Döbbenetes információhoz jutott a Blikk a soroksári kocogó nő megölésével kapcsolatban.

A lap szerint az igazságügyi orvosszakértő azt állapította meg, hogy gyilkosa nem erőszakolta meg a soroksári futónőt.

Ez akkor derült ki, amikor a gyilkossággal gyanúsított R. Szilveszter ügyvédje áttanulmányozta az ügy több ezer oldalnyi iratanyagát.

Lichy József a lapnak azt mondta, ez rengeteg kérdést felvet,

hiszen eddig az indíték egyértelműen a szexuális erőszak volt, ami azonban a továbbiakban már nem igaz.

Fordulat történt a soroksári kocogó nő ügyében

A lap szerint a holttesten több helyen megtalálták az elkövető vérét, izzadságát, de ondót nem, az csak az áldozat személyes holmiján volt.

Az ügyben öt év után, idén szeptemberben az hozott áttörést, hogy a laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak a holttesten rögzített anyagmaradványok és az öt éve betörés és lopás miatt börtönben lévő R. Szilveszter DNS-mintája között.

A férfi azt elismerte, hogy az adott időben a helyszínen járt, de a gyilkosságot tagadta.

Az özvegy, Kardos Lajos megdöbbent, amikor értesült róla, hogy a gyilkosság előtt vélhetően nem történt nemi erőszak.

Ő hiába kérte, nem kapta meg az orvos szakértői papírokat.

Cikk -és címlapkép: Pixabay (illusztráció) 

(Blikk)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

r2d2
Ha javasolhatom, hogy az eddig megoldatlan ügyek elkövetőit a böriben kezdjék keresni! Ez egy éven belül a második ilyen eset!!! A békéscsabai rablógyilkos is így lett meg, aki 20 éve a portást lőtte fejbe Jaminában, majd a pénzzel távozott...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
r2d2
Ha javasolhatom, hogy az eddig megoldatlan ügyek elkövetőit a böriben kezdjék keresni! Ez egy éven belül a második ilyen eset!!! A békéscsabai rablógyilkos is így lett meg, aki 20 éve a portást lőtte fejbe Jaminában, majd a pénzzel távozott...
Macskaszem
MIndig nagy fordulat van, aztán kiderül, hogy valami ugyan van, de nem az igazi. Kiderült, hogy a pasas a helyszínen volt, csak nem akkor, nem ott, és nem ő volt az, húúúú vazze.
human
Akkor most nem pont került az ügy végére, hanem három pont?
papa.49
A ,,nyomingerek,, NEM IGAZÁN ÁLLNAK AZ ÜGY MAGASLATÁN, ennyit meg lehet állapítani !!!
justhpeter
Az szintén érthetetlen, hogy akármi felmerül, az rögtön megjelenik a médiában. Akár a nép fedősztorival való altatása, akár csak a jólértesültség fitogtatása az indok, ez elfogadhatatlan.
JAJMÁR
Már azt hittem, mégsem ölték meg... irritálóan kiábrándító, buta újságírás ami itt folyik. Kezdek leszokni az olvasásáról.
Eladott Ország
Nem szexuális indíttatású a cselekmény állítja az igazságügyi orvosszakértő! Amikor verekedik az ember, közben mindenhova sperma maradványokat hint. Hogy is van ez szakértő úr? Őket is dokumentumra fizetik vagy ezt a Blikk nevű szarlapot nem tudják eladni?
almalibre
Csak három féle hírnek volna szabad megjelennie:
1. Megöltek egy kocogó nőt Soroksáron.
2. Kérjük a jelentkezését, aki információval tud szolgálni!
3. Elitélték a Soroksári kocogó nő gyilkosát. Az történt, hogy…
Macskaszem
@Eladott Ország: Kérdés, kié volt a sperma?
Pálinkafőző Rézüst
Évek óta a rendőrség birtokában volt a bizonyíték...Most meg ez is... Szakik, a kilakoltatásokkal, és radarozással kimerült a tudás??? Jah, olajszőkesanyának (sem) nem érdeke a tudásalapú szakmai tevékenység...
Eladott Ország
@Macskaszem: A DNS minta alapján megállapítható. De ha nem volt nemi erőszak, akkor minek a sperma a helyszínen?
human
@Eladott Ország: A sperma nyomokat állítólag a nő többi tárgyán találták meg és ne a testén, ami arra utalhat, hogy máskor kerültek oda. Ilyen előfordulhat ugye.
papa.49
Ebben az ügyben kurva nagy mellé beszélést sejtek, egy biztos a hölgyet valaki megölte, de nem vagyok biztos, hogy hitelesek a rendőrségi infók !!!
Eriksson
Ha nem volt erőszak, akkor mi volt az indíték?
És miért csak most derült ki, hogy nem volt erőszak, holott eddig úgy kezelték?
Mert a gyanúsított azt mondta?
Eladott Ország
@human: A fordulatban ugyanaz, hogy megölték.
papa.49
@Eriksson: Abból amit eddig meg lehet tudni egészen más eredmény is kijöhet ...
Eriksson
@papa.49: Őt évig abban a tudatban voltunk, hogy megerőszakolták a futónőt. Most, hogy előkerült a gyanúsított, átírták a forgatókönyvet.
Ez a döbbenetes.
papa.49
@Eriksson: Szerintem valakit nagyon védenek a söndörök ebben az ügyben, azért vannak az egymásnak ellentmondó kamu infók ..
Eladott Ország
@papa.49: Lehet hogy fidesz árja, ún. ” orbáni magyar árja ” ember-típus.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.