A Fidesz szerint a bevándorláspárti erők szeretnék félreállítani a migráció útjából Magyarországot.

Fidesz: a bevándorláspártiak félre akarják állítani Magyarországot
Fotó: MTI

A nagyobbik kormánypárt frakciója ezt Keresztes L. Lórántnak, az LMP társelnökének sajtótájékoztatójára reagálva írta az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

Az LMP-s politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Sargentini-jelentés elfogadását követően alkalmatlanná vált arra, hogy európai szinten fellépjen a migráció kezelésében. Keresztes L. Lóránt úgy fogalmazott,

a magyar kormányfő veszélyes utat választott azzal, hogy tagadja a Sargentini-jelentésben szereplő bírálatokat, és azt próbálja elhitetni, hogy csak a migrációval kapcsolatban elfoglalt álláspontja miatt támadják.

A Fidesz-frakció közleménye szerint miként az LMP mostani nyilatkozatából is látszik, a Sargentini-jelentést éppen azért fogadták el a bevándorláspárti erők, hogy erre hivatkozva

megpróbálják félreállítani a migráció útjából a bevándorlásellenes Magyarországot. Azt szeretnék, hogy "a magyar miniszterelnök és a magyar emberek szó nélkül tűrjék a migránsok betelepítését" és azt, hogy elvegyék az országtól a határvédelmet.

A közleményben hangsúlyozták: nem engednek a zsarolásnak, megvédik Magyarországot.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Téged akarnak félreállítani, te szarházi, bűnöző, politikai prostituált elmebeteg!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@csak úgy...: Hát..a mai helyzetben ismerve az ország mentális állapotát,csak magamban bízhatok!!! Már ha fel tudod fogni hogyan is értem!!
solidedge
Megint nem figyeltél Orbán. A magyar kormányt akarják jó útra téríteni. Holnapra ezt százszor leírod, ellenőrizni fogom.
magyarbakancs
Miniszterelnök úr!
Nógrád-megyében most készült egy jelentés,felmérés,hogy a megyében a nők 10%-kal a férfiak 12%-kal többen halnak meg.
Szerintem ez fontosabb mint a bevándorlás kérdése.
A másik meg kérdezték a 20-50 év közötti embereket és 85% azt mondta elmenne a megyéből.
Ebből 48%-azt mondta ,hogy az országból.
Magyarország legkisebb megyéje 260 ezren lakják.
Tudja hol van,?
Hanem küldök térképet.
volvós
Tévedés viktorka !! Nem Magyarországot akarják " félreállítani " hanem téged likvidálni és ezáltal felszabadítani a magyar Népet !!! Még mindig jobb, mintha a NÉP likvidálna kaszával, kapával !!! Megvédeni még a hires TEK-es fijjjuk is kevesen lennének !!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél