Anyja ismerősét rabolta ki a 17 éves fiú. A berettyóújfalui rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

Egy tizenhét éves fiú borotvával megvágta az őt lopás közben tetten érő férfit

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. szeptember 29-én 16 óra körül arról, hogy a zsákai otthonából egyik ismerőse fia pénzt és ruhaneműket akart elvinni. Azonban amikor számon kérte, a fiú megvágta őt egy borotvával.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként rövid időn belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Az egyenruhások a 17 éves fiút előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A nyomozás adatai szerint a sértett áthívta magához a gyanúsított anyját, és amíg ők a lakás egyik szobájában voltak, addig a fiú készpénzt és ruhaneműket akart ellopni tőle.

A bejelentő azonban, amikor észrevette és számon kérte a fiút, az egy borotvával megvágta a sértett kezét, majd a magához vett pénzzel és ruhaneműkkel elmenekült a helyszínről.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a zsákai fiatalkorúval szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

(police.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Várom a tippeket...vajh milyen fajta az elkövető??? /természetesen a kérdés csak költői/
kokopelli
@Pálinkás Pál: ...mozdonyszőke mágyár gyerek? ;-)
desiro
Baxni akart a faszi aztán rábaxott...
ittott
nagyon cigány. primitív, buta, agresszív.. igazi tartalék. felvehetik a Kubatov Gárdába
Cicamama55
Az ilyen és ehhez hasonló mocskoknak is nagy betűkkel ki kellene írni a nevét, kibiggyeszteni a fényképét, még ha magyar állampolgár is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.