A jövő évi költségvetés 2,7 százalékos inflációval számol, így ennyi lehet a nyugdíjemelés is, hiába prognosztizál már a jegybank is 3,1 százalékos pénzromlást. A nyugdíjasok tehát megint nem járnak jól, hiszen az infláció ellensúlyozására sem lesz elég az év eleji emelés, csak arra számíthatnak, hogy jövő novemberben kapnak nyugdíjkorrekciót. Megeszi az infláció a nyugdíjakat, és a kanyarban sincsenek a béremelkedéshez képest, ezért a nyugdíjas szervezetek a problémák orvoslását sürgetik. A HírTV összeállításában célként már pontos szám, 12 százalékos nyugdíjemelés is elhangzott. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) Nyugdíjas tagozatának elnöke, Juhász László lapunknak annyiban finomított a dolgon, hogy nem mondtak ki konkrét számot, de azért megjegyezte, elfogadnák a 12 százalékos nyugdíjemelést. Egyetértés van a szervezetek között abban, hogy a nyugdíjemelés metódusa nem igazságos, és hogy más alapokra kellene helyezni a jelenlegi, inflációkövető modellt. Át kellene írni a

Forrás: 24.hu
Feltöltő: 1magyar
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
Nem ott a gond, hogy hány % a pillanatnyi a nyugdíjemelés.
Ugye feszt az halljuk mindenfelől, hogy ennyivel, meg annyival nőnek az átlagkeresetek, ami természetesen mindenki számára örvendetes, aki bérből és fizetésből él.
Viszont van egy nagyon komoly hátulütője, mert ezzel párhuzamosan nőni fognak a szolgáltatási és fogyasztói árak, amitől előbb-utóbb ugyanott leszünk mint előtte.
Ez viszont megint egy elszegényedési hullámot fog előidézni, mert nem minden ágazatban, és nem mindenkinél nőnek arányosan a bérek, és a nyugdíjak is messze le fognak maradni a vásárlóértékhez viszonyítva.
Nessy
Az is mutatja a rédi nyugdíjak, különösen a degressziós számítás alapján 1990-s években keletkezett nyugdíjak értékét, hogy 10000 forintos utalványért, és némi "prémiumnak" becézett bizonytalan összegért (ezt még a Bajnai kormány írta törvénybe)
kezet csókolnak, és imaláncot szerveznek Orbánért!
Az átlag infláció, amire ők számolnak, köszönő viszonyba nincs a tényleges, pl. a nyugdíjasokat érintő összeggel.
Gauntlet
Kellett nekik szavazni a Bözsi utalvány miatt :(
Aki Én
@1magyar: Mit számít az? Európa tele van arabokkal...
Manhattan
Ennek ellenére a gyengeelméjű nyugdíjasok rászavaznak erre a szemétre! Tudjátok mit? Pusztuljanak csak a kretének!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.