A fővárosi nyomozók vádemelési javaslatot tettek azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint csaknem 450 millió forintos kárt okozott befektetési aranyat ígérve 184 sértettnek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

Csalással gyanúsítanak egy befektetési aranyat kínáló férfit, 450 milliós a kár

Fotó: Pixabay

A nyomozás adatai szerint az 52 éves veresegyházi férfi 2012 január és 2013 május között két cég nevében 184 emberrel kötött szerződést, és vett át pénzt azt ígérve, hogy befektetési céllal aranylapkákat szerez be nekik.

A férfi az interneten, televízióban és napilapokban is hirdette az üzletet. Volt olyan sértett, aki 500 ezer, és olyan is, aki 11 millió forintot adott át a férfinak, ám sem az aranyat, sem a pénzt nem kapták meg.

Voltak ugyan olyanok is, akik az aranylapkákat átvették, ám azt "megőrzésre" azonnal vissza is adták a férfinak – teszik hozzá.

A nyomozóhatóság csalás és sikkasztás miatt tett vádemelési javaslatot az ügyészségnek – közölte a rendőrség.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Mindenkinek gratuálok. Ráadásul megvárták míg 450 milliós lesz a kár!
Fradigege
Mindenkinek gratuálok. Ráadásul megvárták míg 450 milliós lesz a kár!
Lepényleső
Na ugye,ha ő is mert volna nagyot álmodni mint némely ország vezetését bitorlók,akkor ezer
milliárdokat csalhatott volna,sikeresen,akár €,akár Ft legyen a pénznem. Az őt védő törvényt
meg,-szavazzák,a hasonszőrűek, fölényesen.
namihami
Előre fizettek? Valami érthetetlen okból, de nem tud a szivem megszakadni értük. Biztos éhesek. voltak és azt hallották, hogy az arany ezt jól csökkenti? Akinek pont a befektetési arany hiá nya feszíti az életét, azt valahogy nem igazán fudom sajnálni.
papa.49
Nagy az Isten állatkertje, és kurva alacsony a kerítés ))))))))))))))
Aki ennyire ostoba, hogy látatlanba milliókat fizet az ,,aranyért,, sajnos megérdemli a sorsát !!!
wagabund
mint láthattuk egy tévéfilmben, a tényleges károsultak számát sosem tudja meg a hatóság...ez a négyszázötven milla is inkább a felszín...a többi, aki nem jelentkezik, az azt mondja, könnyen jött könnyen ment..majd lesz másik...

( itt van mindjárt néhány banki papír esete több százmilliárddal buktával...még a kötvényt sem adták kézbe...ez az aranylapkás eset csak egy szerencsétlen balek maszatolása a nagyok között)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél