A kormány határozott szándéka, hogy a munka adóterheit fokozatosan csökkentse – állítja.

Adócsökkentést és kevesebb adónemet ígért a Pénzügyminisztérium államtitkára
Fotó: Pixabay

A kormány folytatni kívánja a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentését, szeretné elérni, hogy a magyar adórendszer e téren a régió legversenyképesebb rendszere legyen, és radikálisan csökkenteni kívánják az adónemek számát is – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció szakmai konferencián.

Izer Norbert felidézte,

az adószerkezet 2010 óta jelentősen átalakult, a munkát és a jövedelmet terhelő adók súlya csökkent, helyüket a fogyasztási, forgalmi adók vették át.

Az adópolitikai fordulatot úgy sikerült elérni, hogy közben a vállalatok megőrizték versenyképességüket, a bérterhek csökkentése miatt még ki tudták terhelni termelni azokat a bérterheket, amelyeket a a minimálbér emelése és az emelkedő bérdinamika rájuk rótt mellett is, miközben az államháztartás egyenlege az adócsökkentések mellett is javult.

A GDP-arányos adóelvonás alacsonyabb, mint a válság előtt, de a térségben a magasabbak közé tartozik. Azon dolgoznak, hogy az adóelvonási szint fokozatosan csökkenjen, régiós szinten is versenyképes legyen – mondta az államtitkár. Hozzátette, az adóelvonás szintje 2016 óta folyamatosan csökken. Azt, hogy a GDP-arányos adóelvonás az adócsökkentések ellenére is még 48-49 százalékos n stagnál, a gazdaság fehéredésével magyarázta, aminek köszönhetően az adóhatóság változatlan vagy csökkenő kulcsok mellett is egyre több bevételt tud beszedni, ami évente 200-300 milliárd forint többletet jelent.

Az elmúlt néhány év visszaigazolta, hogy az alkalmazott adópolitika jó, a jelenlegi áfakulcsok mellett is lehet a beszedés hatékonyságát javítani. A következő évek kihívása, hogy ez a tendencia folytatódjon

- jelentette ki.

Az adóék – a munka adóterhelése – a válság időszakában rendkívül magas, 50 százalék felett volt, az élmezőnyben az OECD-országok között, 2016-ra azonban sikerült jelentősebb elmozdulást elérni. A szociális hozzájárulási adó (szocho) hatéves bérmegállapodásban rögzített csökkentése után az adóék el fogja érni az OECD-országok meg fogja közelíteni a Visegrádi országok átlagát, a következő időszakban pedig próbálják ezt a szintet is meghaladni tovább mérsékelni – mondta az államtitkár, aki hangsúlyozta:

a kormány határozott szándéka, hogy a munka adóterheit fokozatosan csökkentse, és a régió legversenyképesebb rendszerét alakítsa ki.

Hozzátette, a társasági adóban ezt már sikerült elérni, aki Magyarországon kíván letelepedni, a legversenyképesebb adórendszerben tud dolgozni.

A kkv-k versenyelőnye az egyedi, rájuk szabott, egyszerű adónemekben – mint a kisvállalati adó (kiva) és a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) – van – fejtette ki. Az immáron 12 milliós értékhatárig választható kata hatálya alá már közel 300 ezren tartoznak. A kivával kapcsolatban, amit már több mint 28 ezren – az előző évinél kétszer többen – választottak, hangsúlyozta: ezt a fejlődni képes, növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásoknak találták ki, azt a pénzt adóztatják meg, amit kivonnak a vállalkozásból. Ha visszaforgatják a megtermelt profitot, nem vonnak ki tőkét, csak a bérköltség után kell 13 százalék adót megfizetni. A szakmával konzultálva vizsgálják, van-e szükség a kiva finomhangolására – tette hozzá.

A magánszemélyek adózásával kapcsolatban kiemelte az e-szja-t, hozzátéve, arra törekszenek, hogy a vállalkozásokat is minél több adminisztrációs tehertől szabadítsák meg.

Az áfával kapcsolatos intézkedések – köztük a fordított áfa, a belföldi összesítő jelentés, az ekáer, az elektronikus számlaadat-szolgáltatás, az online pénztárgépek bevezetése – látványos eredményeket hoztak. A be nem szedett áfa aránya 2016-ban 13 százalékra csökkent, fele a 24-25 százalékos így jóval alacsonyabb, mint a 20%-osrégiós átlagnak. A kormány határozott szándéka, hogy az áfarés egy-két éven belül 10 százalék alá csökkenjen – ismertette.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az adópolitika célja, hogy támogassa a kormány célkitűzéseit, így az szja a foglalkoztatást, a társaságiadó-kedvezmények a versenyképességet, a családi adókedvezmények pedig a demográfiai célokat segítik.

Az adórendszer egyszerűsítéséről szólva felidézte, hogy új jövedéki adó törvényt hoztak létre, felülvizsgálták az adóigazgatási szabályokat, újrakodifikálták a szocho törvényt, szeretnének egy modern, jól használható jogrendszert kialakítani az adózás terén. Nemcsak az adminisztrációt, az adók számát is radikálisan csökkenteni kívánják. A folyamat már elkezdődött, 2019-től öttel kevesebb adónemmel kell számolni. Van miből lefaragni, jelenleg több mint 60 adónem van Magyarországon. Hozzátette, egy átlagos vállalkozás csak 10-12-vel találkozik, de ez is jelentős költség számukra.

A fejlődési irányokról elmondta: a pénzügyminiszter elvárása, hogy az adóhatóság digitálisan jól szervezett, az elektronikus ügyintézésre fókuszáló hatóság legyen. Szeretnék elérni, hogy az adóhivatal ne csak a magánszemélyeknek, hanem a vállalkozások szélesebb körének is el tudja készíteni az adóbevallási tervezetet egyes adónemek tekintetében, amit elsősorban a kkv-k használhatnak majd ki.

Az államtitkár szerint a legnagyobb kihívás az, hogy a rengeteg beáramló információt jól feldolgozva, Magyarország a nemzetközi adózás területén attraktív célország legyen, erős eszközökkel fellépve ugyanakkor a jogellenes adóelkerülés és adótervezés ellen.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Logikus! ÁFÁT, beépített egyéb adókat mindenki fizet, még a legszegényebb is! A TAO miatt kieső adót is pótolni kell valakinek, az adókedvezményeket is. Ergo fizetjük a 27 % ÁFÁT. ami a legmagasabb az unióban. A különböző jövedéki adókról nem beszélve. Ma már a nyugdíj és egészségbiztosítás is adóként folyik be a költségvetés feneketlen kútjába, ahonnan nem sok kerül az eredeti helyére! És ha majd kevesebb lesz a lenyúlható uniós pénz, lesz még magasabb jövedéki adó pl. az üzemanyagokon, az energiahordozókon, és tovább csökken az oktatásra, egészségügyre, szociális ellásra tervezett pénz!
Természetesen az egyházakat, határontúli szavazókat ez nem érinti!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Csak az adóterhek nyugat-európai színvonalúak Magyarországon. www.portfolio.hu/img/upload/2017/07/tenyleges_adoterheles-20170728.png
Egyenlőre annyira attraktív vagyunk, hogy sereghajtók vagyunk a régióban.
Nessy
Logikus! ÁFÁT, beépített egyéb adókat mindenki fizet, még a legszegényebb is! A TAO miatt kieső adót is pótolni kell valakinek, az adókedvezményeket is. Ergo fizetjük a 27 % ÁFÁT. ami a legmagasabb az unióban. A különböző jövedéki adókról nem beszélve. Ma már a nyugdíj és egészségbiztosítás is adóként folyik be a költségvetés feneketlen kútjába, ahonnan nem sok kerül az eredeti helyére! És ha majd kevesebb lesz a lenyúlható uniós pénz, lesz még magasabb jövedéki adó pl. az üzemanyagokon, az energiahordozókon, és tovább csökken az oktatásra, egészségügyre, szociális ellásra tervezett pénz!
Természetesen az egyházakat, határontúli szavazókat ez nem érinti!
papa.49
,,Szép,, tervek, baj az ezekből se valósull meg semmi !!!
Klubtag
@Nessy: Hűha...akkor meneküljön ki merre lát!!
Nessy
Emlékeztek a "söralátét" adóbevallásra?
CsipkeRózsa
Az EU-ban eltervezett adóelőírások bevezetése esetén a kormány dicsekedni fog, hogy a 27 %-os Áfa lecsökkentése 25-re az Orbán elhatározása volt. Persze, ismerve a kormányt, ezt a veszteséget más néven, más módon megkapnánk teherként.
görbetükör
Ajjaj, a nyugdíjak után most az adókat akarják "megmenteni".
Nekünk annyi.
justhpeter
Hisz-e valaki Magyarországon a magyar kormánynak ?
justhpeter
@Apoca: Ha a kormányak is elhisznek mindent, akkor valóban végük van és meg is érdemlik.
tudode
Ígérettel tele van a pinyó, a padlás, a szérű, stb. stb.
.
És mi van az EU tagországok közül a legmagasabb 27%-os ÁFÁ-val, amely még a csecsemők cumiját is, a nyuggereket is terheli, azaz minden száz froncsiból 27 froncsi betonteknőkben, térkövekben landolnak, az EU-s lóvék egy része pedig HOKIZSEBEKBEN válnak narancsköddé, áthasonúlva magán lóvévá.
.
Arról nem is szólva, a nem adták vissza a 12, sőt a 13., 24-ik havi nyugdíjat a nyuggereknek, sőt mindenféle KONZULTÁCIÓ NÉLKÜL egy havi sicc, sicc, sicc
.
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU
.
Nagyobb francok a kelleténél, sőt minden égtájnál! Den de pipó, wan man telivi!!!
papa.49
@Apoca: Az ígérgetés nem kerül pénzbe, tehát lehet ígérni, megvalósítani, pedig soha !!!
human
A gonosz Brüsszel meg korlátozni akarja az Áfa mértékét 25%-ra. A fideszesek egyből azzal jöttek hogy ezzel is csak a magyarokat máncsák.
kereső
"Magyarország a nemzetközi adózás területén attraktív célország legyen, erős eszközökkel fellépve ugyanakkor a jogellenes adóelkerülés és adótervezés ellen." na de mihály.Az adótervezés nem lehet jogellenes.Ha az,akkor már nem adótervezés-,hanem adóelkerülés.Tudod te,hogy mit beszélsz???-Vagy T.István nagykorú magyar állampolgár újonnan felvett tevékenysége -controlling,adótanácsadás-miatt össze kell mosni a fogalmakat?
Eladott Ország
Az adóbevételeink túlnyomó többségét továbbra is az áfa produkálja ami a 27%-os világrekord-áfakulcs fényében nem is meglepő – őt követi a szociális hozzájárulási adó és a személyi. 58 fajta adó van Magyarországon. ( hadd szokja)
ado.hu/ado/58-fajta-ado-van-magyarorszagon/
Kookas
@justhpeter: a csikari -erikkkszon-hallfarok de ők nagyon!!!
Hellcat
Aha, akkor jövőre azért lesz agyonadóztatva a cafeteria mi? A fidesz ha csökkent adót akkor olyan helyen ami markonyi embert érint...kikommunikálja, hogy csökkenti aztán senki sem tudja igénybe venni.
mellesleg versenyképesség?? Akkor lássuk a szomszédos országokban, hány %-ot von le állambácsi a bruttó fizetésekből:
Szlovákia: 23,67%
Románia: 28,21%
Ukrajna: 18% (bár ez egy picit bonyolultabbnak tűnik)
Szebia: Három sávos 0-10-15%
Horvátország 25,81%
Szlovénia: 34,69%
Ausztria: 36,01%
Magyarország: 33,51%
Ahol nálunk magasabb ott 2-3x anynit is keresnek mellé...lófasz ez kérem nem versenyképesség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.