Az ENSZ tagállamai függetlenek, de nem függetlenek az igazságtól, ahogy az ENSZ tisztségviselői sem, akiknek függeniük kell a tagállamoktól és azok lakosságától – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén.

"A magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat" – Szijjártó visszautasította az ENSZ-ben szerinte Magyarországról terjesztett valótlanságokat

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. MTI Fotó: Illyés Tibor

Egyes tisztségviselők nemrég képtelenségeket állítottak Magyarországról, és ezek nem voltak mások, mint hazugságok. Úgy tesznek, mintha a magyarok nem tudnának a saját jövőjükről dönteni

- mondta felszólalásában.

Úgy gondolják, hogy Magyarországot valamiféle felügyelet alá kellene helyezni, vagyis a magyar népet saját magától kellene megvédeni. Magyarországnak vannak tapasztalatai arról, hogy milyen, amikor a saját népe ellen helyezik valamiféle protektorátus alá

- jelentette ki a miniszter.

A miniszter úgy vélekedett, hogy e tisztségviselők bizonyos jelentésekre hivatkoznak és úgy tesznek, mintha ezek a vélemények a magyar civil társadalom véleményét jelentenék.

Szijjártó Péter szerint "valójában olyan NGO-k (civil szervezetek) véleménye, amelyek politikai szereplők, és a legutóbbi választásokon meg szerették volna dönteni a magyar kormányt és a magyar kormány ellen működnek".

A politikus emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 60 ezer civil szervezet van. Megjegyezte, hogy ezekben a dokumentumokban kevesebb mint egy tucat NGO véleménye tükröződik, és mindig ugyanazok, az összes többi nem jelenik meg.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: minden magyar állampolgárnak joga van, hogy adója egy százalékát felajánlja valamiféle civil szervezetnek.

A Magyar Helsinki Bizottságnak 769, az Amnesty Internationalnek 261 állampolgár ajánlotta fel az adója egy százalékát, amiből szerinte nyilvánvalóan nem működhetnek.

A politikus botránynak nevezte, hogy ezekben a dokumentumokban azt állítják, hogy e szervezetek képviselik a magyarok véleményét

Ez nem igaz. A magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat. A jelenlegi magyar kormánypártok harmadszor nyertek kétharmados többséggel. A kormánypártok 330 ezerrel több szavazatot kaptak, mint az összes többi párt együtt

- jelentette ki Szijjártó Péter.

A külügyminiszter kérdésnek nevezte, hogy az ENSZ-nek ezek a képviselői miért nem veszik figyelembe "a magyarok valós véleményét, miért nem képviselik a magyarok emberi jogait, hiszen a magyaroknak megvan a joguk, hogy biztonságban éljenek a saját országukban, és hogy döntést hozzanak arról, hogy kivel szeretnének együtt élni. És joguk van ahhoz, hogy megőrizzék a tradícióinkat, az örökségünket" – tette hozzá.

Ezek az ENSZ-tisztségviselők ezekkel a jogokkal nem törődnek. Egyértelmű, hogy előítéletesek, méghozzá a bevándorlás pártiak oldalán. Nem fogunk egyetlen illegális bevándorlót sem beengedni Magyarországra, megvédjük az országunkat. Ezek a tisztségviselők lehetetlen dolgokat próbálnak ránk erőszakolni. Azt állítják, hogy a bevándorlás alapvető emberi jog, azonban senkinek sincs joga arra, hogy kiválassza, melyik országban szeretne élni, arra, hogy illegálisan átlépjen egy határt. Erre semmilyen nemzetközi egyezmény nem jogosítja fel

- hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter hozzátette: azt kérik, hogy ezek az ENSZ-tisztségviselők "hagyjanak fel a hazugságok terjesztésével Magyarországgal szemben, és a kettős mérce alkalmazásával."

Vegyék figyelembe a magyarok emberi jogát arra, hogy békés, nyugodt életet éljenek otthon

- mondta.

A külügyminiszter leszögezte: a magyar kormány mindig aszerint a felhatalmazás szerint fog eljárni, amelyet immár harmadszor kaptak meg kétharmados többséggel a választóktól.

A magyarok országa boldog, és büszke az ezeréves történelmére, a keresztény kultúrájára és hagyományaira. Azt kérem – fordult a tanácshoz –, hogy az ENSZ képviselői ne gondolják úgy, hogy ők függetlenek az igazságtól. Meg kell tiltani, hogy az ENSZ képviselői egy-egy tagállamról hazugságokat terjesszenek

- fejezte be felszólalását Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ja a bolond kakadu megint udvarias diplomataként randalírozik! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@Pálinkás Pál: (szept 19.-én 17:22-kor)
Lehet hogy "Ki tud többet M.o.-ról" versenyt nyerők voltak azok a külföldön élő ME
népcsoportjához tartozó intelligencia-ászok,akik éppen a választás napjára kapták
meg a buszokat stb! Ne legyünk már olyan kritikusak!Kellett a kétharmad,mert azért
a négyharmad csak feltünt volna? (;-))
Dr plágium
Szerintem csak a saját érdekeiteket képviselitek, és nagy ívben sz@rtok a választókra.
Borsodi
@Dr plágium: Igazad van csak a saját vagyonukat gyarapítják.

www.youtube.com/watch?v=5_TxoeIIkZE
egyvandor
A tolvaj haverotokét, a krumpliszsákokkal megvett kisemmizettekét, és a külföldről levélszavazatokat feladó fantom szavazóitokét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.