A Fidesz szerint az Európai Bíróság itt akarja tartani a bűnözőket ahelyett, hogy kiutasítaná őket.

Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója kedden Budapesten újságíróknak arról beszélt, hogy az Európai Bíróság napokban hozott ítélete szerint egy emberölési kísérletet elkövető afgán menedékkérőtől nem tagadhatja meg Magyarország a menedékjogot.

Emberölési kísérletet elkövető menekültet akarnak hazánkba tenni – állítja a Fidesz

Fotó: YouTube

Sadzsin Ahmed menedékjogát azért vonta vissza, majd újbóli menedékkérelmét azért utasította el Magyarország, mert emberölés kísérlete és más súlyos bűncselekmények miatt jogerősen elítélte a magyar bíróság – ismertette a politikus. Megjegyezte: az Európai Bíróság egy bűnöző mellé állt Magyarországgal szemben.

Hidvéghi Balázs kitért egy szeptember elején történt esetre is, amikor egy másik afgán migráns egy budapesti gyorsétteremben erőszakoskodott egy nővel.

A migránsokat mindkét alkalommal a "Soros-hálózathoz" tartozó Helsinki Bizottság segítette és képviselte. A Helsinki Bizottság és a hozzá hasonló bevándorlást támogató szervezetek tehát abban érdekeltek, hogy minél több migránst hozzanak be és tartsanak bent Európában, még akkor is, ha veszélyes emberekről, bűnözőkről van szó – jelentette ki a kommunikációs igazgató.

A Fidesz szerint azonban bűncselekményt elkövetett embernek nem jár menedékjog, különösen akkor, ha a befogadó országban követi el tettét – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.

(MTI)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Miért orbánc is itt lehet, senki se követeli, hogy menjen vissza Indiába.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@steve82: Én senkinek nem voltam és nem is leszek a csicskája, és szó nincs itt rettegésről. Az én pénzemet meg senki nem nyúlja le, attól ne félj. Nem libsizek meg balosozok, legalábbis nem igen van rá példa, csak kicsit unom már hogy az ellenzéki oldal állandóan akasztásról meg megtorlásról beszél a fotelből otthon, ahelyett hogy hasznos tagjai lennének a társadalomnak. A bevándorlás egy valós probléma amivel egész Európa foglalkozik, attól hogy még nem olyan mértékű mint Orbán mondja könnyen azzá válhat. Mindig a megelőzés a legjobb, akkor is ha betegségekről van szó.
steve82
@division: "Megint a balos leszámolás tipikus esete, szánalom." Hát akkor ez mi?
"csak kicsit unom már hogy az ellenzéki oldal állandóan akasztásról meg megtorlásról beszél" én meg azt unom, hogy a migránsozás, meg a megvédjük a határainkat megy éjjel nappal és ezzel "felül" lehet írni az emberekben azt, hogy meglássák, milyen is a szeretett Viktor és kormánya! És aki még rátesz egy lapáttal az "Én meg azt remélem egyszer szembe kerülsz majd egy ilyen "migránccsal"" és hasonló dumákkal, az bizony támogatja kiskirályt a virtuális harcában és hozzásegíti, hogy a saját népét és az eu-t semmibe vegye és kihasználja, kizsigerelje, kiforgassa mindenéből.
"A bevándorlás egy valós probléma amivel egész Európa foglalkozik, attól hogy még nem olyan mértékű mint Orbán mondja könnyen azzá válhat." Lehet, de az ország, meg az eu megvédése legyen alapvető dolog, ne pedig az EU lebontásához egy eszköz!
Biztosan bennem van a hiba, hogy nem bírom elviselni, hogy egy mitugrász, megalomán, elmebeteg ember tönkretegye az országot és élhetetlen hellyé tegye az országot, amiben a saját gyerekeimnek már nem lehet helye, vagy kedve élni! Bár, ahogy nézem ez az ország megérett a pusztulásra, ha valóban legalább a szavazóinak a fele vagy buta, vagy gerinctelen ember... :(
anima
Hidvéghi Balázs haja korpás. Nem kicsit. Nagyon.
Mivel még nincs tél, és nem esett a hó, ezért kizárásos alapon csak erre tudok tippelni.
division
@steve82: Buta és gerinctelen emberek mindkét oldalon vannak, ez nem pártfüggő. Én képes voltam kialakítani itthon is a saját tudásommal a jó élethez szükséges anyagi feltételeket, és a gyerekeim sem üres kézzel kezdik majd a nagybetűs életet. Hagyjuk valóban mind a balos, mind a migráns dolgot, mintha nem is lenne, szerinted akkor nem arról szólna a kommentek zöme hogy milyen szar is ebben az országban? Hosszú évek óta mást sem látni bizonyos körökben csak a siránkozást, a másokra mutogatást. Abba kellene szerintem hagyni, ugyanis mindenki a saját maga szerencséjének a kovácsa, annak alapján élsz amire képes vagy. Én tudom, nehéz ezt elfogadni, csak amikor visszagondolok sok-sok évvel ezelőttre eszembe jut hogy nahát, ugyanilyen jól éltem akkor is, pedig szoci kormány volt. Az a baj hogy még midig sokan másoktól várják hogy megoldják azt amire képtelenek. Orbán sok hülyeséget csinál, valóban sok pénzt költ olyasmikre amelyekre nem kellene, de azért többet fejlődtünk amióta a Fidesz van hatalmon. Én is sajnálom hogy ebbe belerondítanak az ilyen Mészáros, Semjén félék, a munka nélkül szerzett vagyonok, de ugyanez ment régebben is csak burkoltabban.
steve82
@division: "Buta és gerinctelen emberek mindkét oldalon vannak, ez nem pártfüggő." Ebben teljesen egyetértek, én nem mondom magam se balosnak, se jobbosnak, mert hasonló képpen vélekedek.
"Hagyjuk valóban mind a balos, mind a migráns dolgot, mintha nem is lenne, szerinted akkor nem arról szólna a kommentek zöme hogy milyen szar is ebben az országban? " De biztosan, és akkor talán felébrednének az emberek és igenis lenne "politikai" felelősség és talán lenne arra esély, hogy a politizálás ne a háttérben "okoskodás", megtömöm a zsebemről szóljon, meg a hülyére veszem a népet, hogy megmaradhassak a pozíciómban dologról.
"Abba kellene szerintem hagyni, ugyanis mindenki a saját maga szerencséjének a kovácsa, annak alapján élsz amire képes vagy." Ez így lenne egészséges. Csak tudod amikor kell a haveri körnek a piac, lásd dohánybiznisz, szállodaipar, most már majd ruhaipar, média piac, szemétszállítás stb. akkor aztán lehetsz te bármire képes, ellehetetlenítenek, vagy beállítanak a sorba, mert ha nem, akkor véged. Sajnos az előző munkahelyem is Orbánék mohósága miatt szűnt meg, úgyhogy tudom miről beszélek, és az még csak nem is az előzőekben felsorort területbe esik bele. Megdöbbennél. Szóval amíg nem érint meg, addig vagy szerencsés. Sajnos amiben pénzt látnak, azt előbb-utóbb ez a banda megszerzi!
"Az a baj hogy még midig sokan másoktól várják hogy megoldják azt amire képtelenek." Én nem várom, csak baszki nehogy már tisztességes munka nélkül, gerinctelen, arcpiriító módon minden az övék legyen, csak mert őket választották meg az ország vezetőinek kamupolitika alapján!
"Orbán sok hülyeséget csinál, valóban sok pénzt költ olyasmikre amelyekre nem kellene, de azért többet fejlődtünk amióta a Fidesz van hatalmon. " Tényleg? Akkor azért van munkaerőhiány, azért megy ki az ismerőseim nem kis százaléka külföldre, mert itthon olyan szuper! Orbánnak egyszerűen csak szerencséje van, mert nincs világgazdasági válság, és nagyon remélem, hogy lesz, csak azért, hogy bukjon.
steve82
@division: Orbán egy gerinctelen ember, aki az emberi gyengeségre, a félelemre építkezve tartja magát hatalomban.
"Én is sajnálom hogy ebbe belerondítanak az ilyen Mészáros, Semjén félék, a munka nélkül szerzett vagyonok, de ugyanez ment régebben is csak burkoltabban." De azt te is vágod, hogy Orbán = Mészáros, ugye? Meg azt is látod, hogy a lenyúlt pénzekkel felvásárolják a szállodaipart, az építőipart, a médiát és azokat csinálják ki akinek ellenvélménye van? Nemsokára ez az oldal is sorra kerül, most épp az index van terítéken. Nem adok neki 1 hónapot. Régen is ez ment, csak sokkal kisebb mértékben és ehhez hozzá jött az, hogy ha nem vagy velünk, akkor ellenünk és pusztulnod kell! Én nem nem szeretném, hogy egy ilyen országan nőjenek fel a gyerekeim. Amint tehetjük, elhúzunk innen a családommal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.