A külgazdasági és külügyminiszter szerint Frank-Walter Steinmeier német államfő nem tudja elfogadni a magyar emberek döntését, hogy Magyarország nem lesz bevándorlóország.

Szijjártó: a német államfő nem tudja elfogadni, hogy Magyarország nem lesz bevándorlóország

Fotó: MTI/AP/Valentina Petrova

Szijjártó Péter a német elnök hétfői beszédére reagált telefonon az MTI-nek.

Frank-Walter Steinmeier azt mondta: az illiberális demokrácia önellentmondás, mert a demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia.

Kijelentette, hogy "egyes országokban, az EU-ban is megkérdőjelezik a liberális demokráciát és a jogállamot, és erősen korlátoznak, vagy akár meg is szüntetnek struktúrákat és jogi biztosító mechanizmusokat". A dpa hírügynökség szerint

a német elnök megjegyezte, hogy ennek belátásához elégséges tanulmányozni Orbán Viktor legutóbbi tusnádfürdfői beszédét.

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: Frank-Walter Steinmeier pontosan tudja, hogy áprilisban a magyarok egy demokratikus választáson adtak kétharmados parlamenti felhatalmazást az Orbán-kormánynak, immár harmadszor.

A baloldali, bevándorláspárti német köztársasági elnöknek éppen ez nem tetszik. Nem tudják elfogadni a magyar emberek döntését, hogy Magyarország nem lesz bevándorlóország

- hangsúlyozta.

Kifejtette: az "úgynevezett liberális demokráciát hirdető országokról megtanultuk az elmúlt években", hogy nem tudják megvédeni a polgáraikat az illegális bevándorlással szemben, sőt meg sem kérdezik az embereket, hogy mit gondolnak erről.

Látható, hogy Németországban is egyre nagyobb gond a bevándorlás

- tette hozzá.

Ezzel szemben a magyar kormány többször is megkérdezte az emberek véleményét, és annak megfelelően cselekszik. "Mi ezt tartjuk demokratikus értéknek" – jelentette ki Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Steinmeier:" Számos bonyolult kérdés létezik, de nem szabad megengedni, hogy felszámolják az alapvető fontosságúakat: a szabadságot, a jogállamiságot és az emberi jogokat. Ezeket az EU Alkotmány 2. cikkelye határozza meg, és jogilag kötelező valamennyi tagállam számára. Ez Európa lényege."
kolozsvaros.com/2017/04/24/youve-been-helpless-doormats-to-traumatised-little-victor-for-years/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
Szegény jó Kádár et., milyen boldog is lenne, ha tudná, hogy ismét, milyen mély testvériségb0en vagyunk a ruszkikkkal! :(
tulipan
Szegény jó Kádár et., milyen boldog is lenne, ha tudná, hogy ismét, milyen mély testvériségben vagyunk a ruszkikkkal, ezt sosem merte volna remélni ! :(
kokopelli
@csak úgy...(11:30 tegnap)
...tárogatóval,nyenyerével,dudával stb. a passau-i Stephan Dóm orgonája ellen!
Szélmaromharca a zorbánnyaloncoknak! Még a juhok is röhögnek a csuti istállókban!;-)))
Pálinkás Pál
@Aki Én: Most ezen mit csodálkozol,vérükben van az ilyeneknek,és ezt akarja Brüsszel,meg a nyanya
kissé felnőttem
Petike!!! Ha a mercédeszt meg az opelt hazarendelik te szart sem tudsz majd ellene tenni max mész körutat seperni álmosan mint a versbeli vicék a köruti hajnalban, jobb lesz ha megszokod! vagy szedj magadra diplomáciai kultúrát, de szerintem erről elkéstél már.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.