Czukor 2002-2004 között, a Medgyessy-kormány idején már volt az Információs Hivatal főigazgatója.

Támogatják Czukor József kinevezését a hírszerzés élére

Czukor József, az Információs Hivatal főigazgató-jelöltje távozik meghallgatásáról, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának üléséről az Országgyűlés Irodaházában 2018. szeptember 25-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Támogatta Czukor József kinevezését az Információs Hivatal élére az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi zárt ülésén

– tájékoztatták a testület tagjai a sajtót a tanácskozás után.

Mirkóczki Ádám, bizottság jobbikos elnöke elmondta: a kormánypárti képviselők igennel szavaztak, ő maga és a szocialista Molnár Zsolt tartózkodott, és egy nem szavazat volt.

Halász János, a testület fideszes alelnöke azt mondta:

Czukor József, aki titkosszolgálati múlttal rendelkezik, és emellett ljubljanai, berlini nagykövet is volt korábban, felkészült, rátermett, elkötelezett ember, ezért alkalmasnak tartják a főigazgatói posztra.

Mirkóczki Ádám és Molnár Zsolt tartózkodásukat azzal magyarázták: Czukor Józsefet diplomáciai és titkosszolgálati életútja, szakmai felkészültsége alapján alkalmasnak tartják a tisztségre, a kormányzati politikával szemben viszont vannak fenntartásaik.

Molnár Zsolt kiemelte: Czukor József szakmai múltját a diplomáciában és a hírszerzésnél töltötte. Pályája során egyebek mellett már korábban – a Medgyessy-kormány idején – is betöltötte az IH főigazgatói posztját. Így – mint a szocialista politikus kiemelte -

nem az IH főigazgató-jelölt szakmai felkészültségével van a probléma, hanem a Fidesz-KDNP kormányzásával. Molnár Zsolt szerint pedig a kettő nem választható el egymástól, mivel az IH főigazgatója is része a kormány végrehajtó hatalmának.

Mirkóczki Ádám pozitívumként értékelte, hogy Czukor József meghallgatásán tervei felvázolása mellett őszintén beszélt az IH-nál lévő anomáliákról, hibákról.

A jobbikos politikus viszont hozzátette: a politikai helyzet miatt szkeptikus, ugyanis úgy véli a kormányzat nem úgy irányítja és használja a titkosszolgálatokat, ahogy kellene.

Czukor József főigazgatói kinevezéséről szóló szavazáson Szél Bernadett szavazott nemmel.

Az LMP-s politikus az ülés után azt mondta: a tanácskozás napirendjét sem szavazta meg, mert azt tartotta volna inkább fontosnak, hogy a letelepedési kötvények ügyéről tájékozódjanak.

Mirkóczki Ádám úgy nyilatkozott: erről a témáról most csak érintőlegesen tárgyaltak, mivel az nem a hírszerzés, hanem inkább az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ kompetenciája. Ezért a következő, két hét múlva tartandó bizottsági ülésen külön napirendi pontként tárgyalják majd az ügyet. A politikus bízik abban: arra is választ kapnak majd, hogy felülvizsgálják-e a korábban kiadott letelepedési engedélyeket. 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@kereső: Mi kutyánk kölyke. "Nemzedéki találkozót rendezett a KISZ József Attila Tudományegyetemi Bizottsága a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából március 23-án. a JATE-klubban."
univ.bibl.u-szeged.hu/16793/1/sze_1982_005.pdf
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Mi lenne,ha egyszer a büdös életben mernének NEM-et mondani a szocik,meg a jobbik?
Eladott Ország
@kereső: Mi kutyánk kölyke. "Nemzedéki találkozót rendezett a KISZ József Attila Tudományegyetemi Bizottsága a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából március 23-án. a JATE-klubban."
univ.bibl.u-szeged.hu/16793/1/sze_1982_005.pdf
tudode
Ás akkor a Czukros bácsi elintézi, hogy ÖFÉLESÉGE átessen, na nem a küszöbön, a nemzetbiztonsági átvilágításon!
kereső
@Eladott Ország: hogy mik vannak Neked??? Amikor ilyen hirek jönnek-mindig a Tanú ugrik be,mennyire aktuális- no meg Ady a Nagyváradi Naplóban irt cikkeivel.
Lepényleső
Sokat tudhat? Így meddig juthat? Róla hírt a bán adhat?
Eladott Ország
@kereső: Bizony a KISZ-es Nemzedéki Találkozó a JATE-n részt vett dr. Vastagh Pál is, kinek KISZ-titkársága idején nyerte el első ízben a JATE a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját.
Vastagh sokáig támogatta a diktatúrát, még 1989-ben is határozottan kiállt a Munkásőrség mellett, azt a nép hadseregének nevezte és a kötelék a párt és a testület között szerinte elszakíthatatlan. 1989-ben a Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja, annak első vidéki titkára és az országos elnökség tagja. Horn Gyula miniszterelnök behívta kormányába igazságügy-miniszternek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.