Nyíltan bevándorláspárti politikusnak nevezte a Demokratikus Koalíció elnökét és Szeged szocialista polgármesterét a Fidesz helyi elnöke pénteken Szegeden. B. Nagy László a DK tüntetése előtt tartott sajtótájékoztatót.

Fidesz: Gyurcsány Ferenc és Botka László nyíltan bevándorláspárti politikus
Fotó: Rosta Tibor/MTI

Gyurcsány Ferenc a sikertelen budapesti tüntetések után úgy gondolta, hogy Szeged lesz az a város, ahol országos tüntetéssorozatot szervez. Feltételezhetően azért teszi ezt, mert Botka László nyíltan bevándorláspárti politikus – közölte B. Nagy László.

Mindketten megpróbálják a szegedieket arra biztatni, hogy forduljanak a kormány ellen. Többször is kijelentették, hogy a kerítést le kell bontani. A szegediek, a határ mentén élők azonban pontosan tudják, mi történt ezen a vidéken 2015-ben

- hangsúlyozta.

A választásokon a nagy többség arra a politikára szavazott, amely meg akarja védeni a határokat, és nem enged azoknak az erőknek, amelyek nyíltan migránspártiak, és el akarják árasztani ismeretlen származású bevándorlókkal az országot – mondta B. Nagy László.

"Nekünk itt Szegeden különösen fontos a határ védelme" – mondta, hozzátéve: "szeretnénk, ha az ország teljes lakossága átérezné, mi várható, ha megszűnik a határvédelem, ha a brüsszeli bürokraták veszik át az irányítást".

(MTI)

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Ááááááááááá! Nem, Feri! Csak hármótok közül, neki van a legtöbb esze!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mirabilis
@pécsi: " Ember gondolkozz! Hogy lehetsz ilyen elvakult, gyúlölködő?"
"Nme birjátok felfogni, hogy a nép többsége választotta meg harmadszor, nagy többséggel O.V.-T" Na itt lépsz be a képbe bunkókám, mert vagy tisztában a választási eredményekkel.
Nem a nép többsége választotta meg orbánt, hanem a választási törvény, amit orbán alkotott.
Tisztában vagy a töredékszavazatok fogalmával? Gondolom nem.
Hát lsd:"Az új választási rendszer figyelembe veszi a két párt közötti tényleges különbséget és nem csak a mandátummal gazdagodik az A párt, hanem a két párt közötti különbséget (mínusz egy szavazatot) is megszerzi
1. FIDESZ-KDNP (48,51 százalék, 2 540 970 szavazat"
Összesen 3,7 millió voksot kapott a Fidesz, ebből 1,2 millió, azaz majdnem a harmada a töredékszavazat volt
Mirabilis
@pécsi: "Jó tanács, amit elmebeteg vezéretek mondott:" el lehet menni ""
És a te elmebeteg vezéred orbán mit mondott? "Orbán: a bátrak külföldre mennek"http://hataratkelo.com/orban-a-batrak-kulfold...
Továbbá:
Orbán: A külföldi munkavállalás nem istencsapása
A szabad mozgás és munkavállalás Orbán szerint „nem istencsapása, hanem lehetőség”,
Na ehhez fidesz agymosott pécsi mit szólsz?
Mirabilis
@pécsi: "menjetek békében és vigyétek Gyurcsótányt is.Ő az igazi hazaáruló! "
Menjél te orbáncoddal együtt a putyini oroszországba mert ti vagytok a hazaárulók.
human
@Grafix69: Írtad ezt a bevándorlás pártiságot. Az ország nem bevándorlás páriakból és ellenesekből áll. Ennyire nem fekete fehér a történet.
Ebben a dologban őszentségével, a Dalai Lámával értek egyet. Először is két fogalom van, a menekült és a bevándorló. Ezt a kettőt előszeretettel keveri a kormány és néha még az ellenzéki média is.
A lényeg a mérték. A menekülteket be kell fogadni. Ha ez nagyobb tömegben történik akkor ez a befogadás átmeneti kell, hogy legyen. Tartson ez addig amíg biztonságban vissza nem térhetnek a hazájukba. A bevándorlás is egy természetes dolog, de az is csak mértékkel.
Grafix69
@human: Persze ez nyilván így van , de nem akartam már ennyire bele menni . Azonos a véleményem a tiéddel .
tulipan
Igen, valóban! Ez a 2 becsületes ember, még emberbarát és humanista, ami a hatalmon levő, barbár narancsos horda tagjairól nem mondható el!
Egyetlen példa:
http://www.atv.hu/belfold/20180926-tizezreket...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél