Azt állítja: ő biztosításokba fektette a megtakarítását, és ez nem bűncselekmény.

Egymilliárdos csalással vádolják a nyírkátai férfit, akinek mindkét lábát levágta a vonat
Fotó: Pixabay

A tragikus vonatbaleset óta nincs nyugta, sem neki, sem Cs. Sándornak, sem a családjának. A faluban megbélyegezték őket, édesapja annyira a szívére vette, hogy belehalt a bánatba. Azóta csak ebben az ügyben több mint 90 tárgyaláson vett részt. – írja a Bors.

A férfi egy vonatbalesetben veszítette el mindkét lábát, ám a balesete előtt 14 kü­lönböző biztosítónál 29-féle szerződést kötött. Ez tette valójában gyanússá, illetve

a mozdonyvezető vallomása, aki azt állította, hogy látta a férfit be­mászni a vonat alá.

Sándor azt állítja, egy korábbi autóbalesete és veszélyes munkái miatt kötött ennyi biztosítást. Mindezeket hiába, mert a körülbelül 430 millió forintos biztosítási csomag egy fillért sem hozott neki,

helyette csalásért beperelték, ő pedig polgári peres eljárást indított ellenük kártérítésért.

A baleset napjáról azt mondta korábbi vallomásában, hogy három autójukból csak egy működött, amit a felesége használt, ezért ment vonattal.

Nyírcsászáriban szállt le, egy 30 centiméter széles kitaposott ösvényen haladt a vonat mellett, amikor a bal bokájában egy éles fájdalmat érzett. Üvegdarabok hevertek az út szélén, ezeken csúszott meg, elesett, kicsavarodott a teste, ezzel magyarázta, hogy a vonat alá került, ami közben elindult az állomásról.Boszorkányüldözésről beszél a vádlott

„Láttam magam fölött a vonatot, nagy fájdalmat és rántást éreztem. Miután felocsúdtam, a vo­nat hátulját láttam. A nap a szemembe világított, nem láttam semmit, azt hittem, meg fogok halni. A kalauz, aki korábban ke­zelte a jegyemet, oda se jött megnézni"

– olvasta fel a bíró Sándor korábbi vallomását.

A bíró figyelmeztette Cs. Sándort, hogy az új törvények értelmében beismerheti a bűnösségét, ezzel jóval megrövidítheti az eljárást. Sándor azonban részt akar venni a többi tárgyaláson, hogy bizonyítsa igazát.Minden ellenem felhozott vádpontról dokumentumokkal tudom bi­zonyítani, hogy hamisak, úgy gondolom, hogy amit velem műveltek, az boszorkányüldözés.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@CsipkeRózsa: Szerintem is olyan marha nincs a földön aki mind két lábát a vonattal vágatja le, hogy a biztosító fizessen neki !!!
Nekem csak a lábamfeje van levágva, de a biztosítóknak üzenem próbálják meg ők is milyen lehet láb nélkül élni !!!
Aljas szemét biztosítós banda, mikor belépsz egy papírt kell aláírnod, de ha kártérítést akarsz még az ENSZ. től is kell igazolás !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Sőt, az sem bűncselekmény, hogy a vonat alá ugrasz, csakhát azért nem jár egy fillér se. Még szép.
papa.49
Ez csak a ,,biztosítók,, piszkos húzása nem egyéb !!!
CsipkeRózsa
Ha valóban csalás történt, akkor nagyon ráfizetett, milyen borzasztó lehet lábak nélkül az élet?
Veleda
Hogy ebben az ügyben mi lesz a végkifejlet, azt nem tudni.De egy biztos, hogy a biztosító mindent elkövet, hogy ne kelljen fizetni.Pláne ekkora összeget.
Ismerve a biztosítók időhúzásait ez is sokáig fog tartani. A temetésre kötött életbiztosításban szerepel, hogy 24 órán belül megkezdik az összeg folyósítását----ami a legnagyobb kamu szöveg, özvegy ismerősöm tavaly november óta várja a kifizetést.
papa.49
@CsipkeRózsa: Szerintem is olyan marha nincs a földön aki mind két lábát a vonattal vágatja le, hogy a biztosító fizessen neki !!!
Nekem csak a lábamfeje van levágva, de a biztosítóknak üzenem próbálják meg ők is milyen lehet láb nélkül élni !!!
Aljas szemét biztosítós banda, mikor belépsz egy papírt kell aláírnod, de ha kártérítést akarsz még az ENSZ. től is kell igazolás !!!
wagabund
ezt a cikket 18-as karikával, és " csak erős idegzetűeknek! " felirattal kellett volna kezdeni.

elképzelem a bírósági, egészségügyi dolgozókat, mi minden szörnyűséget látnak-hallanak ezzel az egy emberrel kapcsolatban...

(eddig több, mint 90 tárgyalás...a soha vissza nem térülő adóinkból)
Eladott Ország
Bizony a biztosítókra jellemző, hogy mindenre rámondják ha fizetni kellene, nem biztosítási esemény, oszt húzzon el.
sokanvagyunk
Remélem, a biztosítókat is megszívatja majd a bíróság.
Csizmás Kond
..." 14 kü­lönböző biztosítónál 29-féle szerződés...és 430 millió forintos biztosítási csomag "
...mindez épp a balesete előtt...na ez a gyanús szerintem mindenkinek
...és mielőtt bárki megfellebbezne, mondjon valami hasonlót...aki még csinált ilyent...
surdilloFUJT
@Csizmás Kond: neked kéne lábak nélkül döglődni,mocsok,nem lenne kedved ekézni másokat agyament!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.