A zuglói rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

Itt a fotó az 1-es villamoson utastársát injekcióstűvel megszúró férfiról

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága 01140/3332/2018. bűnügyi számon garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2018. szeptember 10-én 10 óra 22 perc és 10 óra 25 perc között Budapesten, az 1-es villamoson az Erzsébet királyné útja és a Zugló vasútállomás megállók között egy injekcióstűvel megszúrta utastársát.

A feltételezett elkövető 30 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas férfi. A bűncselekmény elkövetésekor kék trikót, melegítőfelsőt, kék farmernadrágot és fekete sportcipőt viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

(police.hu)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
Egy szőke svéd??? aki sokáig volt a napon???
simmering73
Egy bodzaszedő fiatal. Azt mondja ez az alul iskolázott: "Lehetne éppen arab is". De nem az te két lábon járó agyhalott.
papa.49
Lehetne arab is DE EZ NEM AZ, EZ CIGÁNY !!!
Aki Én
@papa.49: A kormányfő is lehetne arab, de nem az.
Jozefina
Valószínűleg nem a napon barnult hazánk fia!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.