A Párbeszéd szerint Orbán Viktor miniszterelnök keddi moszkvai látogatása szomorú látványt nyújtott minden magyarnak.

Jávor Benedek, az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelt:

ahelyett, hogy egy erős, autonóm kormányfő tárgyalt volna egy másik állam vezetőjével, sokkal inkább úgy nézett ki a találkozó, mint hogyha egy vidéki helytartót rendeltek volna be a központba eligazítás végett.

A magyar diplomácia arra nem volt képes, hogy előre lássa, miként néz majd ki a látogatás – folytatta.

Hozzátette:

Vlagyimir Putyin orosz elnök teljesen váratlanul egy előre nem jelzett ötvenperces megbeszélésre rendelte be magához Orbán Viktort, és a titkos találkozón elhangzottakról nem tájékoztatták a nyilvánosságot, így csak találgatni lehet.

"Mint hogyha egy vidéki helytartót rendeltek volna be a központba eligazítás végett" – a Párbeszéd szerint szomorú látvány volt az Orbán-Putyin találkozó

Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a moszkvai Kremlben 2018. szeptember 18-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ugyanakkor legalább annyira szomorú, amit közöltek, mert egyértelmű, hogy a paksi bővítés egyenesen szembemegy a magyar nemzet érdekeivel – jegyezte meg az EP-képviselő.

"Orbán Viktor tulajdonképpen azt mondta ki tegnap, hogy ez a projekt nem egy energetikai vagy közgazdaságtani racionalitás mentén fogalmazódott meg, hanem egy színtisztán politikai vállalkozás, amelynek célja Oroszország barátságának a megnyerése" – jelentette ki Jávor Benedek, aki szerint a miniszterelnök azt jelentette ki, hogy a paksi bővítésre fordítandó több mint 4 ezer milliárd adófizetői forint pusztán egy ár, amelyet az ő európai politikai ambícióihoz nyújtott orosz támogatásért cserébe fizetnek.

Ilyen nyíltan még nem köpték szembe a magyar társadalmat a rendszerváltás óta

- mondta.

Szerinte az is világossá vált, hogy rengeteg súlyos probléma akad a paksi bővítéssel.

A közelmúltban egyértelmű lett, hogy négy év alatt, amióta aláírták a szerződést Oroszországgal, három év csúszást "szedett össze" a projekt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a 2030-as évek eleje előtt Paks 2 nem fog villamos energiát termelni.

Közben a szerződés szerint Magyarországnak 2026-tól törlesztenie kell a felvett orosz hitelt, tehát egészen súlyos adósságcsapdába kormányozták bele az országot – hangoztatta Jávor Benedek.

"Paks 2 egy csapás" Magyarországnak, ezért az egyetlen logikus lépés a szerződés mihamarabbi felbontása

- jelentette ki az EP-képviselő, hozzáfűzve: erről kellett volna Orbán Viktornak Moszkvában tárgyalnia. A megújuló energia előtérbe helyezését szorgalmazta.

Kérdésre válaszolva Jávor Benedek azt mondta, konfliktuskereső politikájával a kormány az európai politikai folyamatok "peremvidékére" sodorja Magyarországot. A Párbeszéd elsődleges célja, hogy az előidézett helyzetben csökkentse a kabinet okozta súlyos károkat – jegyezte meg.

Forrás: MTI

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@Shikari: Momentán most igaza van...közeledik az az idő,amikor az unió is félreteszi a tutujgatást..olyan orbánosan..pénzt megvonja...autógyárak leállnak...szerinted hány nap alatt dől be Magyarország??
a cárevicsi rapportnak az volt a lényege,hogy kegyvesztett lett a mangalica...így hogy nem lesz szavazati joga az unióban,csak egy értéktelen trágyadomb putyin szemében!! Ha megnézed az orosz sajtót...egyáltalán nem orbán mellett kampányolnak a határozat ügyében..úgy is mondhatnám..lyukra futott a ducetok!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
@Shikari a nemzeti BUTA: Épp kezdtelek hiányolni propagandisták gyöngy, te komcsi maradék, de mondom mielőtt ennek hangot adok, frissítek egyet. Erre tessék, közben már ide is szartál.
Pálinkás Pál
@Shikari: Momentán most igaza van...közeledik az az idő,amikor az unió is félreteszi a tutujgatást..olyan orbánosan..pénzt megvonja...autógyárak leállnak...szerinted hány nap alatt dől be Magyarország??
a cárevicsi rapportnak az volt a lényege,hogy kegyvesztett lett a mangalica...így hogy nem lesz szavazati joga az unióban,csak egy értéktelen trágyadomb putyin szemében!! Ha megnézed az orosz sajtót...egyáltalán nem orbán mellett kampányolnak a határozat ügyében..úgy is mondhatnám..lyukra futott a ducetok!!!
RonaGyuri
Jávor egy fiatal ember így nem biztos, hogy emlékszik azokra az időkre, mikor Kádárnak kellett időnként Moszkvába utaznia! =))
kereső
" Nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni"-mondta orbán viktor 2007-ben ellenzékből.
2018-ra Magyarország az eu legszomorúbb ,legmegkeseredettebb barakkja lett,és putyin orosz elnök pincsi kutyája- orbán viktor 8 évi kormányzása után.
Hatalmi tobzódásának árát még az ük unoikáink is fizetni fogják.-és bevonul a történelem lapjaira,na nem mint az "új államalapitó"-hanem mint Magyarország legkártékonyabb miniszterelnöke- példaképei horthy ,szálasi,rákosi mellé.
Pálinkás Pál
@Shikari: Biztos vagy benne??? az autógyárak németek...mutti kicsit bekeményít nekik ha ittmaradnak..és máris nem éri meg nekik itt termelni!! putyinhoz nem futhat picsogni,mint az orosz sajtó is világosan mutatja! Hiszen már a metró miatti kötbért sem fizetik ki az oroszok,annyira szarnak ránk...és gondolod hogy ezt a cárevics engedélye nélkül mernék???a csúti 19-re lapott húzott...és csúnyán belebukott!!!
Pálinkás Pál
@Shikari: a csehek,lengyelek,románok nélkül is kényelmesen meglesz a 4/5-öd ami kell hozzá!!
Csizmás Kond
...ja persze...mert az úgy megy ahogy az ilyen juharbencik elképzelik...
Nessy
Amikor mindenki a megújuló energiára költ, akkor mi atomenergiára. Van már helye a kiégett, sok száz évig sugárzó fűtőelemeknek? Nincs! Az oroszok nem veszik vissza.
Az adósság viszont nem egy nemzedék életét teszi tönkre. Orbánt és kegyenceit persze ez már nem érdekli, nekik meg van a biztos megélhetésük életük végéig, sőt a családnak is!
Egyet nem szabad elfeledni! Brüsszeltől támogatást kapott az ország ( hogy rossz helyre ment, az más téma), Putyintól hitelt, pocsék kondíciókkal. Az egyéb "mellékhatásokról" nem is szólva.
Cicamama55
Félelmetes, okos politikus Putyin...Orbán Viktor az egyik majorette bábja tervei eléréséhez. Na de mi a terv?!
RonaGyuri
Ez bizony már a zimbi-zimbi

csak az a poén, hogy nem csak nem kell, hanem szabad operálni, mert lerohad magától is

Retardált betegrángások tömkelege jött ki ártunk ée qurmányunk agybajából:
„"A magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat" – Szijjártó visszautasította az ENSZ-ben szerinte Magyarországról terjesztett valótlanságokat”
„Itt a kormány válasza az Európai Bizottságnak: marad a "Stop Soros"”,
etc.
sorolhatnám napestig!
Már itt tartunk,! Csak remélni szeretnénk, hogy az utolsókat rúgják, még akkor is , ha belénk!
Azonban egy dolog nyilvánvaló, a klasszikus vicc poénjával mondva -: levágni minek, lerohad az magától is.
A haláltusát csak a magát ellenzékinek képzelő/állító bagázs idétlenkedése lassíthatja! =))
tothjani
Orbán az Orosz föderáció Dél-Balkáni helytartója (lesz) ha Putyin beváltja az ígéretét miszerint szétveri az Uniót.
A pincsije pedig segít neki szétveri és elárulja ahol lehet.
Az érdekes hogy Orbán 2007-ben azt mondta utálja Putyin pincsijeit és veszélyt jelentenek Európára.
kissé felnőttem
végülis az, egy vidéki alárendelt. szerintem meg sohasem fog termelni mert már a pénzek lehivása beindult nemde?az meg kámforos is lehet
csipetke
Becarás.Mintha orbán elcsicskult volna...Mintha én hívnám a kutyámat:-Guszti hopp!
...és orbán már rohant is.Nem véletlenül hívják már évek óta Putyin pincsijének...
anima
A négyszemközti megbeszélés tényleg eligazítás volt.
Orbán jó besúgóként mesélt az EU, meg a NATO terveiről, utána Putyin tanácsokat adott Orbánnak, hogyan gyengítse tovább az EU-t, és hogy teljesítse ki még jobban a diktatúrát Magyarországon.
csipetke
@Shikari: 14:32 Csak hogy tudd,az EU máris visszafogta a pénzt,és elkezdték vizsgálni a felhasználását.Érdekes dolgokra fognak bukkanni,ez teljesen biztos.Ne írj vissza,nem vagyok rá vevő
iluminati
@csipetke: Szerintem orbán egy bábú...Putyin bekérette jelentésre, illetve utasításokat osztott neki... ki is lehet az akit fel lehet használni európa szétzúzására min a magyar pincsit...Miért kell nekünk állandóan az oroszok seggét nyalni...eddig hitelt vettünk fel az oroszoknak most meg segítünk az eu szétverésében...vagy üzlet van ebben is, amit nem kap meg az orosz uniótól azt majd egy seggnyalóval szerzi meg
Desischado
@Yoda69: Ezt eddig is tudtuk.
Én abban reménykedem, hogy végre elindult valami. Ideje lenne már orbán bukásának, de nagyon!
Yoda69
@Desischado: Csatlakozni kell Gyurcsány kezdemenyezesehez. Orbant már csak az utcán lehet megbuktatni. A parlamentben vagy a választásokon NEM.
csipetke
@iluminati: 23:38 Ha az elmúlt évtizedeket nézem,a magyar vezetők orra előtt mindig volt egy segg,amit fényesre nyalhattak,orbán követi a tradíciót,annyi különbséggel,hogy időnként több segget nyal egyszerre.Mikor hogy kívánja a személyes érdeke
Desischado
@Yoda69: Egyetértek. De eddig még minden tüntetés kifulladt, és milliós tüntetés kellene, és FOLYAMATOSAN.
kokopelli
@iluminati: ..azért laposkúszásban Moszkváig csaholva "kutyagolni" nem semmi!
A két óriás legalább "szemmagasságban" tárgyalhat egymással! (;-)
Yoda69
@Desischado: Nagy az erdektelenseg, es a magyar nep alapvetoen beletorodo tipus. Sosem eltunk igazi demokraciaban, nem tudjuk milyen az. A sok birkanak meg egy kolomposra van szuksege. orban ezt remekul atlatja, es ezert beszel mindig csak a maga 2 millio birkajanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.