A tartózkodó szavazatokat nem számolták bele az összesítésbe – ebbe kapaszkodnak Orbánék.

A kormány megtámadja a Sargentini-szavazást az Európai Unió Bíróságán
Fotó: MTI

A kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg az Európai Parlament (EP) Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mivel azon a Lisszaboni Szerződéssel ellentétes módon a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával született kétharmados többség – jelentette be a kabinet döntését Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn.

A tárcavezető kifejtette, az unió alapszerződésének 263. szakasza egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja,

a leadott szavazatok kétharmadára van szükség ahhoz, hogy az eljárás megnyugtató legyen, és mivel ez hiányzott, ezért tévesen állapították meg az eredményt és nincs szükség az eljárás folytatására.

Gulyás Gergely szólt továbbá arról is, hogy az Európai Parlament korábban nem bonyolított le hasonló szavazást, a házszabálya alapján pedig a tartózkodásokat a rendes eljárásokban lehet figyelmen kívül hagyni, a speciális eljárásokban azonban nem kell követni ezt a szabályt.

Kiemelte, a magyar kormány keresetének nincs halasztó hatása, azonban az osztrák elnökség korábban közölte, az Európai Unió Tanácsának jogi szolgálatához fordul a szavazás eljárásrendje miatt, az itt születő véleménynek pedig akár döntő jelentősége lehet az ügy tárgyalásának elkezdésében.

Nyilvánvaló, hogy az Európai Parlament kampányában megjelennek olyan politikai vélemények, amelyek "egyfajta boszorkányüldözés keretében" a migrációról elfoglalt magyar álláspont miatt szeretnék felelősségre vonni Magyarországot

- fogalmazott Gulyás Gergely.

Hangsúlyozta, a jogállamiságot nem lehet durva jogsértések útján megvédeni, ami pedig most történik, az azt bizonyítja be, hogy a hetedik cikkely szerinti eljárást nem valamelyik magyar intézménnyel szemben, hanem az Európai Parlament ellen kellene elindítani.

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a kormány tartalmilag sem tart semmilyen vizsgálattól, emellett valószínűtlennek tartja, hogy a tanácsban négyötödös többség alakulna ki, az állam- és kormányfők között pedig biztosan nem lesz teljesen egyhangú döntés.

Ráadásul egy az Európai Parlament által indított eljárás nem is zárulhatna a szavazati jog megvonásával, ebből is nyilvánvaló, hogy ez egy nyomásgyakorlási eszköz Magyarországgal szemben – jelentette ki, hozzátéve, az eljárás végén Magyarországnak nem keletkezhet joghátránya, de alkalmas lehet arra, hogy a bevándorlással következetesen és elsőként szembeforduló országot megpróbáljanak megbüntetni az európai uniós kampányban. Nyilvánvalóan ez volt a kezdeményezők és az oldalukra állók célja – mondta.

(MTI)

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Jelenlévő szavazók száma: 693 fő, ebből igen: 448, nem: 197, tartózkodott: 48...

Tehát 64,6 % támogatta... az nem 2/3!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
TASzSz
@szaboria1: Na, ez itt a baj! Ő ott van, s mégis semmibe veszik... A tartózkodás is egy vélemény! Aki el sem megy, illetve nem nyom gombot, az tényleg ott sincs!
bencemacska
@namihami: ma, 13:17
A tartózkodom azt jelenti - amit te is jeleztél - nem tud dönteni, de azt is, hogy az előterjesztés egyik felével egyetért, a másik felével nem.
Ha nem tud dönteni, akkor csak azért van ott, hogy tudassa, nem ingyenélő, megjelenik a szavazáson.
Ha csak felével ért egyet, akkor meg mindkét oldalhoz hozzá kell adni szavazatának felét!
Ha vagy az "igen"hez vagy a "nem"hez adod hozzá, meghamisítod az eredményt. (matematikailag!)
namihami
Akkor legyen némi matek:
Ha, mint írod, a tartózkodó részben egyetért, részben nem, akkor a a 48 voksot felezzük meg. Így a 448-ból lesz 472. A 197-ből 221.
Ha a voksolók száma 693 volt, akkor a 472 ennek a 68.11%-a lesz. A 221 pedig 31.89%. És így máris az elfogadott százalék lett több.a
Tehát, ha ezt vennénk alapul, akkor a Fidesz méginkább sz@rba nyúlna.
papa.49
Ez csak az itthoni birkák miatt mondják, ezt bíróság röhögve lesöpri az asztalról !!!
Volt egy megállapodás a SZAVAZÁS ELŐTT akkor miért nem hőbörgött a fütyisz, hát csak azért mert hitték, hogy ők győznek, nem győztek, most minden baj, de ÍGY JÁRTATOK TETVEK !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.