Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Magyar Nemzeti Kereskedőház magyar-török üzleti fórumán, amelyen részt vett Recep Tayyip Erdogan török elnök is.

A kormányfő azt mondta,

Törökországnak is stabil a kormányzati rendszere és egy erős felhatalmazású vezetője van, és abban bízik, hogy a stabil kormányok gazdasági együttműködése nagy sikerre vezet majd.

A miniszterelnök arról is beszélt, a magyar gazdaságnak kulcskérdés a versenyképesség, és bár Magyarország ma már egy versenyképes országnak tekinthető, de "egyáltalán nem vagyunk megelégedve a mostani állapotokkal".

A magyar gazdaság versenyképességét radikálisan javítani kell, ezért a kormány hamarosan – talán már ezen a héten – elfogad egy versenyképességet segítő akciótervet

- közölte.

A fórumon felszólaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a magyar és a török üzleti közösség tagjai régi jó ismerősként üdvözölhették egymást, tekintettel arra, hogy Magyarország első számú kereskedelmi partnere a térségben Törökország, amellyel tavaly "minden idők legmagasabb kereskedelmi forgalmát tudtuk elérni".

Forrás: MTI

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Az lehet, hogy ő úgy érzi. Én meg úgy, hogy Európa LEGGONOSZABB kormánya garázdálkodik Magyarországon!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tulipan
Te mocskos Dagadék Éppen e zzel a mondatoddal cáfold! Ha satbil lenne, nem kéne bizonygatnod! Hahaha :)
bencemacska
Az lehet, hogy ő úgy érzi. Én meg úgy, hogy Európa LEGGONOSZABB kormánya garázdálkodik Magyarországon!
Nessy
@bencemacska: Sokszor elmondja, még végül maga is elhiszi!
papa.49
Szerencsétlen idióta megint nem vetted be a dilibogyóidat !!!
A magyar elkurmány meg a stabilitás egy galaxisba se fér be !!!
kokopelli
@Nessy:
A kis Móricka ugrál a Sportcsarnok előtt és énekel:
"..ha kijön a Kajdi Jancsi lecsapom ,mint a taxiórát tralala..."
És promt kijön a Kajdi J. tényleg!
-Mit csinálsz Moricka itt egyedül?-kérdi
-Csak ugrálgatok,és hülyeségekről dudorászom! :-(
tudode
Na ne!
.
Mind ennek, annak, van HATÁRA!
.
Olyan stabil, hogy MAGÁNHADSEREGKÉNT, amely TABU, hogy valójában olyan van is, meg nincs is, mert mindenki tart a BE NEM ÁLLÓ POFAGOLÓJÁTÓL:
.
. --- Csak eljátsszuk, hogy ez egy ország
444.hu/2018/08/29/csak-eljatsszuk-hogy-ez-egy-orszag
.
---- Ebből tényleg rendszerváltás lett
tldr.444.hu/2018/07/27/ebbol-tenyleg-rendszervaltas-lett
.
Hiszi a piszi, ezzel a MONDATÁVAL aláhúzta, hogy valójában NYŰG a bennszülöttek, és az EU nyakán, teli gatyával!
Eladott Ország
Nem az a baj, hogy Orbán iszonyúan veszélyes játékba kezdett akkor, amikor lefeküdt azoknak, akiknek véletlenül sem érdeke az Európai Unió léte, főleg megerősödése. Egyszerű hatalmi játszmák ezek, a politika így működik. Mindig kell egy hasznos idióta, akit a nagyok fel- és kihasználnak, majd amikor már nincs értéke, eldobják, mint egy koszos papírzsepkendőt. Orbán és családja talán meg fogja úszni, de mi nem. Egy család még elfuthat más országba, más kontinensre a júdáspénzzel, de egy ország nem mehet sehová, nem bújhat el, nem tehet úgy, mintha ott sem lenne.
kokopelli
@papa.49: nemtom,de ha ismételget mint a Móricka??? Kihasználom azt a
jogomat,hogy ezt a kérdésedet a talonba tehetem! Az átlagember másodszorra
biztos eltalálja!...még az agytröszt fideszesek is! ;-)
Eladott Ország
Most úgy tűnik, soha nem lesz ennek vége. Az a látszat, hogy a hatalomba betonozott ember legyőzhetetlen, leválthatatlan, megingathatatlan. Mindig így szokott lenni. Amiben benne vagyunk, az öröknek tűnik. De soha nem örök. A diktátorok és az Unió között pengeélen táncolgató hatalom sem örök. Főleg akkor nem örök, ha semmi másról nem szól, mint egyetlen ember beteges vágyairól. Mert ez arról szól. Erre van beállítva az ország. Erre idomították a szolgákat. Ezt szolgálja minden. A hiába vágyott kisvasutat, a gyerekkorban nélkülözött jólétet, a másodosztályú focista nagyratörő, de soha be nem teljesülő álmát szolgálja az ország. Bármi áron. Életek, sorsok, jövők árán is.Olyan Orbán a két diktátor kezében, mint egy kissé koszlott, öregecske játékmackó, amelyből már néhol kilóg a tömés, de azért még lehet vele játszani. Egészen addig, ameddig a játékosok össze nem vesznek, mert akkor úgy szakítják ketté a játékot, mint egy szelet újságpapírt. A játékmaci darabjaira hullik, pedig most azt gondolja, ők együtt játszanak, ő egyenrangú játszópajtás. Nem az. Csak egy eszköz.
papa.49
@kokopelli: Lehet hogy még ,,TÚL IS BECSÜLTEM A KÉPESSÉGEIT,, azzal hogy Mórickához hasonlítottam ))))))))))))))))
bencemacska
@Eladott Ország: Nagyon jó a szimbólum és mennyire valódi!
Csak ne holnap tépjék ketté, hanem még ma!!!
Aki Én
Annyira erős, hogy nagyon:
,,Erdoğan korábbi börtönbüntetése miatt a hatályos törvények szerint nem lehetett parlamenti képviselő, így a parlamenti többséget élvező AKP gyors törvénymódosítással érte el, hogy miniszterelnök lehessen."

Tavaly a propagandasajtó így vélekedett erről az emberről, aki Európát szeretné muszlimosítani:

pestisracok.hu/hazasodjatok-szaporodjatok-tanacsolja-muszlim-noknek-torok-allamfo/
888.hu/article-igy-zengett-nemetorszagban-az-allahu-akbar-erdogan-gyozelme-utan

Akkor azt mondta a muzulmán nőknek, hogy ne három, hanem öt gyermeket nemzzenek, mert ők Európa jövője.
Ma meg körbeszopkodjuk, a szekta meg elalél a szeretett vezetőtől és ezreket bebörtönző barátjától.
A hitelesség Recep-tje.
kereső
@kokopelli: 13:20Nyuszika ül az erdő szélén és reszelgeti a körmét. Arra megy a medve.
- Mit csinálsz itt nyuszika?
- Reszelgetem a körmömet és várom az oroszlánt, majd ha erre jön kikaparom a szemét!
- Hülyeségeket beszélsz te nyuszika!
Később arra megy a Róka is.
- Mit csinálsz itt nyuszika?
- Ülök az erdő szélén reszelgetem a körmömet, majd ha erre jön az oroszlán kikaparom a szemét.
- Hülyeségeket beszélsz te nyuszika! - mondja a Róka, majd elmegy.
Arra megy az oroszlán.
- Mit csinálsz itt nyuszika?
- Ülök az erdő szélén reszelgetem a körmömet és közben hülyeségeket beszélek.
csipetke
Ha ez Európa legsikeresebb kormánya,hogy lehet az,hogy az ország,ahol hatalmon vannak,Európa utolsói közé tartozik?Lehetne az ország is sikeres,ha orbán nem a szomszéd országokat tolja sok-sok milliárddal,nem építteti elmebeteg módra a stadionokat,hanem oda költi a pénzt,ahová kellett volna.Dicsekednivalója egyáltalán nincs orbánnak
bencemacska
@kereső: ma, 13:52
Nekem is ez jut sokszor eszembe a kinyilatkoztatások kapcsán!
kokopelli
@kereső: nem emléxem,hogy betettem-e?
A szomszéd súg a "lakótársának",hogy a nagydarab szódás párszor megláto-
gatja az asszonyt hetente egy db.szódásüveggel és csak egy óra múlva megy el!
A következő hétvégén kérdezi súgó,hogy megtorolta-e a "dolgot" a férj?
-Meg,szomszéd! Lementem és jól tökön rúgtam a lovait!
kokopelli
@papa.49: Móricka egy gyerek volt,de biztos nem "Halló Röfivel" üdvözölte
volna disznót a "Náncsi"-néninél! ..nem ragozom tovább,mert nem minősítek! ;-))))
tulipan
@kokopelli: Egy szó jellemzi: agyatlan!!
csipetke
Végülis orbánnak igaza van,egy orbitális méretű csalássorozattal bebetonozták magukat,hogy a jóIsten se paterolja el ezt a parazita bandát a nyakunkról.Azért én optimista vagyok,és remélem történik ebben az országban belátható időn belül valami számunkra pozitív,ami megszabadít tőlük..
Eladott Ország
"Mengyá" ez lesz, meglássátok...Akik 2010-ben, de még inkább 2014-ben ezekre szavaztak, azok betonozták be ezt a szajbab@aszott rendszert. 2018 már szavazat nélkül is az övék volt. youtu.be/VbIsGRZE-GE
kokopelli
@Eladott Ország: Nemtom' miért mindig B.Brecht szindarabja ugrik be nálam,
amit,ha jól tudom illegalitásban írt meg, de akkor már az őrjöngött a Führer!
Akkor is tapsolt egy ország nagy(?) része,ahol a degeneráltak vitték a szót,és a-
kiket minden demagóg despota megtalál!! Náluk ismétlődik meg mindig a törté
nelem! Mind szellemi "alulmegvilágított" volt Nérótól a mai napig!
tulipan
@Shikari: Bizony, Te narancsos seggnyaló Disznó, mind a háromszor óriási mértékú csalással!!!
Tényleg . Ideje lenne ezeket a narancsos zsivány, tolvaj, hazaárulókat elszámoltatni már! :(
nevemnick
@Shikari: igen, hamarosan sorra kerültök.
kereső
"Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya – "jelentette ki orbán.
Ha ezt leforditom fideszről magyarra, akkor azt jelenti :olyan "stabil"-mint nemzeti valutánk a forint.Olyan stabil lábakon áll a magyar kormány is.Szavakban /propagandában stabil- de kormányozni nem kormányoz.A rendszerváltás óta a legrosszabb kormány,ami létezik.
Eladott Ország
@Shikari: Milyen kétharmadról ugatsz te fideszes barom! Az alábbi eredményt?! is rendszerszintű csalással érte el a fidesz, hogy b@zdmeg a fajtádat!
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--AgpS1U6p--/w_1160/78xZG3XkQJ5oYiMWs.jpeg
1. A legnagyobb kisebbség irányítja teljhatalommal az országot
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--MHuNfM4p--/w_1160/78vrGiMKetqZYjMWs.png
2. A Fideszt túlkompenzálja a saját választási rendszere
tudode
Nehogy abban a hiszemben legyen ez a BEDUGULT AGYÚ, aki a hokizsebét teletömte hazai, és EU-s lóvéva.
.
-- az EU-ban nincsenek tudatában azzal, hogy egy MAGÁNHADSEREG közjogilag érvénytelenül,
.
-- olyan ország képviseletében RÁZZA A RONGYOT, nyomja a süket sódert,
.
-- amely jogilag nem létezik,
.
-- olyan 2/3-al dicsekszik, amely még az 50% akaratot sem éri el, megspékelve a KÜLHONI MAGYAROK előtt elhúzott mézesmadzagért ki tudj HÁNY vokssal?
.
Valaki, valami BŰZLIK Európában, mivel ez nem fordult elő a Honfoglalás óta, hogy
.
. --- Csak eljátsszuk, hogy ez egy ország
444.hu/2018/08/29/csak-eljatsszuk-hogy-ez-egy-orszag
.
---- Ebből tényleg rendszerváltás lett
tldr.444.hu/2018/07/27/ebbol-tenyleg-rendszervaltas-lett
.
Az EU tiszteletben tartja NEM EZT A HADICSELES PONDRÓT, hanem a tagország akármilyen módon összekotort akaratát azzal, hogy a magyar BENNSZÜLÖTTEK beérik ezzel az ÚJKORI Ali babával, és ki tudja hány RA@-LÓJÁVAL, nem kapják ki az őt meg nem illető bársonyszékéből, nyomorogjanak, ÖVÉK DOLOG, ők pedig szívesen fogadják a SZORGOS, DOLGOS MAGYAR eszeket, kezeket!
tulipan
@Shikari: AHA! TE vagy egyszemélyben, az állítólagos 2/3? Az elképzelés, nem rossz, mondhatom! Meg is látszik a "zországon"!
@Shikari: Most, itt, még, az egész tolvaj, csúszó-mászó, féreg, agyatlan, narancsos horda, mint Te is. aki tagja vagy űzi. RABLÓ, kisded játékait és aláássa a magyar nemzet eddigi létét! ÉPPEN Te és a hozzád hasonlók, rosszabbak vagytok,. mint a Tatár horda és a Török dúlás együttvéve és példaképetekhez, a náci Hitlerhez "méltóan", álnemzeti hablaty "védelme" alatt, teljesen szétveritek-szétlopjátok az országot!!! Nem tudhatom, mi marad utánatok? Lehet, hogy semmi és mint 1100 év alatt, már annyiszor, a teljes reménytelenség sokáig úrrá lesz, de ne reménykedj és vigyázz, nem ÚSSZÁTOK MEG!!!

"S sírt, hol nemzet süllyed el
Népek veszik körül,
S az ember millióinak szemében gyászkönny ül."
Aki Én
@Shikari: 10:25 De nem ám, a valódi kétharmad tényleg nem.
Annyit emlegeted ezt a kétharmadot, hogy kezdem azt hinni, te sem hiszel már benne :)
Eladott Ország
@Shikari: 49.27 %= kétharmaddal?! ( az is rendszerszintű csalással!) baromállat.
www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/orszlist.html
Aki Én
@Shikari: Senki nem vitatja, hogy a fidesz kormányoz és azt sem, hogy kétharmaddal. Mi arról beszélünk, hogy sosem volt többségi támogatottsága. De ezt még te is tudod a 32-es IQ-val.
Eladott Ország
@Shikari: Húzzál a picsába! A fenti tárgykörre válaszolj! Te tahó, f@szparaszt!
tulipan
@Shikari: Úgy fáj a tényleges igazság, mi? Te bunkó, narancsos seggnyaló BAROM!
tulipan
@Shikari: Anyád biztosan, narancsos barom állat, így te is! Vele ugass így, Te ferdehajlamú nyomorult!
magyarbakancs
"Orbán: a magyar kormány az egyik legstabilabb Európában"
Egyet elfelejtett hozzá tenni az EU-s pénzt is legstabilabban önök nyúlják le.
tulipan
@Shikari: Te agyatlan, nyivákoló idióta! Csak makogni vagy már képes, Te narancsos, sötét seggdugasz?
tulipan
@magyarbakancs: Ez a legfőbb céljuk, de az ország helyett, amit kellene, csak a saját zsebükre! :(
kokopelli
@magyarbakancs: Dél-Amerika is rendelkezik pár "legstabilabb" kormánnyal!
Haloványan emléxem,hogy Chilléből jöttek a '70-es években menekültek a sta-
bil kormány elől!Lehet stabílnak lenni egy a magas életszinvonal és a szabad
politika miatt,vagy egy bunkó despota miatt is!. ;-)...(Görögo.,Románia stb. is
volt már "stabil)
Eladott Ország
@Shikari: Anyád kár hogy nem a WC-én ült amikor megszülettél, mert akkor egyből a helyedre kerültél volna, te fideszes tahó !
Eladott Ország
@Shikari: A fenti tárgyú kérdéssel kapcsolatban fejtsd ki a véleménye. Kérdés: "Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya"? Akkor miért vagyunk sereghajtók Európában, gazdasági, szociális, és a demokrácia helyzetét tekintve, gyakorlatilag minden területen. Miért csak az ázsiai despoták állnak velünk szóba?
csak úgy....
@Shikari: lassan belátod tibim,hogy egy cirkuszi majomra mindenki kíváncsi! :) a libbsiknél hagytad abba,mikor ez a csúnya @Eladott Ország: megzavart... ;)
mesélj még andersen...
tulipan
Olyan, de olyan stabil narancsos hordád, hogy mindent stabilan ellopnak és elcsalnak, ha még mindig, nem tudnád Seggdugaszkám!
@Shikari: Most, itt, még, az egész tolvaj, csúszó-mászó, féreg, agyatlan, narancsos horda, mint Te is. aki tagja vagy űzi. RABLÓ, kisded játékait és aláássa a magyar nemzet eddigi létét! ÉPPEN Te és a hozzád hasonlók, rosszabbak vagytok,. mint a Tatár horda és a Török dúlás együttvéve és példaképetekhez, a náci Hitlerhez "méltóan", álnemzeti hablaty "védelme" alatt, teljesen szétveritek-szétlopjátok az országot!!! Nem tudhatom, mi marad utánatok? Lehet, hogy semmi és mint 1100 év alatt, már annyiszor, a teljes reménytelenség sokáig úrrá lesz, de ne reménykedj és vigyázz, nem ÚSSZÁTOK MEG!!!

"S sírt, hol nemzet süllyed el
Népek veszik körül,
S az ember millióinak szemében gyászkönny ül."
csak úgy....
@Shikari: fogadok,hogy ez a majomról jutott az üres buksidba..., genetikailag,téged nézve ,...szerintem még a fáról lemászás és a kezdödö kiegyenesedés között lennén...,
mesélj még andersen...
csak úgy....
@Shikari: Ösz van,oszt ilyenkor szoktak gereblézni ,mert hull az elsárgult pelenka...stb.
de neked ettü még nem lesz több eszed... :(
nevemnick
Orbáni stabilitás (Magyarország):

,,...az egyensúlyi helyzetből való kismértékű kitérítés után a keletkező nyomaték még inkább igyekszik kitéríteni a testet az egyensúlyi helyzetből, úgy az ilyen egyensúlyi helyzetet bizonytalannak, labilisnak vagy instabilnak nevezzük."

Ez van emberek.
Magyarországot most már csak egyetlen egy dologgal lehet stabillá tenni!
Minden perc késlekedés egyenes út a megsemmisülésbe...
solidedge
Stabil kormányt úgy is lehet teremteni, hogy népszerű. Meg úgy is, ha seggbe rúgják a demokráciát. Vajon a kormány melyiktől stabil?
csak úgy....
@solidedge: Erre gondoltam már én is de ha mindenkinek jó volna és jól menne ,nem higulna a székletük a migráncs szövegtöl, na azok után meg merné kérdezni a jámbor,hogy akkor minek a sok üres stadion?
Vannak szerencsés banán országok,hol a fönök csak sakkozik, esellek mónikával zárkózott lesz...
Lepényleső
...hiszen fegyveresek hada védi lassan minden tagját?(Mi jelenti azt,hogy mit ártanak,nagyon jól
tudják?)
csak úgy....
@Lepényleső: a sok fegyverest jól kell fizetni ,hogy hüségesen örizzenek és védjenek...,nagyon jól! vigyáznál Te egy széllel bélelt politikusra ,napi 24 órában,havi 2-300.000 ért?
sokba kerül ez a focialista zseni a magyar adófizetöknek,persze ha fussa rá és nincs olcsóbb vagy okosabb...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.