Magyarországon elsőként indította el az inkubátoros csecsemőket és családjukat online összekötő Babales programot a budai Szent János Kórház – közölte az intézmény gyermekosztályának vezető főorvosa szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Madarasi Anna azt mondta, a program keretében az inkubátorra kamerát szereltek fel,

amelynek képe a szülőkkel egyeztetett időpontban interneten keresztül elérhető.

Úgy fogalmazott, a kis súllyal született koraszülöttek sokszor hónapokat töltenek a kórházban, a családoknak pedig nagy kihívás megoldani, hogy mindig a kórházban lévő gyermekük mellett legyenek.

Ennek a nehéz helyzetnek az enyhítésére jött létre az Aprónép Alapítvány és a Segíts Gyorsan Alapítvány együttműködésével a Babales program – tette hozzá.

Elindult az inkubátoros csecsemőket és családjukat online összekötő ingyenes "Babales program"

Koraszülött baba a budai Szent János Kórház koraszülött osztályán 2018. szeptember 19-én. Ezen a napon az egészségügyi intézményben a koraszülött osztályt érintő fejlesztésekről tartottak sajtótájékoztatót. Magyarországon elsőként indította el az inkubátoros csecsemőket és családjukat online összekötő Babales programot a kórház. A program keretében anonim inkubátort helyeztek el az egészségügyi intézménynél – az elsőt Budán. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tory Vera, a kórház koraszülöttrészlegének vezető főorvosa, a Segíts Gyorsan Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy

más országoktól eltérően a szolgáltatás ingyenes.

Kitért arra is, hogy létrehoztak egy anonim inkubátort az egyik oldalsó kórházi bejáratnál, erre szintén kamerát helyeztek, hogy a nővérek folyamatosan lássák és azonnal el tudják látni az oda helyezett újszülöttet.

Winkler Gábor, a kórház megbízott orvosigazgatója hangsúlyozta,

a Babales program egyedülálló az országban, a kórház pedig kiemelten foglalkozik a családok és gyermekek sorsával.

Mezei Márk, a Babales projekt kivitelező ügynökségének képviselője azt mondta, a kivitelezés egy évig tartott, utána pedig egyéves tesztüzem következett.

A kivitelezés nehéz volt, mert olyan kamerát kellett találniuk, amely sterilizálható, és olyan tartót, amely biztonságos, továbbá egy zárt rendszert is ki kellett alakítani

- tette hozzá.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.