A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit és három társát, akik a Jászai Mari téren olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy belehalt a sérüléseibe.

Négy férfi 2018. szeptember 22-én este Budapest XIII. kerületében, a Jászai Mari téren található parkos területen egy 49 éves férfit bántalmazott, majd egy öngyújtóval meggyújtották a ruháját.

Brutálisan megvertek és felgyújtottak egy férfit a Jászai Mari téren

Fotó: Főkert

A bűncselekményt több szemtanú is látta, ők értesítették a rendőröket, akik a sértetthez mentőt hívtak. A rendőrök rövid időn belül a Jászai Mari téri aluljáróban elfogták a budapesti elkövetőket. A sértett a támadás során elszenvedett sérüléseibe belehalt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a 20 éves M. Dénest és a 45 éves K. Gábort bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A 29 éves N. Károlyt őrizetbe vétele mellett különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt, míg negyedik társukat, a 42 éves K. Jánost szintén őrizetbe vétele mellett halált okozó testi sértés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozók előterjesztést tettek a két férfi letartóztatásának indítványozására.

(Police.hu)

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@tudode: És vajon milyen színüek ezek a "benszülöttek"???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@ila51: De csak addig amig a csuti kretén uralkodik ...
tudode
Vajon milyen módon tuszkolja vissza a palackba az "uszítás" szellemét, az, aki miatt EMBER EMBER FARKASA lett!
.
----- Badacsonyi borászgyilkosság: forrnak az indulatok
.
24.hu/belfold/2018/09/12/boraszgyilkossag-fegyvere-is-volt-a-tamadonak/
.
www.google.hu/search?q=mEGVERT%C3%89K+A+BOR%C3%81SZT&oq=Megvert%C3%A9k+a+bor%C3%A1szt&aqs=chrome.0.69i59.5757j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Kész Csiká-go-zóna, ahogy tetszik!
vacsi
Nem világos előttem, hogy ha négyen vertek agyon egy embert, akkor miért csak kettőnek a letartóztatására tettek indítványt a nyomozók?!

Valaha, kb 50 éve, Budapest olyan volt, mint egy ékszerdoboz. Rend, tisztaság, biztonság... Ma undorodom Pestre menni, egy köpedelem az egész város... A biztonságról meg ne is beszéljünk!
kokopelli
@vacsi: ki kellett volna jönnöd Angyalföldre,ami nem ékszerdoboz volt,
hanem egy építészetileg leromlott,soha sem tatarozott a századvégi ill.
első v.h elötti komfortnélküli épületek skanzenja! Ne a belvárost vegyük,
mert az nem az igazi Budapestet mutatta!A peremkerületek is Bpest-hez
tartoztak,ugye? ;-)
vacsi
@kokopelli: Én Rákospalotán dolgoztam, az 12-es villamossal utaztam, ami Angyalföldön is átmegy. Igaz, hogy az a rész már nem ékszerdobozra hasonlított, a házak valóban lepukkantak voltak. No, de ennyire, mint manapság?!
kokopelli
@vacsi: ...akkor a Vasas stadion (volt Gyárépítők) előtt,a Béketéren át stb. utaz-
tál.A Béke-tér környékén éltük le az életünket születéstől a családalapításig! Lerom-
lott volt,sok csehóval és sötétebb utcákkal,de még közel sem volt a "no-go area"!
Hál' istennek! ;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.