A Nézőpont Intézet azt javasolja: ezentúl automatikusan a bankszámlákra utalják át a nyugAz intézet a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a piaci szféra képviselőinek részvételével tartott konferencián ismertette gazdaságfehérítési terveit - számolt be róla a zoom.hu. A szakértők szerint a gazdaságfehéryítés legfontosabb eszköze az elektronikus pénzügyi szolágltatások minél szélesebb körű alkalmazása lehetne - belátható ugyanis, hogy ha a pénzmozgás nyomon követhető, bármilyen visszaélésre nyilvánvalóan jóval kevesebb lehetőség nyílik.díjakat.

(Forrás: blikk.hu, 1magyar által)

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Azok a nyugdíjasoknak ahol már csak postás autó viszi ki azok melyik bankba kaphatnák a nyugdíjukat. Már a 2000 lelkes településeken is sok helyen nincs semmilyen bank. Ja mert a nyugdíjasok a nagy korrupciósak. Tőlük fog kifehéredni a gazdaság.
Mondom Palkovicsnak agyára megy a miniszterség.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Persze, a bankoknak mennyi jövedelme lenne ebből? Ha az államnak 3 milliárd lenne a megtakarítás akkor a bankok mennyivel húznák le a nyugdíjasokat???
Hülyének nézik az embereket mert ezzel semmiféle pénzfehérítést nem érnek el, sőt a munkabérek kötelező bankszámlájával sem mert az már megadózott (megnyirbált) jövedelem.
Elmentek a sunyiba!!!
szaboria1
Azok a nyugdíjasoknak ahol már csak postás autó viszi ki azok melyik bankba kaphatnák a nyugdíjukat. Már a 2000 lelkes településeken is sok helyen nincs semmilyen bank. Ja mert a nyugdíjasok a nagy korrupciósak. Tőlük fog kifehéredni a gazdaság.
Mondom Palkovicsnak agyára megy a miniszterség.
szaboria1
Csak itteni pl. Nálunk a posta sok nyugdíjast rábeszélt a postán vegyék fel a nyugdíjukat. Azt kell megnézni mi van akkor a postán egymás hegyén hátán állnak sorba mert kaptak bank kártyát csak ép ATM nincs így az ablaknál veszik ki a pénzüket.
1magyar
@szaboria1: Na ez is mekkora baromság! De a fehérítést ne a nyugdíjakon és a munkabéren kezdjék, mert ez tiszta, átlátható nehezen megdolgozott munkáért hivatalosan kapják jól lefölözve az állam részéről és a munkaadók részéről.
ila51
Igaz hogy van egy számlavezetési díj , amit a postásnak is odaadnék ha ő hozná ki a pénzt. De így nem kell otthon dekkolnom , lesnem . Vagy postai értesítő esetén elmennem a Keletihez , hisz ők is le vannak terhelve . Felvenni pedig egy hónapban 200 ezerig díjmentes , annyit meg nem is láttam mostanában.
Dr plágium
@1magyar: Nekem havi 800 ft +az éves kártyadíj... testvérek között is 16 ezer évente.
kokopelli
@szaboria1: ez az amit nem értettem meg soha! A Bécsi út másik végétől nyugatabbra
már 40-50 éve működik a havi általános összegek automatikus átutalása,ami pl. a mun-
kaadót,a nyugdíjintézetet stb.-t terheli!A fogadónak nem kerül egy fillérjében sem,mert van
egy csekély havi általány,oszt annyi!Villany-és gázszámla,biztosítások,állandó adók mind-
mind bennfoglaltatik abban az általányba! Érdekes,hogy máshol ez megy!?!? .-(
görbetükör
Van tanya, ahol még áram sincs.
Ezek teljesen meg vannak buggyanva.
Nessy
Nem tudom, pl. a 90 éves szomszédasszonyom, akinek soha nem volt bankkártyája, mert mindig azt a pénzt osztotta be, amit a tárcájában látott. Arról nem is beszélve, hogy a bevásárlást is felváltva intézzük neki, mert két bottal is nehezen megy. Még a mobilt sem tanulta meg használni, nem hogy mobil bank, mobil rendelés és fizetés.
Azért talán nem az ő 100 ezer körüli nyugdíján kellene kezdeni a gazdaságfehérítést! Vannak ennél komolyabb összegek, méghozzá bankon keresztül, "törvényesen"! Ja, ők "védett személyek"!
CsipkeRózsa
Igen, mert a nyugdíjak olyan nagyok, hogy azzal lehet fekete pénzeket eltitkolni.

A Nézőpont Intézet olyan nagy hatalmú, hogy előjöhet ilyen javaslatokkal? Azt hittem, csak közvéleménykutató, és jóslásokkal foglalkozik.
CsipkeRózsa
@ila51: Úgy tudtam, csak 150 ezer Ft-ot lehet felvenni díjmentesen, és közös számlánál is csak az egyik fél jogosult a díjmentes felvételre.
Nessy
@CsipkeRózsa: Jól tudod!
Tényleg, a gazdaságot a nyugdíjakkal, a NAV-hoz bekötött kávé automatákkal lehet "fehéríteni". Ha csekket adok fel véletlenűl a postán, kérik a személyimet, hátha most akarom "tisztára mosni" a Bohócdoktoroknak, vagy a Mentőknek szánt pár ezer forintot!
Nem akarják meglátogatni a mamájukat??
kissé felnőttem
FEHÉRITÉSRE LEHET HIVATKOZNI ?? és ugye ez érvényes lesz a baráti brancsra is ? vagy csak a kis nyugdijasokra? ( minden pénzmozgásra itt és Schweiz -ban ? is ?
akkor ott kéne kezdeni hogy kötelezhető e ? az magyar állampolgár, hogy bankszámlával rendelkezzen, Na lesz e erről konzilium 6 milliárdért. a mutyit kéne felszámolni igéret az ÜVEGZSEB volt.
Na ugye ez max 2050-től fog majd realizálodni addig meg ajaj...
Gauntlet
Nagyon izgalmas lesz amikor 80-90 éves mamókák tömött oszlopokban igyekeznek a Bank felé, és az eddig mérsékelten teli épület garantáltan rogyásig lesz.
Barmok ! Postás sincs már? Elpályázott nyugatra???!!
desiro
A kaszinókat ellenőrizd köcsög!!!
A bandátok lop, csal, hazudik, először nálatok tegyél rendet.
Macskaszem
@Gauntlet: Egyelőre még van postás, de ha ezt a kis borravalót is elveszik tőlük, bemutatják a középső ujjukat a postának.
picike1
akkor majd nyitnak nekik bank számlát is ?
Peller Anikó
A nyuggereket akarod kifehéríteni? Rohaggyon meg a fajtád.
papa.49
A nereseket kifehéríteni szívlapáttal !!!
Kookas
@kissé felnőttem: üvegzseb ez csak foncsorozott!
papa.49
Persze a 80, 90 éves idős emberek majd ballagjanak az automatákhoz esetenként 2,4 km és ott álljanak sorba míg feltudják venni a járandóságukat !!!
Sok közülük nem annyit a felét se tud gyalogolni tetves rohadt szemét gecik, nem beszélva arról ebből megint a bankok húznak hasznot !!!
Azt már meg se említem a legtöbb ilyen idős ember még a mobilt se tudja kezelni, nem lát rendesen, és ki van téve a ,,rejtett erőforrások,, támadásának, miközben ballag a pénzével a gyógyszertárba a postára, vagy a boltba !!!
Szakadt volna anyátokba a fejetek !!!
simmering73
Aztán miot kell fehéríteni egy nyugdíjon, te nagyon hülye, de végtelenül alattomos.
lampa laz
B+, a nyugdíj már így is olyan fehér, h szinte láthatatlan, mit akartok azon még fehéríteni? Vagy így akarjátok tisztára mosni az általatok ellopott pénzt, mert csak az fekete amihez a ti retkes kezetek hozzáér. Rohadt enyveskezü mocskok vagytok, az egész kontinens pénzét ellopjátok.
ila51
@CsipkeRózsa: nekem 200 , mert van náluk hitelkártyám is , volt ez a lehetőség , még akkor postabank volt , most Erste ...a hitelkeretet is 200 ra emelték , persze én nem költekezek , vigyázok...még olyan fukar , mint én , nem sok van
wagabund
..."Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzője artól beszélt: ajánlásaik közt kiemelten szerepel a nyugdíjak közvetlenül bankszámlára utalása is"...

seggfej

..."ezzel önmagában hárommilliárdos éves megtakarítást érhetne el az állam."...

hááárommilliárd megtakarííítás? a nyugdíjak kézbesítésén? az a hárommilliárd aprópénz...ennyit az állam egy éjszaka kinyomtat a pince rejtekében...

(elme)orvost ennek a faszinak..
Qqberci
@wagabund: Pontosabban a három milliárd költséget átterhelné a nyugdíjasokra...
nezelodo
Hujuj, Ennek a sok nyugger Mészáros (nemstróman) Lőrincnek pénzét kell nyomon követni a nem létező bankszámlájukon, és azt kell kifehéríteni!!!
Ha még hegyibe a dakota elorozza a kórházi laborokat saját magának, (ja a nemstróman Lencinek), ami eddig nagyon jól működött, már majdnem teljes lesz a sok haszontalan nyugger ellenőrzése, akik ott a vér és vizeletvizsgálaton lopják a Dakota Isten drága idejét, és pénzét.
papa.49
Havonta 700- 1000 Ft a banki díj, megint a tetves bankokat hozzák helyzetbe !!!
RonaGyuri
a dolog igazi pikantérájára mutat rá ez a cikk:
https://www.portfolio.hu/befektetes/ongondosk...

lehet találgatni, hogy ezen is kik fognak nagyot kaszálni!!! =))
Shikari
A faluban lesz egy terminál a postásnál hogy azonnal fel is lehessen venni a pénzt és Rotschildék is megkapják a sarcukat.
Pálinkás Pál
A dolog engem nem érint...nem függök az államtól...de ezt egy végtelenül undorító dolognak tartom... remélem lassan eléri a harag azt a szintet hogy a fidesznyikek nem tudnak majd elmenekülni előle!!!
1magyar
@Shikari: Már a munkabér bankszámlára utaltatása is megért volna egy komoly népharagot, de a nyugdíjak és érne ha bevezetnék.
Azt a curva gazdagtámogató, bankárkormányokat!!!
Valóban, ezek a jövedelmek már igencsak megvannak sarcolva és még elvennének belőle?
H i h e t e t l e n!!!
1magyar
A vagyonbevallások meg olyan szinten vannak, hogy Andersen mesét írhatna róluk ha élne.
Shikari
@1magyar: Mondtam. Ez a Rotschild sarc.
Eladott Ország
Az egész EU-ban nálunk a legmagasabb a bankok költségszintje, amit az ügyfeleken vernek le azzal, hogy az egyik legmagasabb kamateredményt realizálják a bankjaink. Másfélszer annyit perkálunk a bankoknak mint 5 éve. A gazdaságfehérítés legfontosabb eszköze az elektronikus pénzügyi szolgáltatás. lóf@szt mama!
1magyar
@Shikari: Ez pedig attól függ, hogy az aktuális kormány mennyire engedi és hagyja a bankokat itt uzsoráskodni.
1magyar
Már az is pofátlanság, hogy anno a 90-es években voltam munkanélküli és 6 % nyugdíjjárlékot vontak abból is de nem számít bele a nyugdíjba. Akkor miért vonták?
kissé felnőttem
@Macskaszem: 27 x keres tőbbet a posta vezérigazgató mint a beosztottak
ez az erkölcstelen , hasonló még 1956 után sem fordult elő .Ez 1989- lett egyre nagyobb divat,
ez tartja egybe a nyájat
wagabund
@Qqberci: 21.13...

nem rossz az ötleted...a statisztika szerint majd' egymillió idős, szerény nyugdíjból tengődő nyugdíjasnak nincs kártyája, illetve, ha van is, nem tudja használni...

sose feledd, nem minden (nyugdíjas)ember olyan okos, éleseszű, fiatalos mozgású, mint te vagy...
...ha a büntetés helyett a jutalmazást választaná a kormány, tehát nyalókát, baráti kézfogást, esetleg pár forint jutalmat, költségmentes kártyahasználatot ígérne a most postásra váróknak, akkor sem váltanának...

ismered ezt a majdnem idevágó viccet?..

-kérem, ússza át ezt a kis folyót...
-sajnos nem tudok úszni..
-és ha megfizetem?

...mindezt úgy mertem leírni, hogy nekünk kártyánk van, ebankunk, és marhanagy szerencsénk, hogy még értjük, és tudjuk(képesek vagyunk) használni is...sőt... nem haszálunk kp-t, de NFC-t igen...(ahol lehet)
solidedge
Mozgásképtelenül bemenni a nem létező bankba falun kissé megnehezíti az 50 ezer forintos nyugdíj felvételét. Persze ezzel megelőznék anyóka feketepiaci tevékenységét.
CsipkeRózsa
A bankköltségek leginkább azért is emelkedtek, mert az Orbán kormány bevezette a bankoknál a költségeinkhez az e.ü. adót, a pénzfelvétel adóját, a befizetések adóját, és még egyéb oda nem illő költségeket. Nem a bankok zsarolnak minket, hanem Orbán rabol. Őt "dicsérjétek" elsősorban itt is.
Shikari
@CsipkeRózsa: Mert mi lesz? Miért nem hozhatom fel Amerikát a karmaiban tartó globálisan kizsákmányoló bankár és spekuláns dinasztiát akik egyszerű emberek zsírján híznak?
CsipkeRózsa
@Shikari: Mi lenne, semmi, azt írtam, hogy akkor kikapsz?

Azért ne hozd fel, mert nem vagy igazságos, nem tudom, kik a te Rothschildaid, de ezzel zsidózni szoktatok. Nem hiszem, hogy tudod, név szerint, hogy kik a zsidó bankárok, és kik nem. Biztos vagyok benne, hogy nálunk a többség közülük nem zsidó.

A másik ok az, hogy a bankok megadóztatását Orbán úgy növelte meg, hogy azt a bankok kénytelenek az ügyfelekre hárítani. Azt sem tudom, mi köze a banki járulékokhoz betolt e.ü. járulék, v adó néven szereplő költség, amit szintén Orbán hülye ötleteinek köszönhetünk.

Ez mind Orbán bűne, ha nem veszed észre, hogy ő szipolyozza ki az embereket, akkor rövidlátó vagy a témában.
Shikari
@CsipkeRózsa: És mi a gond azzal hogy ha megemlíti valaki hogy a bankárok között sok a zsidó? Ha nem beszélnek róla akkor kevesebb?
CsipkeRózsa
@Shikari: Általában nem a megemlítés a gondolat, hanem egy kis zsidózás, mert az olyan jól esik. A másik baj, hogy miért nem azt említik, hogy még több a nem zsidó közöttük.

Ezzel az erővel minden foglalkozásban meg kéne említeni, hogy mely vallás képviselői vannak többségben. Van ilyen felmérés, vagy csak úgy kitalált beszéd.
Shikari
@CsipkeRózsa: Igen érdekes állapot. Hol származás hol vallás hol identitás.
m73
A hipózást nem itt kéne csinálni te barom!Ha nem mészarosnál,sintér sanyinál,arogáns tóninál,tiborcz vejkónál és még soroljam a sok tolvaj fitymaszost?
1magyar
Ha lennének üzemi kifizetőhelyek a bankok 60 %-a bezárhatná a kaput.
Eladott Ország
A nézőpont intézet azt javasolja...inkább húzza ki a fejét a fidesz seggéből és ne közpénzből éljen.
X-ray
Legalább a postás nem várná el a nagyanyánktól a több száz forintos "borravalót", ugyanis szerinte az jár neki, mert kevés a fizetése...
Nessy
@X-ray: A banki tranzakciók sem olcsóbbak! Nem keveset kell havonta fizetni bankköltség címén. És akinek nincs a közelében fiók, várhat, hogy valaki elvigye jószívűségből oda, ahol pénzt tud felvenni!
Megint kiderül, hogy sokaknak fogalmuk sincs az egyre inkább leépülő kistelepülések gondjairól!
Grafix69
@Shikari: A gazda állatod is zsidó cigány meg a gyerekei is sőt még az unokái is . Meg poszt kommunista neo fasiszta liberális pszichopata is . Soroljam a kölkei nevét a nagy keresztény demokráciában vagy magadtól is bemagoltad már azért segítek : Sára , Ráhel ,Flóra , Róza, Gáspár,Johanna ,Aliz, Szerinted melyik név ősi keresztény név?
CsipkeRózsa
@Shikari: tegnap, 20:49

Nem mindegy, hogy milyen néven utálod őket?
nezelodo
@CsipkeRózsa: Tegnap 20:49. Ez mindenkit gyűlöl, aki nem kényszerül erre a mocskos munkára, mert tehetséges, és szorgalmas, és megél a saját, nem a bálványa által a szájába dugott "tehetségéből".
Shikari
@CsipkeRózsa: Az nem mindegy milyen álca mögé bújnak. Amelyik épp nagyobb védelmet nyújt. Igazi kaméleon tempó.
Shikari
@Grafix69: Neked nincs szükséged gazdaállatra az a fejlettséget még nem érted el. Sima takony vagy a padlón.
Desischado
Hát ez mindent visz. Melyik nyugdíjas anyóka feketézik?! Azt a kis 50-60 000-et veszi fel, és nem adózik belőle az orbán klánnak, hallatlan! Derék nyugdíjasaink, feketéznek, feltétlenül a körmükre kell nézni! Milyen már az, hogy orbán, mészáros, vayna meg a többi nem tud ebből is lopni?! Nem elég az, hogy ők lopnak még a nyugdíjasoknak kell az a nyamvadt kis nyugdíj, ahelyett hogy orbánéknak adóznának belőle? Hallatlan, ezt sürgősen korrigálni kell! Hogy sz@rnátok sünt!
Klubtag
@CsipkeRózsa: ..."A kormány kiszámíthatósággal és bizalommal segíti a bankrendszer működését, és elkötelezett a bankadó további csökkentése mellett, amely 2017-ben a bankrendszer egészét tekintve 20 milliárd forinttal mérséklődik – mondta Varga Mihály az OTP Bank éves rendes közgyűlésén."
"Adócsökkentés helyett a 2018-as tervekben szereplő 327 milliárd forint helyett jövőre már 365 milliárd forintot szedne be a kormány a pénzügyi szektort érintő négy nagy különadóból (pénzügyi szervezetek különadója vagyis "bankadó", tranzakciós illeték, biztosítási adó és baleseti adó)" Ennyit a szavahihetőségről...
Közvetve úgyis a lakosságtól szedik be, fiataltól idősektől egyaránt. Jelen esetben nem a bankokra kell haragudni, hanem - sok évtizede a pénzintézetekkel szemben meglévő ellenszenv mögé bújó - az Orbán kormányra.
CsipkeRózsa
@Shikari: ma, 05:11

Miért volna "álca mögé bújás"? Embere válogatja, és az, hogy hol él. Aki Izraelben ő, néphez tartozó is és a vallása is zsidó. Aki olyan országban él, ahol a zsidóság kisebbséget alkot, ott ők választhatják hivatalosan is a kisebbséget, és a vallásuk is zsidó, aki nem akarja, hogy kisebbséghez sorolja magát, ő csak vallásnak tartja. Aki olyan országban él, ahol nincs hivatalosan kisebbség, ott többnyire csak a vallása lehet zsidó.

Nem egyes ember változtatgat, tehát nem kaméleon.
Shikari
@CsipkeRózsa: Azért álca, mert ha kivándorolni szeretne valaki Izraelbe, nem a vallást, hanem a származást kell igazolni. Származási alapon válogatni a letelependők között pedig nem emberbaráti dolog!
CsipkeRózsa
@Shikari: ma, 08:56

A vallás és a származás kifejezése összemosódik, szinte ugyanazt jelenti. A zsidóüldözésnél sem tettek kivételt a kettő között. Valaki vagy zsidó, vagy nem zsidó, Izraelben azt is elfogadnák, ha valaki betért zsidó.
Shikari
@CsipkeRózsa: Az viszont elég probléma mert felveti a származási alapon történő megkülönböztetés veszélyét és az apartheidet!
Ilyen alapon hozták a nürnbergi faji törvényeket is!
CsipkeRózsa
@Shikari: Hiába próbálkozol, ott elég, ha a vallásod zsidó, ezt nevezik származásnak is. Nem apartheid!

Próbáld ki, térj be a zsidó vallásba, befogadnak téged, mint zsidót, akármilyen a származásod.
Shikari
@CsipkeRózsa: Tudtommal ez Izraelben nem játszik. Ott bizony igazolás kell a zsidó származásról.
CsipkeRózsa
@Shikari: Azt senki sem tudja úgy igazolni, hiszen elég, ha a vallása zsidó, az származásnak is vehető. Mondtam, próbáld ki.

Egy betért nő gyermeke is zsidónak minősül, aki az anya betérése után megszületik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél