Rácz Kati a budapesti éjszakai élet koronázatlan királynője, a hetvenes évektől a kilencvenes évekig fellépett a város összes említésre méltó szórakozóhelyén, aztán néhány évnyi viszonylagos csend következett.

Tévéműsort kapott Budapest legdögösebb hangú énekesnője

Fotó: Mohai Balázs / MTI 

Kati persze akkor sem pihent, amikor nem volt körülötte nagy zsongás, kisebb kon­certeket adott, külföldre járt fellépni. Úgy fest, hogy a 2010-es évek közepe hozta meg számára a másodvirágzást: megint egyre több munkát kap, sőt már egy saját tévéműsort is rábíztak a szerkesztők. A Zenebutik csatornán futó Stenker című zenés show házigazdája lett.

A stenker egy zenei műszó, egyfajta izgalmi állapotot jelent, ami a közönség és a zenészek között alakulhat ki egy-egy előadáson – mondja Rácz Kati a műsora bevezetéseként.

Aki pedig ismeri az énekesnő habitusát és utánozhatatlan hangszínét – a szakma egyszerűen csak dögnek hívja, úgy énekel dzsesszt –, az biztosan tudhatja, hogy a műsor címe pontosan fedi a tartalmat: ha ő színpadra lép, a levegő tényleg izzani kezd, és még az is táncra perdül, aki egyébként nem a parkett ördöge. Szóval, elkapja a stenker pén­tek esténként a Zenebutik csatornán, 21.35-kor.

(Borsonline.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Hogy milyen műsorvezető lesz nem tudom, nem is igazán érdekel, de azt tudom, hogy kiváló énekesnő volt! =))
csa-csa
Tényleg kiváló énekes, de a mimikája rettenet.
terlasz
Kati magánemberként is olyan szenvedélyes, mint a színpadon. Mindig csíptem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.