Nyíltan bevándorláspárti politikusnak nevezte a Demokratikus Koalíció elnökét és Szeged szocialista polgármesterét a Fidesz helyi elnöke pénteken Szegeden. B. Nagy László a DK tüntetése előtt tartott sajtótájékoztatót.

Fidesz: Gyurcsány Ferenc és Botka László nyíltan bevándorláspárti politikus
Fotó: Rosta Tibor/MTI

Gyurcsány Ferenc a sikertelen budapesti tüntetések után úgy gondolta, hogy Szeged lesz az a város, ahol országos tüntetéssorozatot szervez. Feltételezhetően azért teszi ezt, mert Botka László nyíltan bevándorláspárti politikus – közölte B. Nagy László.

Mindketten megpróbálják a szegedieket arra biztatni, hogy forduljanak a kormány ellen. Többször is kijelentették, hogy a kerítést le kell bontani. A szegediek, a határ mentén élők azonban pontosan tudják, mi történt ezen a vidéken 2015-ben

- hangsúlyozta.

A választásokon a nagy többség arra a politikára szavazott, amely meg akarja védeni a határokat, és nem enged azoknak az erőknek, amelyek nyíltan migránspártiak, és el akarják árasztani ismeretlen származású bevándorlókkal az országot – mondta B. Nagy László.

"Nekünk itt Szegeden különösen fontos a határ védelme" – mondta, hozzátéve: "szeretnénk, ha az ország teljes lakossága átérezné, mi várható, ha megszűnik a határvédelem, ha a brüsszeli bürokraták veszik át az irányítást".

(MTI)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Ááááááááááá! Nem, Feri! Csak hármótok közül, neki van a legtöbb esze!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
:) :) :)))))) DDDD :)))))))) Mi a szart lehet ehhez hozzászólni ?:)))))))
tudode
Pofakarate limitet kellene EMELNI, mivel kezd kinyílni a csipája a társadalomnak, már amiatt is, mert MEGÉRZIK ám ki bürkéjén, ki csontvázán, hogy
.
-- az EU-s, 2020-ig tartó lóvét HADICSELLEL kihelyezték,
-- megelőlegezve a BUKSZÁNKBÓL, miközben
-- az EU-nak minden oka megvolt/van arra, hogy BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNNYAL, túrót a magyarok szeme közé, "csak" 20% utalta át at ÁLLAM, Gorbán háztartás megfelelő sorába,
-- osztott, szorzott az EU, oszt a KAPKODÓS jelek szerint
-- úgy döndöthet, hogy STOP kifizetések, oszt a szarkák rikácsolják, hogy
.
--------Visszakéri az önkormányzatoktól, és az állami cégektől az úniós támogatásokat
.
Nagyjából 24 400 találat (0,64 másodperc)

www.google.hu/search?ei=bf-kW5LpBpKOmgW_gYf4DA&q=Visszak%C3%A9ri+az+%C3%B6nkorm%C3%A1nyzatokt%C3%B3l%2C+%C3%A9s+az+%C3%A1llami+c%C3%A9gekt%C5%91l+az+%C3%BAni%C3%B3s+t%C3%A1mogat%C3%A1sokat&oq=Visszak%C3%A9ri+az+%C3%B6nkorm%C3%A1nyzatokt%C3%B3l%2C+%C3%A9s+az+%C3%A1llami+c%C3%A9gekt%C5%91l+az+%C3%BAni%C3%B3s+t%C3%A1mogat%C3%A1sokat&gs_l=psy-ab.12...109005.125430.0.127433.23.23.0.0.0.0.183.2659.0j22.22.0...0...1c.1.64.psy-ab..1.4.573...35i39k1j33i160k1.0.Wm6KUaGgj3w
..
Nem történhet semmi, csak TUDTÁRA ADTÁK a tyúkkerítését a répájával védő VÉGVÁRI PARANCSNOKNAK, hogy ŐK NEM MOST JÖTTEK LE A FALVÉDŐRŐL a meghülyített, hiszékeny magyar állampolgárokkal szemben!
.
Ezt kapja ki a MINDENRE HATÓ!
adrenalink
@Mirabilis: 20:16-ra Úgy hirdette Feritek, "addig tüntetünk,amíg a kormány el nem tűnik".:-)))Nincs naptára? Ember! Ősz van, hideg, esős időszak jön! A tüntetés még jóidőben is érdeklődés hiányában elmaradt /az a 3-4 száz nyugdíjastól nem fogja Orbán összecsinálni magát/. A többi párt sem mozdult rá a kezdeményezésére, főleg, hogy senkivel sem egyeztetett a bejelentés előtt, így elkotródik vidékre, bár boritékolom, ott sem lesz nagy tömeg már csak ha az időjárás előttrejelzést nézem...
solidedge
Igen ők azok, mert mindketten azt akarják,hogy bevándoroljon hazánkba a demokrácia. Még messze jár.
Lepényleső
Érdekes,én úgy hallottam,hogy soha ennyien nem jöttek a körülöttünk lévő országokból,főleg
az ingyen oktatásért,az ingyen orvosi ellátásért,az ingyen nyugdíjért,a 19%-kos utazásért,az
ingyenes gyerekek után járó támogatásért,- az itt adózók,lakók hátrányára. Ez akkor milyen
bevándorláspolitika,ha a haza népének jövedelmét adják a külhoniaknak oda? Ez nem a
hazaárulás maga?
human
Gyurcsánynak nagyon át kellene értékelnie a politikában betöltött szerepét, hogy mennyiben segíti vagy hátráltatja a kormányváltást. A jelenlegi pártok nem fognak kormányt váltani. Csak annyi funkciójuk van, hogy a jegyzőkönyv kedvéért felszólaljanak a parlamentben, kikérjenek olyan adatokat amikhez hétköznapi ember nem férhet hozzá, vizsgálódjanak ott ahol más nem vizsgálódhat. Ennyi a funkciójuk. Orbán rendszeréből adódik, hogy egyik sem válthat kormányt.
Nessy
Orbánéknak a kerítés a szent Grál! Persze jó pénzért jöhet maffiózó, kém, bűnöző! Netán legyenek kettős állampolgárok, és ha hűségesküt tesznek a fidesznek, remekül el lesznek tartva a magyarok pénzéből.
Egyébként igaza van a fidesznek, Ameddig csak és kizárólag a népnemzethy érzelmekre játszik a menekült kérdés feltupírozásával, addig nyugodtan tud lopni, csalni, hazudni!
TASzSz
Ááááááááááá! Nem, Feri! Csak hármótok közül, neki van a legtöbb esze!
1magyar
Ó hát ezek nem innen kapják a bérüket, fizetésüket??? Vagy azt gondolják a mérkell és zenekara többet fizetne nekik?
Oda szarnak ahonnan esznek.
Jozefina
És az állampolgársági kötvények??? Szerintem azok 100 %-ban bevándorlás pártiak!!! Plusz maffiózó pártiak, mert bűnözök tömkelege áramlik hazánkon keresztül az Eu-ba!!!
Grafix69
Az ország 3,4 -e bevándorlás párti a maradék 23 tolvaj meg nacionalista fasiszta tajparaszt .
Grafix69
@durbincs: Tudom ,hogy normális vagy , még akkor is ha itt eljátszod a félkegyelműt . Pataki ugyan hagyjál már vele , mellesleg pontosan tudod mit akartam mondani .
Grafix69
@durbincs: Jaj baszki lehet nem a 3/4 e de te sem gondolhatod , hogy 10 millió birka van itt vagy pontosabban 9,6 millió , ennyi hülye nem lehet egyszerre egy országban .
Grafix69
@durbincs: Ne okozz csalódást , nem én vagyok a te személyes célpontod hidd el , ettől több értelmet sejtek mögötted.
tudode
Függetlenűl attól, hogy parancsra mit mantráznak a PÁLYATÉVESZTETT, két ballábas focista kedvére a PÁRTKATONÁK, ki gondolta volna kb. 30 évvel ezelőtt, hogy EZEK a nyikhajok kaparínthatják meg , na nem a JÁRGÁNYUK, a kormány kerekét, és a TÁRSADALOM várja a pillanatot, amikor ELÉNEKELHETI felszabadultan a KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN félcédulásoknak , amikor majd kiborul a HATALOM, ÉS PÉNZÉHES BILIJÜK azt a nótájukat, hogy
.
Azok a boldog szép napok ég veled, te nem tudod milyen jó "lenne/bár" nélküled, csak valamivel kultúráltabban, mint ezek NYIKHAJ korukban
.
Közzététel: 2010. szept. 7.
----- Orbán dala
www.youtube.com/watch?v=eN0zmJC0AJs
.
Ezek ma már a 13. évi baromkodásuk után már nem tudnak még BÖFFENTENI sem egy jót, vagy rosszat, hogy a világhálón ne lenne található a pandantjuk!
NaponTamas
@Mirabilis: szerintem onnan hogy annyian voltak a tüntetésen hogy ha mindenkit meghívtam volna egy fagyira akkor kijött volna nyolc forintból
kereső
@durbincs: én az ottó meg a tóth ottó!mind a hárman-ezt akartad kihozni halfarok?
cikicakk55
Most mi a francért rugózik már Orbán azon,hogy melyik párt vezetője migránspárti? Ő tudja a legjobban,hogy egyetlen migráns sem akar idejönni. Még az a 2000 ember,akiket a kvóta aláírása után Orbán belopatott az országba,azok is megpattantak innen,amint megkapták a menekült státuszt. Nem hülyék azok sem,hogy a nyomorból a nyomorba meneküljenek. Orbánnak jól jött a 2015-ös lerohanás,mert annak köszönheti,hogy még hatalmon van.2018-ban már sokkal kevesebben hittek neki,mint 2015-16-ban,mert a nép megunta,hogy mindenhonnan a migránsok és rémtetteik hullanak alá,miközben fiataljaink pont úgy menekülnek az országból,ahogy a migránsok a sajátjukból. Teljesen mindegy,hogy hány párt akarja,hogy itt legyenek( szerintem egy sem és a kerítést sem akarja egy sem lebontani),mert ha Ők nem akarnak itt élni,akkor hiába irányítanák ide őket,nem lehet mindegyik mellé rendőrt állítani. úgy is megszöknek az első adandó alkalommal. Akkor követte el Európa a legnagyobb hibát,mikor az első pár ezret beengedte.Már alapból vissza kellett volna őket fordítani,vagy a gazdag Arab országokba küldeni őket. Persze oda nem kellenek,meg ott félnének is,mert ott lőnek ha nem testszik a pofájuk és a cselekedeteik.
pécsi
@Mirabilis: Ember gondolkozz! Hogy lehetsz ilyen elvakult, gyúlölködő? Nme birjátok felfogni, hogy a nép többsége választotta meg harmadszor, nagy többséggel O.V.-T. Jó tanács, amit elmebeteg vezéretek mondott:" el lehet menni "- menjetek békében és vigyétek Gyurcsótányt is.Ő az igazi hazaáruló!
kereső
@pécsi: mi lenne,ha az "el lehet menni" -t pontosan idéznéd?és ,higy kinek mondta-és miért.A nagy többség-? a 49% kapott szavazat még csak nem is többség.Nemhogy nagy!
human
@Grafix69: Írtad ezt a bevándorlás pártiságot. Az ország nem bevándorlás páriakból és ellenesekből áll. Ennyire nem fekete fehér a történet.
Ebben a dologban őszentségével, a Dalai Lámával értek egyet. Először is két fogalom van, a menekült és a bevándorló. Ezt a kettőt előszeretettel keveri a kormány és néha még az ellenzéki média is.
A lényeg a mérték. A menekülteket be kell fogadni. Ha ez nagyobb tömegben történik akkor ez a befogadás átmeneti kell, hogy legyen. Tartson ez addig amíg biztonságban vissza nem térhetnek a hazájukba. A bevándorlás is egy természetes dolog, de az is csak mértékkel.
Grafix69
@human: Persze ez nyilván így van , de nem akartam már ennyire bele menni . Azonos a véleményem a tiéddel .
tulipan
Igen, valóban! Ez a 2 becsületes ember, még emberbarát és humanista, ami a hatalmon levő, barbár narancsos horda tagjairól nem mondható el!
Egyetlen példa:
www.atv.hu/belfold/20180926-tizezreket-hagytak-magukra-mi-lesz-a-hajlektalanokkal-oktober-kozepe-utan/hirkereso

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.