A kiberbűnőzök útja a nagyobb cégekhez sokszor a kevésbé védett kis- és közepes vállalatokon (kkv), beszállítókon keresztül vezet, ezért fontos, hogy ezek is védekezzenek a támadások megelőzése érdekében – áll az ESET Internet Security és a szintén IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. közös közleményében.

A kisvállalkozásokon keresztül jutnak el a nagyokhoz a kiberbűnözők

Fotó: Pixabay.com

A Juniper Research szerint a globális adatszivárgások költsége 2019-re várhatóan 2 milliárd dollárra emelkedik, amelynek jelentős része a nagyvállalatokat sújtja. Az ESET szakemberei szerint ez az összeg a kibervédelmi intézkedésekkel jelentősen csökkenthető, emellett pedig megelőzhetők lennének azok a versenyhátrányt okozó anyagi és erkölcsi veszteségek, amelyek egy kibertámadás során sújtják a kkv-kat.

A szakemberek egyebek mellett azt javasolják a nagyobb cégeknek, hogy ne csak a vezetőiket és az alkalmazottaikat oktassák rendszeresen, hanem a beszállítóikat is, illetve használjanak titkosító megoldásokat a hordozható eszközök védelmére, és készítsenek rendszeresen biztonsági mentéseket.

A Sicontact Kft. informatikai biztonsággal foglalkozó szoftverdisztribútor, Magyarországon az ESET technológiára épülő termékeivel a lakossági és a vállalati szegmensben meghatározó piaci szereplő. A kft. nettó árbevétele tavaly 1,58 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 1,54 milliárd forintot tett ki. Adózott eredménye 2017-ben meghaladta a 237 millió forintot, 2016-ban pedig a 215 millió forintot. A cégnek 27 dolgozója van – közölték.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.