Magyarország és a többi kelet-európai nemzet tudja, mi az a szabadság, hiszen a kommunizmus idején megküzdött érte, ezért nagyon szerencsétlen dolog, hogy most a nyugat-európai politikai baloldal oktatja ki ezeket az országokat – mondta hétfőn Londonban az Európai Parlament múlt héten megszavazott, Magyarországról szóló, úgynevezett Sargentini-jelentésére utalva Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő, aki magyar és brit újságírókkal tartott sajtóbeszélgetést Magyarország londoni nagykövetségén, kijelentette: a magyarországi helyzetről politikai vita folyik, amely sok tekintetben újabb kísérlet "az úgynevezett liberálisok részéről" a filozófiai-politikai véleménynyilvánítás monopolizálására és kisajátítására, és mindenképpen politikai bosszú is, mivel egyes szakpolitikai döntésekben "nem állunk be a sorba".

Kovács Zoltán szerint az Európa jövőjéről folyó vita a föderalisták és a szuverenitáspártiak között zajlik, de sajnálatos módon mára szinte lehetetlenné vált az őszinte és nyílt eszmecsere e kérdésekről, a vita "kisajátított mivolta miatt".

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Zotyóka miért küzdöttél te és az elvtársaid szaros komcsi káder-kölkök bagázsa meg???
kereső
1./- kommunizmus nem volt sehol a Kelet-európai országokban anno-még a nagy Szu-ban se.
2./-ki küzdött meg azért a szabadságért,ha kérdezhetném?-hiszen az ölünkbe pottyant-mert jött egy glasznoszty és Gorbacsov- ezért nem tudtuk /tudjuk megbecsülni mert nem küzdöttünk érte.
3./- mára 2018-ban, kevesebb szabadságunk van ,mint az ún.létező szocializmus idején volt-
Miről hadoválsz kiscsákó? Jobb lenne,ha beiratkoznál valamiféle demokrácia kurzusra-, ne hazudjátok annak az általatok kiépülő félfeudális diktaturát.
Aki Én
Magyarország tudja, mi az a szabadság, hiszen a kommunizmus idején megküzdött érte, ezért nagyon szerencsétlen dolog, hogy most azok az ex-komcsik oktatják ki a komplett Eu-t, akik azt a rendszert kiszolgálták, életben tartották. Ők azok, akik lelkes kommunista ifjakból, liberalizmust éltető demokrata ifjak lettek.
Mára már ők sem igazán tudják, hogy mik is valójában.
Ez olyan mint a divat. Mikor a ,,végére" érnek, kezdik elölről. Így lett újra divat a trapéznadrág és a rakott szoknya
Így lesz újra kommunizmus is.
RonaGyuri
@Aki Én: tudják ők, csak előre menekülnek! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.