A vidékfejlesztési program rendben zajlik, a szocialistáknál nagy a baj – emelte ki a Fidesz-frakció pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Fidesz: a szocialisták tönkretették a vidéket, most viszont minden rendben zajlik
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ezt arra reagálva közölték, hogy sajtótájékoztatóján Harangozó Gábor, az MSZP elnökségi tagja arról beszélt:

az MSZP elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja, hogy a vidékfejlesztési beruházási pályázatok lassú elbírálása miatt tömegesen arra kényszerülnek a vidéki kis- és családi vállalkozások, hogy visszaadják az elnyert támogatásokat.

A Fidesz azt írta:

"azok a szocialisták beszélnek és vádaskodnak", akik kormányzásuk alatt tönkretették a vidéket, a magyar agráriumot, és a vidékfejlesztési forrásokat is hagyták volna veszni. "Miközben állandóan a külföldi spekulánsoknak és a nagybirtokosoknak kedveztek, a magyar gazdáktól mindig csak elvettek, sőt büntették őket"

- fogalmaztak.

A vidékfejlesztési program végrehajtása most megfelelő ütemben zajlik – írta a Fidesz, kifejtve: egyetlen forintot sem hagytak veszni, 2010 óta a kormány 1450 milliárd forint támogatást fizetett ki és a 2014-2020 uniós ciklusban biztosított vidékfejlesztési keret 100 százalékát (1300 milliárd forintot) meghirdette. Ennek 98,6 százalékát már elbírálták, összesen 71 pályázatban 174 ezer támogatásról született már döntés, a fejlesztések megvalósítása és a kifizetések is folyamatosak.

A magyar gazdákat most egyszerű, gyors, rugalmas pályázati rendszer is segíti.

"A vidékfejlesztési források felelős és jó felhasználásának is köszönhető, hogy a magyar agrárium egyre erősödik, a külföldi spekulánsok és nagybirtokosok helyett a magyar gazdák, a kis és közepes családi vállalkozások tudnak erősödni"

- hangsúlyozta a Fidesz-frakció.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
"Fidesz: a szocialisták tönkretették a vidéket, most viszont minden rendben zajlik"
Igen. Minden.
Igen. Minden rendben.
Igen. Minden rendben szétlopva !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
Ózd és térségei a példa rá,hogy minden el pusztul.A családi házak amik húsz évvel ezelőtt tündököltek,most félig lerombolva vannak.Van olyan utca ahol egypár Magyar lakta szép ház van,a többi indiánok lakta romokba.hever.Legtöbb város Borsodban elputrisodott,a házak el értéktelenedtek amióta a fidesz van hatalmon.A vasút siralmas,a vonatok elavultak,nem rég egy Ózdról induló vonat már K barcikán 40km ki gyúlt. .A vasút állomások rosszabb állapotban. mint húsz éve.Ózd alsón már csak a helye van.az állomásnak.A buszokra is jellemző. Az igaz megy az állandó építkezés fel újítás pl Putnokon, de ez az ottani lakosokat nem segíti.nincs egy Tesco se pedig többet érne mint egy stadion vagy uszoda.
www.youtube.com/watch?v=BOktUrElCoY&list=PLY5dsh8JV2VMG1nR2SrOnQ4gMv2Bc2aSt
Nessy
Persze! Fejlődik Felcsút!
Mikor járt valamelyik potentát, egy lerobbant kis településen? Az, hogy nagy csinnadtrattával átadnak valahol pár méter utat, kis óvodások hálaadó műsorával,az nem "vidék fejlesztés", az a kóbor apácák megtévesztése. Jól néz ki a híradóban!
Sámannus
Mondjuk inkább az értelmetlen pofázás teszi tönkre a vidéket.
De minek is erőlködünk ezt a sok lapugyuri úgyis csak bunkónak használja a másik ellen.
solidedge
Járom a vidéket. Cserehát, Zemplén, Cserhát falvainak lakossága folyamatosan apad. Sok házon az eladó tábla, vagy gazosan, elhagyatottan áll, vagy már rogyadozik. Az udvarok üresek, csirke,kacsa, liba, sertés olyan mint a fehér holló. A faluban olyan orvos jár aki több falu között ingázik, ügyelet 30 kilométerre egy másik faluban van. Az egyetlen élelmiszerbolt csak 8 és 12 között van nyitva. Már a kocsmák is zárnak be sorban. Megszűnt a TSZ, az Állami Gazdaság, a környező ipari üzemek is bezártak így maradt a munkanélküliség. Ha valaki még is eljár dolgozni, vagy vásárolnia kell ruhát és egyebet, vagy vizsgálatra kell mennie egészségügyi intézménybe azzal szembesül, hogy csak reggel és este van egy-egy buszjárat. Ha a Fidesz erre gyúrt, akkor tényleg minden rendben van.
anima
Orbán száját nézd - az egyre nagyobbra nyíló emésztő pöcegödröt, amin kigőzölög a belülről való rothadás mocskos bűze.
Lepényleső
"A szocialisták tönkre tették a vidéket,most viszont minden rendben zajlik!" - a falvak teljes
elnéptelenítését illetően,ezzel párhuzamosan a legújabb magyarok odatelepítését érintően?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.