert a gyűlöletre idomított híveitek ezt is beveszik. Sőt, alig várják. Ez itt egyszer még diplomáciai tananyag lesz, mint ahogy az egész magyar kormány tevékenysége is történelemkönyvek lapjain fog visszaköszönni. És nem a piros keretes ünnepi események sorában, hanem az elrettentő blokkban.
solidedge
Olyan migránst is perbe fogtak, akit talicskán toltak a határig, mert bombaszilánk fúródott a gerincébe. Egy másik járni csak bottal tudó migránst a tömeg sodort el. A zavargás előtt tömegesen engedték a migránsokat átlépni a határon, sőt aznap is engedtek be pár tucatot. Orbánnak úgy jött a zavargás, mint a manna. A magyarok elhíresült idegen gyűlöletét kezdte felszítani. A budapesti Keleti-Pályaudvar előtt összegyűjtött migránsok is kirakati kellékek voltak, hagy lássa a magyar, hogy (WC,fürdési lehetőség hiányában) milyen koszos csürhével áll szemben a magyar.
csak úgy....
@Shikari: tibim ! a lengyel duda a fehérházba , viktor meg csak a kremlbe ? szegény áder röcsije kaputt lett,még bukarestig sem jutott el...,intézkedj és vedd át a dógok irányítását! felölem csinálatsz puncsot is...
tulipan
@durbincs: Mizujs narancsos seggnyaló Sügér? Csak nem , te vagy itt a hirhedttt Nyüves kiHerélt ? s a mackók jól megtéptek már ?
papa.49
Mitől rettegnek, megvédi őket a csutikretén mindentől )))))))))
tulipan
@durbincs: ihol -e ? a marancsos seggek nyaldosója, a közutálatnak "örvendő", Sügérünk, a sertéstelepi,koca ápolő ?Hát 50IQ-s ez nagyon nem megy ? ha lopod mán Te is a kocatápot is, mint a többi narancsagyú? legalább zabálj meg belőlük, kis termetű ? de ezt azé' tán még, azzal a tyúkeszeddel is megérted , buta Sügér ? milyen Ákcentusos vagy? Netán román, vagy szerb, esetleg albán ?
tulipan
@durbincs: ihol -e ? a hájas narancsos seggek nyaldosója, a közutálatnak "örvendő", Sügérünk, a sertéstelepi,koca ápolő ?Hát 50IQ-s ez nagyon nem megy ? ha lopod mán Te is a kocatápot is, mint a többi narancsagyú? legalább zabálj meg belőlük, kis termetű ? de ezt azé' tán még, azzal a tyúkeszeddel is megérted , buta Sügér ? milyen Ákcentusos vagy? Netán román, vagy szerb, esetleg albán ?
tulipan
@durbincs: ihol -e ? a hájas narancsos seggek nyaldosója, a közutálatnak "örvendő", Sügérünk, a sertéstelepi,koca ápolő ?Hát 50IQ-s ez nagyon nem megy ? ha lopod mán Te is a kocatápot is, mint a többi narancsagyú? legalább zabálj meg belőlük, kis termetű ? de ezt azé' tán még, azzal a tyúkeszeddel is megérted , buta Sügér ? milyen Ákcentusos vagy? Netán román, vagy szerb, esetleg albán ?
tulipan
@durbincs: ihol -e ? a hájas narancsos seggek nyaldosója, a közutálatnak "örvendő", Sügérünk, a sertéstelepi,koca ápolő ?Hát 50IQ-s ez nagyon nem megy ? ha lopod mán Te is a kocatápot is, mint a többi narancsagyú? legalább zabálj meg belőlük, kis termetű ? de ezt azé' tán még, azzal a tyúkeszeddel is megérted , buta Sügér ? milyen Ákcentusos vagy? Netán román, vagy szerb, esetleg albán ?
vacsi
Miért kellene rettegniük? Ez Magyarország, itt a magyar bíróságok döntenek!
tulipan
@durbincs: Mi van, TE HALFJAZAT? NEM birsz magaddal! Jó, akkro nesze,e z mind a TIED!
Te, hülye, NARANCSOS KIHerélt pohos klónja ? mit IS lehetne csinálni veled, azzal a naarncsos SZAROS szájaddal ?
Az a szerenécstlen anyjád arcát kezébe temetve zokog? hogy isten hogyan is büntehette VELED az egész falut ?
a narancseggektről szaros szádat a fültől - fülig sehol nem kultiválták ?
3 lehetőség ?
A Fővárosi Állatkert elefánt gondozói állása a romány Csökött - falvai törpéknek ?
a kátrányos szájával lekezelheti Túmbó a him elefánt 5.lábát ? ha érti ?
na csak hajrá koszmosz ? nehogy így maradjon már ?
kihasználatlanul fültől -fülig naranseggektől szaros ?
Természetesen shakira kollégát is várják ? az ürülék szálit-ásnál ?
értetlenebbek számára? /Ganajozásnál / ?
Jelentkezés az irodába :: ürülék az ürüléknek jeligére ?
tulipan
Orbán egyre gazdagodó cimboráival kampányolnak az európai liberálisok Egy elég aprólékosan összerakott, két és fél perces animációs videót tett közzé a Twitteren az ALDE, az Európai Parlamenthez tartozó európai liberálisok szövetsége. A videóban arra figyelmeztetnek, hogy 2010, vagyis a Fidesz hatalomra kerülése óta az EU-s pénzeket Orbán Viktor és a Fidesz arra használja, hogy a saját köreit gazdagítsa - írja az Index. Az angol nyelvű videóban elhangzik, hogy Orbán és kormánya korrupt oligarchiát hozott létre Magyarországon, Orbán dönti el, ki lesz gazdag Magyarországon, legyen szó a saját vejéről vagy gyerekkori barátjáról, de megemlítik benne Garancsi Istvánt és Simicska Lajost is, a videóban külön kitérnek a gázszerelőből milliárdossá váló Mészáros Lőrincre, és Orbán vejére, Tiborcz Istvánra, azon belül is az Elios-ügyre, a top 4 magyar oligarcha (Simicska, Tiborcz, Garancsi, Mészáros) 6 év alatt 1,88 milliárd eurót kapott ilyen-olyan fejlesztésekre az EU-tól 2007 óta az EU-s megbízásokkal kapcsolatos szerződéseket 25 százalékkal magasabb áron kötik meg, mint a piaci realitás, a Fidesz-közeli gazdasági szereplők a vagyonuk 60%-át EU-s pénzeknek köszönhetik, a magyar gazdasági rendszer a Putyin-féle orosz gazdasági rendszer miniatűr változata. Majd a videó a végén levonja a következtetést, hogy ezt az egész rendszert nem Oroszországban hozták létre, hanem az EU-ban, EU-s pénzekből. "Nem így kell elkölteni az európai pénzeket" - zárul a videó, és még megjegyzik, hogy kétszínűség az EU-t kritizálni, miközben a másik oldalon az "EU pénzeiből" gazdagodik Orbán köre. A legvégén felteszik a kérdést: az Európai Néppárt meddig akar még olyanokkal közösködni, mint a Fidesz? Azt is írják a bejegyzésükben, hogy az adófizetők pénzéből készül "lejáratókampányra" a Fidesz Guy Verhofstadt, Judith Sargentini, és az EP-szavazás eredménye miatt.
Forrás: kuruc.info/r/2/190306/
teuton
@vacsi: Te analfabeta! MO az EU tagja, tehat az EUs birosag dönt! Ha nem tetszik, mehetsz Moszkvaba!
Aki Én
@tulipan: 10:00 Parádés. Az viszont felettébb muris, hogy három különböző oldalról tettem fel ide, de azonnal leszedik.
tulipan
@Aki Én: Én is, de ez még itt van!! :)
tulipan
@durbincs: Sőt, itt van a következő nagyívú műved! Igazán kösz, hogy mregsprórolod, nekem a hozzád kellően lealacsonyodó írásművek kitalálását! :)

Óh, alias Nyüves Herélt ? mondhatni hogy egy valódi :gyengusz vagy ?
Lepényleső
...ezenkívül minden emberjogi szervezetnek,kinek legalitása van,pl;az ENSZ-nek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.