Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kezdeményezte a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését, mert a két jelölőszervezet nem biztosította a kampánypénzek ellenőrzésének feltételeit.

Kezdeményezték a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Az ÁSZ csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK teljesítette az ellenőrzés alapfeltételét azzal, hogy átadta a kért adatokat, így ellenőrzésük új szakaszba léphet.

A Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom viszont

nem biztosította az ellenőrzés lefolytatását, a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető,

ezért az ÁSZ kezdeményezte a Magyar Államkincstárnál a költségvetési támogatásuk folyósításának felfüggesztését, és felszólították a két pártot, hogy soron kívül gondoskodjanak az elérhetőség biztosításáról, és erről 15 napon belül írásban adjanak tájékoztatást.

Jelezték továbbá, hogy

a Magyar Kétfarkú Kutya Párt esetében folyamatban van az adatszolgáltatás értékelése.

Az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírás értelmében az április 8-i választást követő egy éven belül ellenőrzi a választáson mandátumhoz jutott jelöltek, valamint az egy százalék feletti listás eredményt elért jelölőszervezetek elszámolásait. A kampánypénzek ellenőrzése során a számvevőszék minden esetben utólagos szabályszerűségi ellenőrzést végez, amelyet a jelöltek és jelölőszervezetek elszámolásaira, bizonylataira, egyéb dokumentumaira, valamint közzétett adataira alapoz.

Az ellenőrzés lefolytatásához a hiteles dokumentumokat a törvényben rögzített határidőben az ÁSZ rendelkezésére kell bocsátania a jelölő szervezeteknek. A törvény előírja, hogy ha a szervezet a közreműködési, adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, az Állami Számvevőszék kezdeményezheti az ellenőrzött szervezetet megillető költségvetési támogatások folyósításának felfüggesztését.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az ex-fideszes országgyűlési képviselő, bizonyos Domokos László által irányított a Fidesz által megszállt ÁSZ nem a nyilvánvalóan csalásgyanús 2010-es, hanem a 2014-es kampányköltéseket vizsgálta, és kurvára rendben találta őket. A nemzet elsikálóművésze, Polt Péter akit évek óta nem hoz lázba semmilyen büdös korrupciós ügy, amiben a fidesz érintett (legutóbb az azeri guruló dollárokra sem rebbent a szeme), a politikai parancsot teljesítő Domokos-féle Állami Számvevőszékkel karöltve és egy véletlenül pont a nemzeti gyásznapra időzített kormányhatározattal megtámasztva hajtja végre Orbán ördögi tervét. Ebben az országban a kormánypártnak szíve joga állami intézményeket az ellenzéki pártok kicsinálására, lejáratására, vegzálására felhasználni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Pegero: Aki önként hülye, azzal nincs mit kezdeni. Nem szükséges tovább korlátozni a szólás és sajtószabadságot, megtesszük mi ezt a szívességet magunktól. De azért nem lankad a kormány ébersége sem, ügyesen gyomlálnak a fiúk. Lassan nincs olyan újságíró, aki információhoz jutna és még le is merné írni. Ha le is írná, melyik főszerkesztő merné lehozni? Nem, nem jön a fekete autó, az olyan snassz lenne. A módszer kifinomultabb, de tökéletesen működik. Volt egy András juhász, akinek teli lett a hócipője az al-felcsúti kiskirálysággal, benne például Mészáros Lölö tekintetes úrral. Kinyitotta a száját, meg is lett az eredménye. Nézhette a legelő nélkül maradt birkáit, futhatott fűhöz-fához, amikor a szeme láttára ellopták a trágyáját, panaszkodhatott, akinek akart. Senkit nem érdekeltek a tények, sem az igazság. Most pedig András juhász halott, és az igazsága most sem érdekel senkit. Van egy Horváth András nevű ember, aki úgy döntött: tenni kellene valamit a NAV-ban tapasztalt gyanús ügyekkel. Fordult a főnökéhez, a főnöke főnökéhez, minisztériumhoz. Fordulhatott, ahová csak akart, senkit nem érdekelt a bánata. Kilépett. A NAV-tól is és a nyilvánosság elé is. És? Villámgyorsan megjelentek nála a rendőrök, házkutatás, ahogy kell. A NAV halálra sértődött egységesen, feljelentette Horváth Andrást. Nyilván ez ilyenkor a szokás, amikor egy közérdekű ügyben elhangzó vádról van szó. Szó sincs arról, hogy vizsgálat induljon a NAV ellen. Elég nekünk, hogy a NAV két nap alatt átvizsgálta magát (vagy a fene tudja, ki vizsgálta) és gyermeki derűvel bejelentették: kérem, semmi szabálytalanság nincsen itt! Lehet oszolni, de piszok gyorsan ám!
desiro
@Eladott Ország: Az a baj, hogyha a hülyeség szorgalommal párosul.
Ezek már csak ilyenek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.