Főbérlőnője megölése miatt hét év tíz hónap börtönre ítélt egy 67 éves tolnai férfit szerdán a Szekszárdi Törvényszék.

A törvényszék által elfogadott tényállás szerint tavaly áprilisban a férfi késsel mellkason szúrta a 72 éves nőt, majd nyakának jobb oldalát is elmetszette, és az áldozat néhány percen belül meghalt. A vádlott ezután magán is kisebb sérülést ejtett.

A holttestre és a vádlottra egy nappal később a lakásban találtak rá rendőrök és a családsegítő szolgálat munkatársai.

A gyilkosság előzménye az volt, hogy a két ember kapcsolata megromlott, rendszeresen veszekedtek; a nő többször szexuális kapcsolatot ajánlott a férfinak, aki ezt visszautasította.

A férfi a bíróság előtt tagadta a bűncselekmény elkövetését, és az elkövetéshez használt kés sem került elő. Farkas László bíró, a törvényszék az ítélet indoklásában megemlítette: közvetett bizonyítékok zárt láncolata alapján állapították meg a vádlott bűnössége.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az áldozat szociálisan összeférhetetlen személyiségét.

A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Pixabay cco

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadsanca
Ezért nem életfogy jár? Elvégre mégis csak gyilkosság?!
Levendula
@vadsanca: Csokilopásért majdnem ennyit kap egy tolvaj...
KisGenyo2
@vadsanca: Az emberölés büntetési tétele alapesetben 5-15 évig terjedő szabadságvesztés.
67 éves elkövető. Bizonyítható minősítő körülmények nélkül, sőt enyhítő körülménnyel.
Szerintem korrekt ítélet ez. Mondjuk nagyon enyhíteni nem kellene...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél