A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a 2017-re vonatkozó zárszámadási törvényjavaslatot, amely szerint a tavalyi évet felelősségteljes gazdálkodás jellemezte.

Pénzügyminisztérium: Magyarország felelősségteljesen gazdálkodott tavaly
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Az európai uniós módszertan szerinti eredményszemléletű hiány a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százalékában teljesült, miközben az államadósság aránya a GDP 73,3 százalékára csökkent – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.

A gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhetően

tavaly a GDP 4,1 százalékával nőtt a gazdaság, ami érdemben járult hozzá a költségvetési bevételek kedvező alakulásához.

Kiemelték, hogy a 2016 őszén megkötött hatéves béremelési és adócsökkentési megállapodás hatásai már 2017-ben érezhetőek voltak, ugyanis az adócsökkentések ellenére a növekvő béreknek és a bővülő foglalkoztatásnak köszönhetően személyi jövedelemadóból 127,5 milliárd forinttal, míg a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból 147,8 milliárd forinttal magasabb összeg folyt be az államkasszába az eredetileg tervezetthez képest.

A közlemény szerint

az emelkedő bérek és az adócsökkentések nyomán több pénz maradt a családoknál, ami elősegítette a háztartások fogyasztási kiadásának 4,7 százalékos bővülését.

A gazdaság fehérítését célzó intézkedések – mint például az online pénztárgépek, illetve az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) – pedig az általános forgalmi adóból származó bevételek alakulására voltak hatással.

A magyar kisvállalkozások körében két könnyített adónem vált népszerűvé, a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) és a kisvállalati adó (KIVA), előbbinél 30 százalékkal, utóbbinál 65,7 százalékkal több bevétel érkezett az eredetileg tervezetthez viszonyítva.

A kiadási oldalon a kormány otthonteremtési programját emelték ki: a lakásépítési támogatások 2017-ben 24,6 százalékkal nőttek az előző évihez képest, ahol a családi otthonteremtési kedvezményre és adó-visszatérítési támogatásra fordított összegek mintegy 80 százalékkal haladták meg a 2016-os összegeket.

Arról is beszámoltak, hogy a költségvetés maradéktalanul biztosította a közszolgálatban dolgozó pedagógusok, orvosok, ápolók folytatódó béremeléseinek és a bevezetett egyéb bérintézkedéseknek a fedezetét, valamint a családtámogatások kifizetését.

Az európai uniós kiadások 2571,4 milliárd forintot tettek ki, amelyek főként a gazdaság- és területfejlesztési programok megvalósulását szolgálták.

Tavaly a migrációs nyomás visszaszorítása érdekében a határvédelmi feladatok ellátására a költségvetés 155,1 milliárd forintot költött, így a kormány továbbra is garantálni tudta az ország és a magyar emberek biztonságát.

Tavaly a hatéves béremelési és adócsökkentési megállapodás hatására érdemi béremelkedés valósult meg, fennmaradt a költségvetés stabilitása és magasabb növekedési fokozatba kapcsolt a gazdaság. Ezért a PM bízik abban, hogy a következendő időszakban ezek a folyamatok tartósan fennmaradnak, aminek eredményeit a magyar családok és a magyar vállalkozások is érezhetik.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Mityuka ne már; Orbán & co. és a felelősség???
tudode
Bocsika Misike!
.
A birtokosmód hibádzik: fFELELŐSSÉG -telenül, talanúl a teljesen helyett!
.
Mit mondhat egy GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZETT buksza miniszter PÁRTKATONAKÉNT!
.
Emlékeztetőül:
.
----- Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/.
.
Tekintettel a TERROR TÁMADÁS miatti rendkívüli állapotra.
.
Ja!
.
Ezzel a kamionnyi lóvéval a JÓISTEN segítette, vagy az ország kódusai?
.
g7.hu/allam/20180605/harom-ev-alatt-harommilliard-forintot-vett-ki-cegeibol-az-orban-csalad/
.
Ez a mérhetetlen lóvé is a SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS eredménye, kinek a hokizsebébe/bükbe vándorolt?
.
Illene betipegnie a pénzügyminiszternek a Corvinus egyetemre ELREBEGNI hogy, s mint vot az aminek HŰLT HELYE lett/van a felügyeletére bízott, az ország BUKSZÁJÁBAN!
solidedge
A GKI szerint a GDP növekedés 2 %-á rabolta szét a Fidesz holdudvar.
szép új világ
Igen, felelősségteljesen elszállt a költségvetési hiány. Hogy nem szakad rátok a plafon?
24.hu/fn/gazdasag/2018/08/17/koltsegvetesi-hiany/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.