Kétezer állami, önkormányzati, egyházi, illetve határon túli óvoda újul meg vagy épül fel Magyarországon és a Kárpát-medencében 2020-ig – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Hévízgyörkön.

A határon túliakkal együtt kétezer óvodát újít fel, illetve épít a kormány
Fotó: Pixabay

Cseresnyés Péter a Pest megyei település Sün Balázs óvodájának épületenergetikai, energiahatékonysági fejlesztésének átadó ünnepségén azt mondta: az óvodák felújítására, illetve építésére 100 milliárd forintot fordítanak.

A kormány családpolitikájának köszönhetően 9200 óvodai férőhellyel és 1200 óvónővel van ma több Magyarországon

- tette hozzá az államtitkár.

Ismertette: a működtetési támogatás a jelenlegi egy főre jutó 81 700 forintról 97 700 forintra emelkedik és további 3 milliárd forint áll rendelkezésre eszközbeszerzésekre 2019-ben, így a jövőre 4,5 milliárd forinttal több támogatást biztosít a kormány az óvodáknak.

Az államtitkár kitért arra, hogy 130 millió forintos energetikai projekt keretében Hévízgyörkön tavasszal elkészült a polgármesteri hivatal, majd a sportöltöző, mostanra pedig a Sün Balázs óvoda fejlesztése is. Az óvodára jutó 44 millió forintból megvalósult a nyílászárók cseréje, a födém és a homlokzat szigetelése, valamint a napelemek kiépítése.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Mielott barki beajulna ettol az "oriasi" hirtol, azert jo, hogyha eloveszi a kis abakuszat, es elkezd rajta osztani-szorozni, hogy akkor valojaban mennyi penz is jut majd EGY ovodara? Szoval a keplet szamokkal leirva: (De ami sajnos egyetlen fidesz seggnyalo tudataig sem fog eljutni!)

2.000 ovoda : (osztva) 100.000.000.000 forinttal = 0.00000002 ovoda, vagyis 5 millio forint jut egy ovodara. De van olyan ovoda, amelyiknek csak az epuletgelujitasara menne el ez a penz, de inkabb ennel is tobb - akkor mirol is beszel a kormany?
Elvettek az onkormanyzatoktol - es meg a maradekot is el akarjak venni, foleg a kisletszamu falvak lakosaitol - az ovodak kezeleset, tehat nem hagytak, hogy az onkormanyzatok maguk tartsak karban az ovodakat, iskolakat, kozepiskolakat (is).
Pedig a helyi adokbol talan tellett volna erre is.
Nem baj, majd a roman gyerekek jarhatnak uj ovodakba Erdelyben, meg Karpataljan, aztan meglatjuk, hogyan tovabb.
Szoval ne verje a mellet egyetlen futyiszes sem, mert nem kegyet gyakorolnak, csak a kotelesseguket teljesiteNE'K, hogyha CSAK az orszagon beluli ovodakra koncentralnanak, mint elsodleges kormanyzati feladatra.
(Egy interpellacioban egeszen biztosan erdeklodnek, hogy mutassanak egy olyan statisztikat, ahol Magyarorszagon mukodo romannyelvu ovodakra ad penzt a roman allam,...Mert a nemetek tobb mint valoszinu, hogy tamogatjak a nemetajku oktatsi intezmenyeket, de ebben a 2000 ovodaban nem is emlit a futyiszes banda ausztriai vagy nemetorszagi ovodakat, kizarolag roman es karpataljai "hataron tuli" intezmenyeket emlit). Ennyit az eselyegyenlosegrol.
adrenalink
@karma1: Nekem nincs abakuszom, de akárhogy is számolom, ha 100 milliót elosztok 2 ezer ovival, akkor 50 millió Ft/óvoda jön ki:-)
adrenalink
@adrenalink: helyesen:100 milliárd osztva 2 ezerrel
papa.49
A 2000 ből mennyi lesz a határokon túli 1990 en ???
Macskaszem
Az 50 millának a felét lecsípik alkotmányos költségre, úgyhogy csak a felével lehet számolni.
emerencia
@karma1: Nem számoltam utána mégis lájkoltalak ugyanis a lényegi mondanivalód vagyis az esélyegyenlőség (nemcsak óvoda ügyekben) hiánya létező napi jelenség. Nekünk belmagyaroknak ugyanis csak egy hazánk van. Itt kell élnünk, halnunk. Sima állampolgárként nem szólunk bele más nemzetek belügyeibe miközben ők odakintről segítik szavazataikkal a minket elnyomó diktátort, melyért az busásan lefizeti őket a magyar emberek megélhetésének kárára.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.