A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc egy privatizációból meggazdagodott milliárdos, aki, amikor miniszterelnök volt, a saját cégének olcsóbban adta az áramot, a magyar családok áramszámláit viszont felemelte – így reagált a Fidesz Rónai Sándor nyilatkozatára. A Demokratikus Koalíció szóvivője szerdán jelentette be, hogy a párt hivatali vesztegetés, illetve hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával feljelenti Orbán Viktort arra hivatkozva, hogy a kormányfő Garancsi Istvánnak, a Mol-Vidi FC tulajdonosának vendégeként utazott a futballcsapat külföldi mérkőzéseire. Rónai közölte azt is, a DK vagyonnyilatkozat-tételi eljárást is kezdeményez a miniszterelnökkel szemben.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: ibn Said
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Az orbán család is a privatizációból gazdagodott-ráaadásul úgy,hogy az első milliókat IS! ajándékba kapták a tisztikaszinó árából.Gyurcsány meg fizetett a privatizált vagyontárgyért.Ja és akkor már nem politizált- orbán meg ott ült az első szabadon választott parlamentben, akkor is már fidesz elnökként.Hja a történelem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eriksson
Nem értem a cím megfogalmazását. Ki szállt bele kibe?
kereső
Az orbán család is a privatizációból gazdagodott-ráaadásul úgy,hogy az első milliókat IS! ajándékba kapták a tisztikaszinó árából.Gyurcsány meg fizetett a privatizált vagyontárgyért.Ja és akkor már nem politizált- orbán meg ott ült az első szabadon választott parlamentben, akkor is már fidesz elnökként.Hja a történelem.
advocat
Valóban, Orbán - papíron - nem gazdagodott. De azért a vagyon jó része a papánál van. Még járhat a pofon mostanában is, ha valamit nem jól csinál?
magyarbakancs
Mióta a Fidesz van hatalmon a volt kollégiumi szobatársak,volt gyerekkori barátok gazdagodnak. Képviselők meg szint úgy.
Az átlag keresetűek meg nem tudnak kijönni a fizetésből, még annak ellenére sem,hogy csökkent a víz,villany,gáz számla.
Akkor mi a franc különbözteti meg őket a komcsiktól?
Semmi lop mind a kettő.
De a Fidesz ehezz még törvényt is hoz,és arra hivatkozik.
Magángépen járnak foci meccsre állami pénzen mert hiszi a piszi ,hogy saját zsebből fizette a Garancsi vagy ki a faszom.
Yoda69
@Eriksson: Valoban eleg hulye cim, es nagyon izzadsagszagu a fideSS egesz probalkozasa hogy feketitse Gyurcsanyt.
Dr plágium
Ha páros lábbal szállt bele, akkor, ha csak nincs szárnya bizony hanyatt esik...
adrenalink
@Dr plágium: Vagy több lábon/lábunkon áll...
Eriksson
@Yoda69: Szerintem is elég hülye cím, eltekintve arról az apró ténytől, hogy a cikk jórészt azzal foglalkozik, hogy a DK mit tervez Orbán ellen. A Fidesz viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy Gyurcsány a közvagyonból avanzsált milliárdossá.
Ezt csak megjegyzem, a feketítéssel kapcsolatban:
Kinek vaj van a fején, ne menjen a napra.
kereső
@Eriksson: A Fidesz viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy Gyurcsány a közvagyonból avanzsált milliárdossá."- ???
tudode
Arcpirító, KOFASZINTŰ karaktergyilkolásnak vagyunk tanúi egy vitatható félcédulával a zsebében egy olyan POLITIKAI SZÉLHÁMOS miatt, akinek a FÉLELEMKELTÉS megszámolhatatlan, TABU bűnlajstromot szedett össze, amelyért ki tudja mikor több életre valóan FELELNIE kell a társadalomnak MAJD egy független igazságszolgáltatásnak.
.
Összehasonlíthatatlan a két KISZ-titkárnak a VAGYONSZERZÉSE, ahhoz képest, hogy !
.
--- Gyurccsány Ferenc ebben az adok, kapokban emelt fővel járhat, kelhet azzal, hogy benősült az Apró családba, és abban a villában él, amely az Apró család jogos tulajdonosa, de ha megvizsgáljuk a világháló jóvoltából, hogy
.
-- az ELSZABADULT POFAKARATÉS milyen módon VÁSÁROLT csupasz alféllel felcsutias szintű, olyan eklektikusan a 32.500 Ft-os parlamenti képviselői tiszteletdíjából már 1993-ban 63 millióért, azaz HATVANHÁROM MILLIÓÉRT a Svábhegyen, nem evő, LAKÓ VILLÁT, az mindent elmond erről a POLITIKAI SZÉLHÁMOSRÓL, akinek megmutatta az ország a kisujját, és ma már ÖVÉ az ORSZÁG MAGÁNAK ÉPÍTI, nem is akármilyen jelszóval, NEMZETIESKEDÉSSEL, azzal, amelyre volt már példa Európa történetében, megjátszva a maszatost az EU 0,2%-nyi lakosságának a NYOMORBA DÖNTÉSÉVEL, és a világ 0,012 lakosságának képviseletében.
.
Ideje lenne FELÉBREDNI, hiszen ez a POLITIKAI SZÉLHÁMOS már 13. éve csüng az ország csecsén, és nem a tejét, a vérét szívja a köz pénzéből busásan megfizetett KOMMUNIKÁCIÓS seregének segítségével.
.
Rémes, az ORSZÁG minden egyes állampolgára a POCSOLYÁJÁBAN dagonyázik, és hallgat, mint a sír!
menekült
Az ehhez hasonló hazug mocskolódó állításokról a legeldugottabb tanyán is olvashat a derék állampolgár a helyi ingyenes lapban, és az összes lakájmédiumban. A cáfolatokról, 0rbán röpködéséről, haverjainak milliárdossá válásáról, Tiborcz csalásairól és fusimunkájáról, Semjén háziállatra lövöldözéséről, Kósa bizniszeiről, és a többi, Magyarországot tönkretevő ügyleteikről pedig csak néhány helyen lehet tudomást szerezni. Ne tessék csodálkozni, ha még 30 évig 0rbánt és pártját szavazza meg a félrevezetett választópolgár.
Aki Én
@Shikari a szellemi mélyszegény: Nálad a labda beteg. Jöhetnek a részedről sokat emlegetett bizonyítékok, határozatok, bírósági végzések...
Mert ahogy mondani szoktad:
,,Nagyon tetszik nekem a vádaskodásod. A bizonyítással már nem állsz ilyen jól, de tudjuk, az ellenzéki sajtónak sem erőssége ez. A hangulat felkorbácsolása a lényeg, az állítás igazság tartalma már másodlagos!"
kereső
@Eriksson: cikkek? Majd,ha a magyar igazságszolgáltatás mondja ki, akkor lehet mondani,hogy gyurcsány törvénytelen módon lett vagyonos.A privatizációt meg már kibeszéltük a minap.Gyurcsány egyike azon vállakozóknak,akik szerintem betartották a privatizációs szerződést, visszafizették az e-hitelt, és működtették/működtetik a megvett vállakozást,és fejlesztették azt.Ja és a fejlesztéshez/működtetéshez még akkor sem vett igénybe állami támogatást amikor nem politizált,polotikusként meg még úgysem. Nála nem az volt,hogy " ne mi nyerjünk a legtöbbet". Szóval le kéne erről állni,mert felmelegitve csak a töltött káposzta a jó.
Eriksson
@kereső: Nem tudom te hány éve élsz más országban vagy milyen híreket olvasol, de egy biztos. Nagyon egyoldalú információid vannak s úgy tűnik, nem is vagy hajlandó okulni.
m.blog.hu/ke/kekoceanosito/image/blinder.jpg
kereső
@Eriksson: nem! csak unom a vádaskodást,amelyek nem tényeken,hanem sokkal inkább az elhajlitott valóságon alapulnak.Egyébként Magyarországon élek mióta megszülettem,és soha nem is éltem más országban.Ami persze nem teljesen igaz, mert mára Magyarország már egy más !!!ország lett-és igazándiból ez a más! nem tetszik.
Eriksson
@kereső: Ha csak az igazságszolgáltatás mondja meg neked a tutit, akkor fölösleges itt bármiről beszélni. Ami itt össze van hordva a Fidesz ellen, mind csak koncepció, bizonyítatlan állítás.
Ha lett volna igazságszolgáltatás a rendszerváltozás után, akkor az MSZMP és a KISZ mai utódai mind közvagyon elleni bűncselekmények miatt ülne.
Kérlek, linkeld be azt a cikket, ahol az az állításod olvasható, hogy Gy. a ma született fehér bárány.
Eriksson
@kereső: Most lehet, hogy úgy találod, hogy a Fideszt mosdatom, de nem. Csak szerettem volna felhívni a figyelmed a kettős mércére, amely minden beírásodnál fellelhető.
Ha vádolod az egyik oldalt, akkor a másik dolgaival is tisztában kellene lenned. Csak azért, hogy hiteles légy.
kereső
@Eriksson: nem cikkezek.És Gy. nem a ma született fehér bárány- bár a keze tiszta.Olyan "hozsannázós" cikkek meg nem születtek róla,mint az manapság oly divatos.
Eriksson
@kereső: Azért nem ártana egy kicsit. Tájékozottság okán.
tulipan
Az Uniós pénzek várhatóan bekövetkező csökkenése és/vagy elmaradása miatt, nagyon nagy megszorításokat terveznek, ha előkészítésként már megint elővették, a legfőbb ELTERELŐ "fogást", kártyát, t.i. Gyurcsány szidalmazását! Ezzel mindig minden megszorítást és tolvajlást megeszik, lenyel ez a BIRKA nép, amiért pedig magát szegény Gyurcsit, már régen meglincselték volnaí!!!
Eladott Ország
Bár nem szoktam célravezetőnek tartani, ha valaki megpróbálja a Nokiás dobozok által fémjelzett 2010 előtti időszakot összemosni a 2010 utáni nyílt és gátlástalan pusztítással, most megint úgy érzem: ez itt nem a barikád két különböző oldala csak azért, mert míg egyesek nyolc éve a 10 méteres ugrótoronyból hugyozzák arcon a választókat, a kettesek szégyenkezve pisiltek a közös medencébe. Úgy tűnik, hogy ezek ugyanazok. Ez így, ahogy van, a rendszerváltás utáni egységes és oszthatatlan, ideológiák által el nem határolható politikai osztály. A maga hamisan fénylő valójában és erkölcstelenségében. Az természetesen maga lenne a szentségtörés, hogy egy politikus személyiségi jogai sérüljenek, hogy felelősségre vonható legyen, hát mégis hogy képzeljük mi ezt? Elszámoltatás? Ugyan már, ott sem voltunk.
Menthetetlen ország az, ahol minden politikus ártatlan, mint a ma született bárány, miközben mindenki ott ügyeskedik, ahol tud és nem szégyell, aztán ha valami félig kiderül, akkor jön a sóhajtozás, hogy a másik oldal tehet mindenről és jön a magyarázkodás, hogy ez miért nem lopás, és miért nem felelős csak mindig valaki más. Ez megint az, aminek tűnik. Ez a rongyosra cincált, örökérvényű közhely: ezek ugyanazok. Miként a vesztes is ugyanaz. Egy hülyének nézett ország, amely ahelyett, hogy három évtized alatt felzárkózott volna Európához, a korrupció fertőjében vergődik és próbál meg túlélni a szarnak, bajnak nincs gazdája kezdetű népi bölcsesség dallamára.
Eriksson
@kereső: Ez egy nem régi riport, és nem gazdasági ügyekről szól. De érdemes végighallgatni.
www.youtube.com/watch?v=NB-cjtOLfL8
Eriksson
@tulipan: Beszéljünk meg időpontot egy vitaestre.
kereső
@Eriksson: mi nem ártana? Cikkezni? Nem elég az amit nap,mint nap látok?/nem csak nézek/.
Lehet,hogy elfogultságnak tűnik- de mivel Gy.már tiz éve nem kormányfő, és nyolcadik éve orbán tölti be ezt a tisztet, talán elfogadható indok,hogy akkor nem gyurcsánnyal foglakozok, hanem orbánnal.Tudom,hogy úgy illik még ellenzéki körökben is, hogy gyurcsányt ekézni kell,meg taposni-de én különc módjára erre most nem vagyok hajlandó,még akkor se,ha ez nem tetszik.
simmering73
Ejnye bejnye, kis rezsihuszárok. A palackos gáz ára már megint a 2010-es szinten van. Ezt is a Gyurcsány intézte?
Eriksson
@kereső: Nem kell feltétlenül ekézni, de ő az, aki nem fér a bőrébe.
Nem tudom, hogy mennyire tartod Dope őuraságát Fidesz közelinek, azért hallgasd meg mit mond a mostani helyzetről.
www.youtube.com/watch?v=6jJXM1bpYmE
kereső
@Eriksson: agyarország 2017-ben, kilenc helyet zuhanva, a világ korrupciós rangsorának 66. helyére esett vissza. Az ország 45 pontot ért el, ami 3 ponttal múlja alul a 2016-ban mért teljesítményt. Hat év alatt Magyarország CPI pontszáma 55 pontról 45 pontra esett vissza, vagyis hosszabb távon a magyar eredmény folyamatos romlása látszik. A 2012 és 2017 között tapasztalt 10 pontos csökkenéssel Magyarország korrupció elleni teljesítményének a megítélése történelmi mélypontra süllyedt.
Európai uniós összehasonlításban is jelentősen visszaesett a CPI-helyezésünk, a tavalyi évben a 28 EU-tagállam közül a 27., vagyis az utolsó előtti helyen álltunk, csupán a sereghajtó Bulgáriát megelőzve. Magyarország már 2016-ban is az EU alsó, korrupt ötödében helyezkedett el, hiszen akkor a 28 tagállam közül a 24-25. helyen végzett, holtversenyben Romániával, ám megelőzve Görögországot és Olaszországot. 2017-ben ezek az országok már mind jobban teljesítettek, mint Magyarország.
Régiós összehasonlításban sem jobb a helyzet, az ország korrupciós megítélése a kelet-közép európai térségben az utóbbi évtizedben folyamatosan lejtmenetben volt. Az európai uniós csatlakozást követő években a 11 országot számláló listán még a harmadik helyen voltunk, jelenleg itt is utolsó előttiek vagyunk, azaz a tizedik helyen állunk. Az elmúlt hat év alatt a régióban a magyarországi korrupciós helyzet súlyosságának a megítélése zuhant a legnagyobbat.
Ez inkább érdekel!
Eriksson
@kereső: Na lám! Mégiscsak cikkezel? Ráadásul statisztikát, melyről mindnyájan tudjuk, a megrendelő szája ízéhez van igazítva.
tulipan
@Eriksson: Ámde persze, nem a narancsosokéhoz, ugyibár???
kereső
@Eriksson: tévedés esete! Ez nem cikk-de ebben én vagyok a hibás.Nem jelöltem meg a forrást:
Transparency International- felmérés eredménye,melyet a TI berlini irodája állit össze minden évben.Tehát,nem média hiranyag,és nem is statisztika.
relatív
A mai regnáló, és a hozzá dörgölődők csak a végtelenül aljas emberi tulajdonságok előtérbe hozása révén tudnak hazugságaik sokasága ellenére IS - az erősen félrevezetett emberek révén - a hatalomban maradni.

Amennyiben a magyar állampolgárok java - akik ismeretesen ódzkodnak a felfordulástól, és a végtelenségig tűrnek a környezetük békessége érdekében - megelégeli ezt a kurzust, és kiszolgálóikat, véget vet randalizálásuknak !

A gyűlölködés életben tartása - mely a hatalomban tartja a regnáló csapatát - csak ideig-órákig tartható egy egész országban ...
tulipan
@durbincs: Mi van Te, kiherélt halfaron SÜGÉR? Te érted legalább ezt a sok sületlenséget, amit ezzel a 20-as IQ'-dal összefirkálsz??? Gondolom, nektek ott kisegítő iskolában, ez lehetett a szokásos, házi feladatotok??
" látni maga meg 1 statiszta Nyüves Herélt klón csak, gyári 50IQ-val ? gubó ?"
tulipan
@durbincs: Mi van, Te vízfejű, halfarok Sügér? Remek ez kisegítő iskolai dolgozatod! Gratulálok! Megjegyzem, Te gyanúsan jól ismered ezt a Ploesti nevű helyet ?? ott lett volna kisegítőd?? Esetleg ott laksz? A messzi Rományba? Akkor neked lehet itt Ákkcentusod???

Ákkcentussos szegény nyomi zseni ?az már nem is baj,hogy maga nem tud magyarul? Ploesti veremkecos ,csak bányaló ürülékkel fűtő,s csak lopott bánya Wifiről ide picsogó ?
tulipan
@durbincs: Naahát, újítottál? Itt van, kap el!
a sertéstelepi kiherélt narancsseggeket nyaldokló sügér?menj csak tiszta vízért mosd ki ewndesen azokat a vályúkat újra?nyüves még nem tudod?? etetés lesz , a malackák megéheztek ? azt ropd és ne kerülr a munkát ? ez nem picsogás ? a fejét meg meg szétlapul, ha állandóan a falba vered ?jó? mert elmegy a kocák teje ,s az pedig Te felelősséged, hiszen akkor mit fogtok szopni Shahira társaságában??? Szomjan pusztultok?? Osztán ne próbálj beszélni,mert hiszen csak tátogni tudsz ? ilyen randa romány Ákkcentussal, még a holdat sem lehet tátogni!!! Az yen féreg alkatával, a tücsöknyi hangjával ?nem 1 orbitál rettenet ez, gumbics gumó ? Te Durbincs: alias Nyüves kiHerélt ?
CsipkeRózsa
Persze nem igaz, amit a fideszes hazudik.
Nem Gyurcsány, és nem csak az ő vállalata hozta ezt az ár-alkalmazást.

Gyurcsány előtti valamelyik kormány által alkotott árazás volt, és a többi hasonló cégre is vonatkozott.

A fidesz csak hazudni és rágalmazni tud.

Rászokhatnának már a kormányzásra is!
Grafix69
Azért a tisztánlátás miatt , azzal mindenki tisztában van , hogy Orbán vagyon ( apuka,feleség,jó barátok ) miből keletkezett , keletkezik . Az első a párt székház 500 pár milliós eladása ( ellopása ) után apuka kőbánya tulaj lett , aztán a vissza nem térítendő föld támogatások , a bér lakás szarért megvásárlása és 90 milliós eladása stb , stb , lehetne sorolni a végletekig ami jelenleg is tart . Gyurcsány Ferenc valami hasonlóból gazdagodott meg amit itt most le modellezek . Az 1989 privatizáció során a balatoni állami üdülők privatizációjára is sor került . Nos mivel az akkori MSZMP- ben lévő tagok főleg a felső vezetésben lévők megérezték a pénz szagát a következőt agyalta ki a volt KISZ titkár ( gondolom némi nemű kenő pénzel megsegítve ) , hogy pénz nélkül is meglehet ezeket szerezni ( utána ezt a módszert már a bankoknál is alkalmazták ) Szóval pénz nélkül megveszi részletre , de az állam vissza bérli magasabb összegért havonta mint amennyi a kölcsön törlesztő része . Tehát azt mondták a nyaralóra ,hogy elvtársak ez 100 milliót megér ( megért az 200 at is ) Feri meg felvette az állami banktól a hitelt egy milliót adott a másik tahónak aki intézte a 100 milliót 5 évre adták havi kétmillió a törlesztés és az állam vissza bérli ( lízing ) a nyaralót havi 4 millióért . Nos ezt mindegyikkel megcsinálták , az összessel . Na valami ilyesmi módon keletkeztek a gazdagok kezdeti vagyonai , vagyis lopásból . A szép az volt ezekben az ügyekben ,hogy pl a cukorgyárakat a nagy kapzsiságban mindet elherdálták , a kaposvári is osztrák tulajdonban van . 23 cukorgyárat ajándékoztak az elvtársak a nyugatnak úgy ,hogy még azzal is tisztában voltak ,hogy ezeket mind bezárják a felvásárlás után mert konkurencia a piacnak , azóta iss importból van a cukor otthon . Tehát a pénzlopással nem csak szimpla bűncselekmények sokaságát követték el , hanem hazaárulást is , a magyar villamos művek is így került idegen kézbe ( Francia ) aztán az megmondta , hogy mennyi legyen az áram otthon a 4,7...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.