Június végén talált új tulajdonosra a tavaly januárban elhunyt Klapka György egykori üzletháza, és az örökösök hamarosan megkaphatják a 320 millió forintos vételárat.

A Blikk Információi szerint Klapka gyermekei az adásvételi szerződésben vállalták, teljesen üresen adják át a 360 négyzetméteres földszinti és a 115 négyzetméteres pincehelyiséget.

„Úgy tudom, a pincéből még nem tudtak mindent kivinni, erre vélhetően a napokban kerül sor” – értesült a lap egy neve elhallgatását kérő bennfentestől.

„A hatályos törvény szerint a birtokba adással egy időben kell kiegyenlíteni a vételár teljes összegét” – pontosított jogi a lap jogi szakértője, dr. Kamarás Péter, aki hozzátette: az adásvételi szerződés arról is bizonyosan rendelkezik, hogy amennyiben az eladó nem tudja kiüríteni az ingatlant a megadott határidőre, akkor ezt követően kötbért kell fizetnie.

Klapka György 1995-ben vette bérbe a IX. kerületi önkormányzattól a Vámház körút 9. alatti ingatlan földszintjén lévő üzlethelyiséget és a pincét, de bérleti díjat nem fizetett, mondván, 80 millió forintot költött az egykori sütöde felújítására. Ebből az önkormányzat csak 2,9 milliót ismert el, így bíróságra mentek, ahol Klapkának adtak igazat. Az Aranyember 2004 tavaszán 100 millió forint plusz áfa vételi árért vásárolta meg az ingatlant.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: YouTube/György Klapka

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakcsubakka
Hozzák ide hozzám ! 600 négyszögöl telek rajta legalább 350 m2 épületekkel,a lakáson kívül. (Hogy a föld nyelné el,mert a gatyánk is rámegy a folyamatos felújításokra)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél