A szervezet közleménye szerint túl magas fizetést kértek a most felmondott orvosok, a kórház ezért nem tudott megállapodni velük a folytatásról.

(Forrás: hvg.hu)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Végre kezdik az emberik megérteni, hogy a hatalom az ő kezükben van, nem pedig a vezetőkében. Egy-két orvost, vagy tanárt talán még lehet pótolni, egy teljes csapatot azonban már nem. Így ahhoz, hogy valós változás történjen ebben a néma országban, nem kell más mint összefogás. Nem, egyáltalán nem a Jobbik és az LMP, vagy a DK és az MSZP, hanem az emberek közötti összefogás. Azok a tanárok és orvosok ugyanis, akik éhbérért, sokszor saját életüket tönkretéve szolgálták a rendszert, nem értek el mást, mint hogy lélegeztetőgépre kötöttek egy haldokló rendszert. Erre a rendszerre azonban senkinek nincs szüksége – a hatalmat kivéve persze –, ezért hagynunk kell azt megdögleni. Ugyanis amint összeomlik az egész, a NER által kiépített, élhetetlen, fenntarthatatlan rendszer, végre megkezdhetjük egy új, jobb, életképesebb felépítését. Úgy tűnik, egyre többen engedik el a haldokló kezét. Végre megteszik. Jó estét Magyarország, jó estét magyarok! Reggelre nem az órát kell felhúzni. A kiszolgált vekker akkor is ébreszt, ha megáll, arra is fel lehet kelni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
Szerintem most az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kábít.
Horizont
Szerintük nincs ...és a betegek szerint???
Eladott Ország
Ehhez képest ott tartunk a 21. század Magyarországán, hogy a sok embernél az egészségügy még betegebb. Van egy fél miniszterünk, mert Orbán még azt sem fogta fel, hogy ennek a nagyon fontos területnek külön tárca kell. Most az oktatásról nem beszélek. Ott is sikerült Hoffmannoknak, Czunyinéknak a földig teperni az iskolákat, pedagógusokat, diákokat. Azt gyorsan meg kell néznem, hogy ki is az egészségügyért felelős államtitkár. Nos, bizonyos dr. Nagy Anikó. Felejthető. Nyugodtan lehetne dr. Bubó vagy egy marék köles is. Teljesen mindegy. A szép életbe is! Nem lehet a hatalom embereinek tudomásul venni, hogy korszerű betegellátás nem csak a tizenkét milliós karórában feszítő, luxus kastélyokban élvezkedő, magángéppel röpködő, közpénzt betakarító burzsujoknak jár. Az emberi élet nem játék, nem gumilabda, hogy dobálózzanak vele az álfunkcik. A miniszter, a mindenféle cafranggal bíró orvos vajon annak idején szegényeket nem gyógyított? Látott már „népkórházat”, zsúfolt szakrendelőt, tudja, hogy hányan halnak bele az elérhetetlen, trehány ellátatlanságba?
Eladott Ország
Végre kezdik az emberik megérteni, hogy a hatalom az ő kezükben van, nem pedig a vezetőkében. Egy-két orvost, vagy tanárt talán még lehet pótolni, egy teljes csapatot azonban már nem. Így ahhoz, hogy valós változás történjen ebben a néma országban, nem kell más mint összefogás. Nem, egyáltalán nem a Jobbik és az LMP, vagy a DK és az MSZP, hanem az emberek közötti összefogás. Azok a tanárok és orvosok ugyanis, akik éhbérért, sokszor saját életüket tönkretéve szolgálták a rendszert, nem értek el mást, mint hogy lélegeztetőgépre kötöttek egy haldokló rendszert. Erre a rendszerre azonban senkinek nincs szüksége – a hatalmat kivéve persze –, ezért hagynunk kell azt megdögleni. Ugyanis amint összeomlik az egész, a NER által kiépített, élhetetlen, fenntarthatatlan rendszer, végre megkezdhetjük egy új, jobb, életképesebb felépítését. Úgy tűnik, egyre többen engedik el a haldokló kezét. Végre megteszik. Jó estét Magyarország, jó estét magyarok! Reggelre nem az órát kell felhúzni. A kiszolgált vekker akkor is ébreszt, ha megáll, arra is fel lehet kelni.
Manhattan
Azon a bizonyos népszavazáson - amikor GY.F. figyelmeztetett, hogy az egészségügyi ellátórendszerünk nem fogja bírni az ész nélkül osztogatott állampolgárság alapján járó, és igénybe vett terhelést,- a fidesz hívők a határon túli magyar testvéreink megtagadásának minősítették. Na, most mi van? Az ellátórendszer az utolsókat rúgja, mert a klinikákon a betegek 30-40 %-a nem Magyarországi lakos és a személyzet és az infrastruktúra erre a terhelésre nem alkalmas.
Nessy
Ismerve az ilyen "megoldásokat", bizony többe fog kerülni a működtetés, mint került volna! mert esetleg a négy orvos helyett hat fogja részmunka időben ellátni a betegeket. Aminek aztán az is a hátránya, hogy minden nap más orvos látja, ha látja, és vagy meggyógyul magától, vagy így járt!
Clavigo
Aha...Vagyis a betegek haza sétáltak.
verőce21
Semmi biztosat nem mondhatunk erről, tehát tagadni sincs okunk, sem hinni benne. Valószínűleg az van a történet mögött, hogy - mivel ez a hír pénteken délután íródott -, a páciensek már elmentek haza. A probléma önmagától megoldódott. Nincs itt semmi látnivaló.
Hétvégén az emberek már nem szeretnek betegek lenni! :)
kissé felnőttem
Nincs fennakadás , mindenki leesik. logikus és mi a valóság? ja nem megirható ?
Eladott Ország
@Manhattan: Bizony jár már babakötvény is a külföldön született gyermeknek például Los Angelesben, az üldözött keresztényeknek templom építése, Olaszországban, Szíriában nem beszélve a szomszédos országokban ( határon túli magyar testvérek) intézmények építése, felújítása stb. és természetesen stadionok építése és nyugdíjak fizetése is, mert mi olyan gazdagok vagyunk.
telegdilaci
Akkor most ki látja el a Betegeket,ha felmondtak az Orvosok,és még sincs fennakadás!
Eladott Ország
"Túl magas fizetést kértek a most felmondott orvosok", de van pénz ilyenekre ( csak hab a tortán) : 310 millió forintot adnak a libanoni Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyháznak, hogy a Kessrouan régióban tervezett projektjeiket megvalósíthassák. Mondjuk ahhoz képest, hogy tavaly 463 millió forinttal támogatták a libanoni templomok felújítását, szinte szóra sem érdemes, hogy május óta közben több mint 1300 családot lakoltattak ki Magyarországon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél