Október 12-ei hatállyal lemondott Nagy Anikó egészségügyi államtitkár, aki a jövőben gyermekgyógyászként és főigazgatóként tevékenykedne tovább.

Lemondott egészségügyi államtitkári pozíciójáról Nagy Anikó kedden, megerősítve az ezzel kapcsolatos sajtóinformációkat az MTI-nek.

Beadtam lemondásomat a miniszterelnök úrnak és a köztársasági elnök úrnak, október 12-ei határidővel

- közölte Nagy Anikó.

Lemondásának indokaként elmondta, gyermekgyógyászként szeretne tovább tevékenykedni és eddigi tapasztalatával segíteni a kormánynak a demográfiai helyzet javítására irányuló törekvéseit.

Ez gyors volt: lemondott az egészségügyi államtitkár

Nagy Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára beszél az Egészséges Budapest Programban 5,1 milliárd forintos kormánytámogatással megújuló, III. kerületi Csobánka téri Szent Margit Rendelőintézet előtt tartott sajtótájékoztatón 2018. július 16-án. Mögötte Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője és Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere (b-j).

Fotó, címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Az államtitkár hozzátette: szeretne visszatérni főigazgatóként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe.

Mint mondta, büszke arra, amit az elmúlt négy hónapban elvégeztek az államtitkárságon, komoly munka folyt számos olyan területen, amely szerinte előre viszi az egészségügyet

Hozzátette: továbbra is fontosnak tartja, hogy növekedjen az emberek egészségben eltöltött éveinek száma, hiszen ez elengedhetetlenül szükséges a gazdaság versenyképességének fenntartásához.

Ezért is készült el az öt nemzeti népegészségügyi program – mondta Nagy Anikó.

Úgy hiszi, ha ezeket sikerül megvalósítani, akkor nagyon komoly lépést tud tenni az ország ahhoz, hogy kevesebben legyenek betegek, és ezzel csökkenjen az ellátórendszer terhelése.

Nagy Anikó megemlítette azt is, hogy a sürgősségi ellátórendszerrel kapcsolatban sikerült olyan szakmai programot összeállítani, amely remélhetőleg segíti a következő időszak munkáját, jelentős szakmai előrelépés történik a kórházi fertőzések tekintetében, és fontos lépésnek nevezte a tisztiorvosi szolgálat megerősítését is.

Kiemelte, a szakdolgozók számára olyan programcsomag-tervezet készült, amely munka-, tanulási, lakhatási körülményein és bérezésükön is kíván javítani.

Sok egyeztetés folyt az elmúlt időszakban ezekről, és pozitívan fogadták ezt a csomagot az érdekképviseletek – mondta, hozzátéve: reméli, hogy ezen előterjesztéseknek is lesz látható eredménye.

Büszke vagyok arra, hogy szolgálhattam, még ha rövid, de tartalmas időre is az országot

- mondta Nagy Anikó.

(MTI)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Az államtitkár asszony PÁR HÓNAP ALATT átlátta, hogy melléktermékből NEM LEHET VÁRAT építeni, mégsem olyan arany amelyre azt mondják a NER-esek, hogy fénylik.
.
Abban az országban/tagországban, ahol NEMZETI PROPAGANDA MINISZTER yesz, Egészségügyi tárca nyet, az MINDENT ELMOND a gondoSS államról!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
másik hír szerint Kásler már egy ideje kereste az államtitkárnő utódját, viszont Kásler utódját is vadul keresik..
lehet, hogy az államtitkár nem a tízparancsolattal gyógyított?..mert akkor érthető, hogy tiplizik..
papa.49
@wagabund: Láttam az egyik híradóban, valahogy nem így indokolta a lemondását ...
wagabund
@papa.49: ahány hír, ahány rádiókomment, mindben más az ok...de mint hallható volt, az ellendrukkerek szerint Kásler utódját is keresik.

a nőnek simán rosszul esett, hogy egy szerencsétlen a főnöke...ezt már nem bírta..
papa.49
@wagabund: Azt is nehezményezte, hogy a vadbaromkasler semmiben nem kérte ki a véleményét !!! Mondjuk azon ha hamar kibasznák az emmiből ezt a bazári majmot nem csodálkoznák rajta, ez még a bolondbalogtól is több kategóriával hülyébb !!!
wagabund
@papa.49: mindig jobbat várunk. ... de hogy Orbán így mellé nyúlt a miniszterrel, azt lehetetlen megmagyarázni...épeszű ok kizárt...
papa.49
@wagabund: Régi mondás ,,a rossz után még rosszabb jön,, itt bevált
papa.49
@wagabund: A másik meg az neki a csuti kreténnek, nem kell önállóan gondolkodni tudó, ember aki megtudja ítélni az elrendelt változtatások kimenetelét !!!
Ez olyan mintha a távvezeték egyik végén rákötök az erőműre aztán kezdem majd baszogatni feszültség alatt a másik végét valamire rákötni !!!
Edmond Dantes
Én úgy hallottam,hogy a tízből csak nyolc parancsolatot tudott. Ennek a rizikóját Kásler nem vállalhatta,tökéletesen megértem.
papa.49
@Edmond Dantes: A kaslermajom vajon hányat tud felsorolni ???
tudode
Az államtitkár asszony PÁR HÓNAP ALATT átlátta, hogy melléktermékből NEM LEHET VÁRAT építeni, mégsem olyan arany amelyre azt mondják a NER-esek, hogy fénylik.
.
Abban az országban/tagországban, ahol NEMZETI PROPAGANDA MINISZTER yesz, Egészségügyi tárca nyet, az MINDENT ELMOND a gondoSS államról!
Cicamama55
Az egészségügyi államtitkároknál ezt már hagyománynak lehet mondani...Vakság, süketség, kemény gyomor, lelketlen ember alkalmas csak erre a posztra /IS/!
Nessy
Már kezdtem meghatódni, hogy gyermekeket akar ténylegesen gyógyítani, mondjuk egy gyermekorvosi körzetben.
De aztán kiderült, hogy a Heim Pál főigazgatójaként kivánja folytatni, ahol legfeljebb ha valamelyik osztályon keresztül megy, lát beteget!
Hiába, akik diplomát kap, mind doktor, de kevés lesz ORVOS!
Nessy
Rá kell bízni Rétvárira! Olyan remekül tud tudatosan valótlant állítani. Az egészségügyhöz meg nem ért, igy nem zavarja semmilyen ostoba miniszteri rendelet!
namihami
@Nessy: Igen, nálam is vitte be a gyomrost. Lemond, de rögvest MEGRENDELI/RENDELHETI, hogy mi akar lenni? Esetleg a fizetésre nem adhat fel rendelést?
És mi lesz a jelenlegi igazgatóval? Kinevezik ballibnek? Netán Soros és/vagy Gyurcsàny bérencnek?
Nessy
@namihami: Nekem is ez jutott eszembe! nem elveszett a hölgy! Nem tudom mikor látott "beteget"! Miután ide is vezetői státuszból került.
advocat
Én azon a főigazgatói posztban nem reménykednék! Most nincs, vagy valakit ki akar túrni? HMMMMMM! Ez felénk így megy?
Desischado
Talán kevés a zsozsó? Mert biztos nem a hivatástudat fűti!
Eladott Ország
Orbánnak pont az volt a célja, hogy egy ilyen megosztó, ellentmondásos futóbolondot nevezzen ki egy olyan pozícióra, amely sokszorosan is a legfelkészültebb szakembert kívánná meg, szeretném világossá tenni: senki nem a hite miatt röhögte ki - most még lehet röhögni, majd ha munkához lát, akkor nézzük meg magunkat- Káslert, pláne nem támadták meg nemtelenül, hanem a pökhendi arroganciával előadott sületlenségeit, vadbaromságait tették szóvá. Ha Kásler doktor életének vonatkoztatási pontja a Tízparancsolat, váljék egészségére, de ha ebből vezeti le az ember egészségi állapotát/halálos betegségeit, az elég súlyos elmetorzulásra utal. És akkor a lényegről még nem is szóltam: ez a tízparancsolatos hülyesége még csak nem is a legsúlyosabb valamennyi köztudatban keringő aranyköpete közül. Drága hőskeresztények, a nemzeti ezotéria lelkes hívei! Nem kell megvédeni Kásler doktor hitét, az elképesztő áltudományos böszmeségekkel van a probléma, nem pedig a hittel.
Dr plágium
Hurrá! Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa...
"Az államtitkár hozzátette: szeretne visszatérni főigazgatóként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe."

És majd még rosszabb lesz a helyzet a Heim Pál-ban :(
balos
Most,hogy "új arca lesz" a Rákoczi térnek,esetleg mint madam?
magyarbakancs
Az ima széles spektumu de nem mindig segít.
justhpeter
Aú államtitkár bemegy és levág két sallert és két kokit Káslernek. Nem köthet bele, hiszen az államtitkár is a közös gazdaállatuktól tanulta.
papa.49
@human: A képen ez a két ,,abortuszmaradék,, pontosan mutatja hová jutott az ország !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.