Sajnálom, hogy a Mol-INA-ügy beárnyékolja Horvátország és Magyarország együttműködését, amely kiváló is lehetne – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a horvát közszolgálati televíziónak (HRT) adott interjújában Dubrovnikban, amelyet a csatorna az esti híradójában ismertetett.

Szijjártó sajnálja, hogy a Mol-INA-ügy beárnyékolja Horvátország és Magyarország együttműködését
Fotó: MTI

A politikus kiemelte:

"Amennyiben csak a számokat nézzük, a kereskedelem és az együttműködés a befektetések terén virágzik. Több mint félmillió magyar tölti Horvátországban a nyári szabadságát, és amikor a horvát emberekről beszélünk, barátokként említjük őket".

Megfogalmazása szerint igazán szomorú, hogy fennáll az Mol-INA-ügy kérdése.

"Nehéz megérteni, miért van napirenden, és miért nem próbáljuk meg racionálisan és pragmatikusan megoldani"

- hangsúlyozta a tárcavezető, majd hozzátette: amennyiben mégis sikerülne megoldani az ügyet, az együttműködésből horvátoknak és a magyaroknak is nem kis haszna származhatna.

Rámutatott, hogy a Mol Nyrt. a legnagyobb magyar vállalat, erős regionális befolyással rendelkezik, ezért szokatlanul fontos a magyar nemzeti érdekek szempontjából. Annak ellenére, hogy a magyar kormány kisebbségi tulajdonos a vállalatban, figyelemmel kíséri a Mol ügyleteit országszerte és Közép-Európában – jelezte.

Reményének adott hangot, hogy a horvát kormány és az INA horvát olajipari vállalat meg tud állapodni a Mollal.

A magyar kormánnyal nincs szükség tárgyalásra, a horvát kormánynak a Mollal kell egyezségre jutnia, ennek ellenére a magyar kormány természetesen figyelemmel követi az eseményeket, és bízik benne, hogy az mihamarabb megoldódik – fogalmazott Szijjártó Péter.

Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatóval kapcsolatban elmondta: a magyar bíróság lefolytatta ellene az eljárást.

"Őszintén remélem, hogy a horvát igazságszolgáltatás ezt tiszteletbe tartja. Na de nem akarok más országok belügyeibe avatkozni"

- fejezte be interjúját a külgazdasági és külügyminiszter.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

anima
Nem kell lopni, csalni, hazudni, megvesztegetni, és akkor nincs baj.

Ettől függetlenül a horvátok elzárkóznak Orbán politikájától.
Szóval ne fogj mindent a nyuszira, Szarrágó!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
anima
Nem kell lopni, csalni, hazudni, megvesztegetni, és akkor nincs baj.

Ettől függetlenül a horvátok elzárkóznak Orbán politikájától.
Szóval ne fogj mindent a nyuszira, Szarrágó!
papa.49
Szargyártó adjátok ki a horvátoknak a mol vezért mindjárt nem lesz harag, ja hogy NAGYON SOKAT TUD A SZEMÉTSÉGEITEKRŐL ÉS ÍGY KIDERÜL, HÁT EZ BENNE VAN A PAKLIBAN !!!
nezelodo
Bizony nem a két ország polgárainak jó viszonya romlott meg, hanem a mi maffia kormányunknak nem megy le a torkán, hogy a magyar kormányszintű megvesztegetés, amivel a gazdaságukba beleavatkoztak, ott keményen büntetendő cselekedet, és megmázsálták, majd elítélték a tettest.. A mi körözési listán szereplő csókosunk meg egy gyékényen árul a hasonló erkölcsű állami vezetőinkkel, egyenlőre büntetlenül. Remélem, nem lesz ez így sokáig.
Zeta
@papa.49: lefolytatta a vizsgálatot, tamuként kihallgatták!
De, ezt az eljarást nem ők idították, hanem a Horvátok, akkor, hogy folytathatta le a magyar igazságszolgáltatás?
Horvat ŕeszről kepviselte valaki a vádat? Nem.
Qqberci
Ki kell adni a horvátoknak Hernádi Zsoltot és máris sokat javul a helyzet...
tulipan
@durbincs: ihol -e ? a hájas narancsos seggek nyaldosója, a közutálatnak "örvendő", Sügérünk, a sertéstelepi,koca ápolő ?Hát 50IQ-s ez nagyon nem megy ? ha lopod mán Te is a kocatápot is, mint a többi narancsagyú? legalább zabálj meg belőlük, kis termetű ? de ezt azé' tán még, azzal a tyúkeszeddel is megérted , buta Sügér ? milyen Ákcentusos vagy? Netán román, vagy szerb, esetleg albán ?

@Zeta: A baj ott van a csutikretén szempontjából, hogy a Hernádi nagyon sok szemét dologról tud amit a kormány utasítására hajtott végre a mol !!! Ettől fosik a kretén, hogy az mind kiderül !!!
Zeta
@papa.49: pedig már a horvátországi nyaralása idején is INAszakadtáig dolgozott a kimosdatásán.
Nem sikerült.
tulipan
@durbincs: Hajrá, Te narancsos seggdugasz halfarok Sügér, akkor kapd el, mind a TIED! HAHAHA...

Te vagy a narancsos seggdugasz Herélt pohos klónja ? mit is lehet(ne) csinálni veled meg a narancsos seggektől szaros pofáddal ?
AZ anyádék arcukat kezükbe temetve zokognak ? hogy isten VELED büntette,de nagyon az egész falut ?
2 a bűsös-sazros pofádat a fültől - fülig már sehol nem kultiválták ?
3 a lehetőség ?
A Fővárosi Állatkert elefánt gondozói állása a romány Csökött - falvai törpéknek ?
a kátrányos szájával lekezelheti Túmbó a him elefánt 5.lábát ? vajon érted-e ?
na csak hajrá koszmosz ? nehogy így maradjon már ?
kihasználatlanul fültől -fülig bűzös-szaros ?
Természetesen, mint mindig, a Shikari kollégát is naygon várják ? az ürülék szálit-ásnál ?
értetlenebbek számára? /Ganajozásnál / ?
Jelentkezés az irodába :: ürülék az ürüléknek jeligére ?
tulipan
@durbincs: Mi van, narancsos seggdugasz halfarok? Nem tetszik mi, ha visszakapjátok a saját hülyeségeteket! Nem baj, itt van még egyszer, kapd el!!! :)
Te vagy a narancsos seggdugasz Herélt pohos klónja ? mit is lehet(ne) csinálni veled meg a narancsos seggektől szaros pofáddal ?
AZ anyádék arcukat kezükbe temetve zokognak ? hogy isten VELED büntette,de nagyon az egész falut ?
2 a bűsös-sazros pofádat a fültől - fülig már sehol nem kultiválták ?
3 a lehetőség ?
A Fővárosi Állatkert elefánt gondozói állása a romány Csökött - falvai törpéknek ?
a kátrányos szájával lekezelheti Túmbó a him elefánt 5.lábát ? vajon érted-e ?
na csak hajrá koszmosz ? nehogy így maradjon már ?
kihasználatlanul fültől -fülig bűzös-szaros ?
Természetesen, mint mindig, a Shikari kollégát is naygon várják ? az ürülék szálit-ásnál ?
értetlenebbek számára? /Ganajozásnál / ?
Jelentkezés az irodába :: ürülék az ürüléknek jeligére ?
tulipan
@durbincs: Sőt, itt van a következő nagyívú műved! Igazán kösz, hogy mregsprórolod, nekem a hozzád kellően lealacsonyodó írásművek kitalálását! :)

Óh, alias Nyüves Herélt ? mondhatni hogy egy valódi :gyengusz vagy ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.