Fontosnak nevezte az ifjúság szerepét a megelőzésben.

Szijjártó: támogatni kell a fiatalok bevonását a békeközvetítői erőfeszítésekbe
Fotó: MTI

A magyar kormány meglátása szerint a civilek megóvásának legjobb módja, ha igyekeznek megelőzni a konfliktusokat, és ebben a folyamatban fontos szerepet kell kapniuk a fiataloknak

- jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán, a nemzetközi békeközvetítői erőfeszítések segítésére létrejött, úgynevezett Közvetítői Baráti Csoport (Group of Friends of Mediation) rendezvényén.

A tanácskozás középpontjában a fiatal korosztály szerepe állt.

Szijjártó Péter kiemelten fontosnak nevezte az ifjúság szerepét a megelőzésben, amelynek – mint mondta – a radikalizálódás, az erőszakos szélsőségesség megjelenésének megakadályozásával kell kezdődnie. Hangsúlyozta a helyi kezdeményezések fontosságát, továbbá azt, hogy a fiatalok számára biztosítsák a kommunikációs lehetőségeket, illetve képviseletüket a megfelelő testületekben, ami lehetőséget teremt arra is, hogy szerepet kapjanak a megoldások keresésében.

Külön szólt a miniszter a mérsékelt vallási vezetők szerepéről. Ők ugyanis stratégiai szövetségesek lehetnek a békeközvetítői erőfeszítésekben. Ezért Magyarország azt sürgeti, hogy a történelmi egyházakat is kapcsolják be ebbe a folyamatba, mert az ő képviselőik hatásos szerepet tudnak játszani abban, hogy a fiatalokat bevonják a közösségi életbe és ezáltal a közvetítői folyamatokba.

Magyarország azzal is próbál hozzájárulni a fiatalok szerepének kiterjesztéséhez, hogy több ezer ösztöndíj révén segíti a kapcsolatépítést olyan országok fiataljaival, akik a világ olyan részeiről jönnek, ahol a béke még nem garantált.

A Közvetítői Baráti Csoportot 2010 szeptemberében hozták létre, célja, hogy ösztönözze és támogassa a közvetítői szerepet a konfliktusok és viták békés rendezésében, hozzájáruljon a konfliktusok megelőzéséhez, és segítsen magának a közvetítői szerepkörnek a fejlesztésében.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az ENSZ-nek minden rendelkezésre álló eszközét ki kell használnia a közvetítői küldetések és a gyors figyelmeztetések rendszerének támogatására, a politikai megoldások keresésére, hogy elkerülhető legyen újabb konfliktusok megjelenése, a már meglévők pedig az enyhülés irányában mozduljanak el.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
"a radikalizálódás, az erőszakos szélsőségesség megjelenésének megakadályozásával kell kezdődnie."
Miközben a magyar gárda Orbántól várta, hogy vezetője lesz a szervezetnek.
papa.49
Kínotokban már mindenkit mozgósítani akartok, de ha az emberek egyszer megindulnak itthon az a nap lesz számotokra MOHÁCS mert eltipor benneteket a leigázott, megnyomorított nép !!!
Jozefina
"Ezért Magyarország azt sürgeti, hogy a történelmi egyházakat is kapcsolják be ebbe a folyamatba, mert az ő képviselőik hatásos szerepet tudnak játszani abban, hogy a fiatalokat bevonják a közösségi életbe és ezáltal a közvetítői folyamatokba."
A felháznak (orbán csmetének) van dolga a hülyítésben!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.