Itt az új gyülekezési törvény, vigyázzon mit csinál. Október 1-jével életbe lép az új gyülekezési törvény, amely az 1989-es jogszabályt váltja fel, a törvény szerint pedig gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak. A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat, így annak megtartását megelőzően legfeljebb három hónappal, és a felhívás előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni a szervező az illetékes rendőrkapitányságnak. Ha a bejelentési határidő megtartása veszélyeztetné a gyűlés célját, a gyűlést az arra okot adó eseményt követően haladéktalanul, a felhívás megküldésével kell bejelenteni a rendőrségnél (sürgős gyűlés). Nem kell a gyűlést bejelenteni, ha a gyülekezés egy, azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül alakul ki (spontán gyűlés). A jogszabály meglehetősen tág teret hagy a tüntetések vagy köztéri események betiltására. De mikor...

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Hogyan is van? Ketten megyünk az utcán beszélgetünk. Napi dolgokról, életről, árakról, nyugdíjról, fiatalok /gyerekeink, unokáink/ lehetőségeiről, betegségekről, orvosi ellátásról, hogyan is volt, amikor fiatalok voltunk, mi változott, előnyösen /semmi/ mi ami sokkal rosszabb /majdnem minden/. Ez napi szinten megtörténik. Akkor mos hogyan is jelentsem be, hogy mit is csinálok? Sétálni megyek? Politizálni megyek? Ketten tömeggyűlünk? Netán találkozunk ismerőssel, többel is, akkor már nagy gyűlést tartunk? Buszon, boltban, pénztárnál, de még az utcán is szoktam idegenekkel szóba állni, beszélgetni,. általában valamilyen politikát érintő kérdésről beszélni, akkor most ezeket mind előre be kell jelenteni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Hogyan is van? Ketten megyünk az utcán beszélgetünk. Napi dolgokról, életről, árakról, nyugdíjról, fiatalok /gyerekeink, unokáink/ lehetőségeiről, betegségekről, orvosi ellátásról, hogyan is volt, amikor fiatalok voltunk, mi változott, előnyösen /semmi/ mi ami sokkal rosszabb /majdnem minden/. Ez napi szinten megtörténik. Akkor mos hogyan is jelentsem be, hogy mit is csinálok? Sétálni megyek? Politizálni megyek? Ketten tömeggyűlünk? Netán találkozunk ismerőssel, többel is, akkor már nagy gyűlést tartunk? Buszon, boltban, pénztárnál, de még az utcán is szoktam idegenekkel szóba állni, beszélgetni,. általában valamilyen politikát érintő kérdésről beszélni, akkor most ezeket mind előre be kell jelenteni?
kamazuka
Kaposváriként 1xű dolgom van.egy a néhai pártbizottság besúgója ,falszomszédom.Csak átkopogok neki és rejtjelezve már kűddheti a mailtot akaresznak.
Főnök, főnök holnyajjak.hu
nevemnick
@Manhattan: sőt, holnaptól már jobb ha viszel magaddal egy olyan hát-izsákot is, (amilyent a kicsi huszár vonatjeggyel utaztatott Bécsbe) és legyen benne minden ami az első 24 órában szükséged lehet a tökösöknél.

@kamazuka: ez jó! :D
tudode
Nincs, nem lehet egyébről szó, mint hogy az EP-ben kapott kokikat szándékozik leverni, kiélvezni ezzel az SS-nek is beillő párt alaptörvényre v. mi a fenére hivatkozással, mert a LEGJOBBAN FÉL a veterán falusi gyermek KECSKE! Ne báncsák őt, mert gyötrelmes GYERMEKKORA VOLT, de ezt az EP-ben nem veszik figyelembe.
.
Amit kap az EP-ben 2011-ben, az NEM FEHÉR EMBERNEK VALÓ, előfordulhat az is, hogy nem is olyan HÓFEHÉRKE:
.
Közzététel: 2017. ápr. 28.
---- Kedves Orbán miniszterelnök úr...
www.youtube.com/watch?v=yEvedNhLysw&t=113s
.
----Guy Verhofstadt- Orbán- Sargentini- jelentés11 Sep 2018
www.youtube.com/watch?v=1pDI1kHjlog
..
Közzététel: 2018. szept. 13.
---- Így vívta meg a vesztes csatáját Orbán Viktor az Európai Parlamentben
www.youtube.com/watch?v=7_gfBDOPTwk
.
Visszatérve a KRIPTA tákolmányra, október j-jétől BÁRKIRE RÁ LEHET menni, akin nincs a kitűzőjén egy +-jel, még akkor is, ha pletyóznak ketten, nem EZEKET, a szomszédnak a le- és felmenőit illetik, vagy mindenkinek .k ö t e l e z ő KUKKOLÓ KÉSZÜLÉKET viselnie, vagy csipet viselnie, mint a kutyáknak!
Manhattan
Az a kormány, amelyik már csak ilyen diktatórikus eszközök bevezetésével reméli hatalma megszilárdítását, az maga sem hiszi el a kétharmados társadalmi támogatottságát. Az a kormány retteg a saját választóitól...
cikicakk55
Ez már tényleg röhej,amit csinálnak.Elindulok itthonról a boltba.Ez egy kisváros,is szinte mindenki ismer mindenkit,főleg,ha valamikor olyan munkája volt,hogy sok ember felismeri. tehát elindulok és találkozom egy 5 éve nem látott ismerőssel? Minket 63 éveseket,már az egészségünk és az unokáink foglalkoztatnak a legjobban.Mind a kettő olyan téma,ami miatt a jelenlegi kormányt keményen lehet bírálni.Ez még is hogy jelentsem be a rendőrségen? Honnan tudja előre kivel fogok találkozni? Ez az egész csak arra megy ki,hogy kevés nekik a média lenyúlása,még így is rengeteg dolog el jut az emberekhez,ami nekik nem jó. Ezért büntetnék azt is,aki egyetlen emberrel is mer politizálni. Meg kell tanulnunk a süketnéma nyelvet,vagy virágnyelven beszélni.
Nessy
Most hol kell bejelenteni, hogy kedden a János kh. szemészeti ambulanciáján, csütörtökön az allergiámat kezelő orvosnál fogok nem kevés időt tölteni, többed magammal! Miután nem vagyunk fiatalok, és mindig itt éltem, dolgoztam, sokan ismernek, feltételezhetően beszélgetni fogunk a nyugdíjról, az egészségügyről, a külföldön dolgozó gyerekekről, az unokák iskolájáról. Jó, az időjárásról is, kinek melyik alkatrésze fáj az időváltozás miatt. Minden téma politikai tartalommal is bír. Ha akad egy agymosott, az kihívhatja a rendőröket?
Végig gondolta a jogalkotó mekkora ostobaságot írt le? És mindezt a minket képviselő honatyák és honanyák gondolkodás nélkül meg is szavazták.
Igaza van Lucifernek! Tragédia, nézd komédiának, és szórakoztatni fog legott!
Hari
Hááát megint a mondásnak lett igaza: nincsenek régi viccek, csak öreg emberek, egy újszülöttek minden vicc új... Még szerencse, hogy egy honfitársunk nemrégiben -lényegében - azt mondta, hogy mi sohasem vetemednénk arra, hogy mások véleményét erőszakkal elfojtsuk .
solidedge
Csúnyákat gondolni Orbánról azért ugye lehet?
Grafix69
Nem elég erős a törvény . Szóval vannak itt kiskapuk , pl ha siketek jelelnek ? Javaslom nem csak a politizálást kell bejelenteni hanem mindent , és határozottan megtiltani törvényi eszközökkel az utcai beszélgetést . Ez elejét veszi a problémáknak ,me szólás szabadság van szak hang nélkül .:))
csak úgy....
Akkor még éjfél elött egy utolsó,nyaljátok ki a seggem...
tudode
Nagyon vacak lehet tele hokizsebbel félelemben élni, hogy
.
---- Ha két ember beszélget hétfőtől politikáról az utcán, azt be kell jelenteni a rendőrségen
propeller.hu/itthon/3376974-ha-ket-ember-beszelget-hetfotol-politikarol-utcan-azt
---------------------------
.
Ne kukkolják -- többek között -- a hatvanpusztájukat, Lölö harcjárműveit
.
---- Megnéztük közelebbről a Mészáros Lőrinc bicskei rezidenciáján állomásozó harcjárműveket
atlatszo.hu/2020/05/13/megneztuk-kozelebbrol-a-meszaros-lorinc-bicskei-rezidenciajan-allomasozo-harcjarmuveket/
.
----- -Drón törvény 2021 – érthetően szakértőktől
legter.hu/blog/dron-torveny-2021-erthetoen-szakertoktol/
----------------------------
.
Ezekután a levegővétel hiánycikk még!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.