A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a nyugdíjasoknak inflációkövető nyugdíjemelés járna a kormányfő által bejelentett prémium mellett.

Rónai Sándor, az ellenzéki párt szóvivője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormány trükközik a nyugdíjemeléssel, ugyanis a jövő évi költségvetésben is hamis inflációs adatot szerepeltet, így a nyugdíjak reálértéke tovább csökken majd. Erre utal szerinte, hogy a büdzsé

2019-ben 2,7 százalékos inflációval számol, míg a "szintén optimista, fideszes jegybank" szerint is legalább 3,1 százalékos lesz a pénzromlás.

Hangsúlyozta, a kabinet az "így visszatartott pénz egy részét" adja vissza a nyugdíjprémiummal, amely a törvény szerint jár, nem pedig kegyként, vagy ajándékként, ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök feltünteti.

"Úgy viselkedik Orbán Viktor, mint egy tolvaj, aki miután kirámolta a házat, néhány cuccot visszavisz a ház tulajdonosának, hogy aztán az hálálkodjon érte"

- mondta Rónai Sándor.

Az ellenzéki politikus beszélt arról is, hogy a "Gyurcsány-kormány alatt kőbe volt vésve, hogy a kormánynak meg kell védenie a nyugdíjak értékét, a baloldal nem trükközött az idősek megélhetésén".

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ábel
@Pegero: Bölcs Vezéred akkor miért nem adja vissza a 13-ik havi nyugdíjat? Sőt a 14-ik havit is, amivel anno a fidesz kampányolt? Most, hogy dübörög a gazdaság, nincs svájci indexálás, ahol a fizetéseket is figyelembe vették, csak egy tudatosan kissebbre hazudott infláció kompenzáció. Nem az emberek hülyék, te vagy félrevezetve...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
@kokopelli: A fogalmazásoddal nem, de a mondanivalóddal egyet értek...
csipetke
@CsipkeRózsa: 18:57 Ahogy elnézem,csikari talán szabadnapos,és ez a pattogó izééé helyettesíti.Nagyjából egyszinten vannak.
Nessy
Varietas delectat! Ezt a változatosságot hozzák mindennapjainkba az idetévedt hívek, az igehirdetéseikkel. Vagy delegálják őket, hogy ne unatkozzunk? Vitázni nem ajánlatos velük, mert érveik nem sok, de a stílusuk vetekszik egy részeg matrózéval esetenként.
kereső
@Pegero: ha úgy vesszük.A csontot,meg te rágod, mert se lenyelni,se kiköpni nem tudod.A válaszod meg fabatkát se ér.Egyik se.
tulipan
@Nessy: Avagy éppen, egy féleszű kisegító iskoláséval!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.