A független hódmezővásárhelyi polgármester új választást írna ki, szerinte ez lenne a tisztességes, ha már  a Fidesz folyamatosan ellehetetleníti. A kormánypárt szerint Márki-Zay Péter február óta eladósította a várost.

A hétvégén felgyorsultak egy kicsit az események Hódmezővásárhelyen, Márki-Zay Péter független polgármester ugyanis bejelentette, hogy Lázár János győzött kettejük csatájában. A polgármester szerint az lenne a tisztességes, ha a képviselőtestület feloszlatná magát, és új választást írnának ki.

Márki-Zay nem mond le, de feloszlatná a vásárhelyi képviselőtestületet egy új választás miatt

Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter

A 24.hu cikke szerint Márki-Zay egy Facebook-videóban jelentette be, hogy ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy meghátrált volna, de szerinte ezzel lehetne tiszta helyzetet teremteni. 

A polgármester úgy vélekedett, hogy "a helyi Fidesz nem törődik a vásárhelyiekkel, akadályozza a város gyarapodását, működését. Most még a képviselő-testületi ülésen mód lenne a színvallásra, ha a fideszes többség kezdeményezi az önkormányzat feloszlatását, még meg lehet tartani az időközi képviselő-testületi és polgármester-választást, így nem kellene tovább zsarolni a várost.

A polgármester szerint a Fideszt az országban már soha többé nem fogja szeretni a többség, csak a megfélemlítés működik, ő viszont kitart városa és Magyarország mellett. Nem vonul vissza, de szeretné tudni, a korrupt fideszes zsarolást, vagy a tisztessséges munkát értékelik-e vásárhelyiek. Márki-Zay összefogásra szólított."

Keddre tiltakozó akciót szerveztek, mivel úgy tartja Márki-Zay, hogy a Fidesz helyi embere, Lázár János máshová irányította a városba érkező pénzeket (tao-kedvezmény például), emiatt pedig a gyerekek járnak rosszul (a Mikuláskor megszokott cirkusz idén elmarad).

Soha nem fogjuk feladni. Mindhalálig fogok küzdeni egy demokratikus, szabad Magyarországért

- jelentette ki a polgármester, aki harcostársának nevezte a Jobbik elnökét, és arról is beszélt, hogy kormányváltás után elszámoltatásra lesz szükség, valamint az ügynökakták nyilvánosságára is. Mindezek mellett az is elhangzott a videón, hogy Magyarország nem lesz török vagy orosz gyarmat.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Esztergom újra és újra...A fidesz inkább szétbasz egy várost minthogy ne az ő kezükben legyen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Shikari: de te,ingyen élö ,naponta a propelleren firkáló szarházi,te nem vagy náci! :) téged nemzet gazdasági okokból tartanak,...mert köll a hülye! :)
human
@Csizmás Kond: 8 éve a demokrácia leépítésén dolgozik Orbán. Te mit néztél eddig? A cseh kettőt?
human
@Shikari: Te honnan szeded ezeket a baromságokat? Van valami sorvezetőd? Vagy nyugdíjas vagy és még munkásőrségből hozod ezeket a reflex szerű marhaságokat?
Csizmás Kond
@human: ...a demokrácia egyéni fogalom...vagyis mindenki azt ért rajta amit akar...ezért gondolom hogy neked is különleges igényed van vele kapcsolatban.
Egyet azonban biztosra állítok, nem az a demokrácia amit Gyurcsány a zunió felhatalmazásával elképzelt...
human
@Csizmás Kond: OK. Akkor az alma meg hintaszék is lehet, mert mindenki azt ért alma alatt amit akar. Akkor hagyjuk ezt a demokráciát. Mondj egy jelenlegi országot aminek az állami berendezkedése legközelebb áll a te ízlésedhez.
Csizmás Kond
@human: Annyira nem tanulmányoztam még az ilyesmiket :)...viszont az én ízlésem szerint az alkotmányos rend az igazi...ahol nem pártok, nem mágnások, nem kupecek és nem diktátorok szabják a rendet hanem a leírt törvények és szabályok...és amelyeket csak akkor változtatnak ha az elavul vagy értelmetlené válik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.