Gül Baba azon daliás korszak szülötte volt, amikor "nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak", a váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten.

A kormányfő Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök társaságában felavatta Gül Baba türbéjét.

Orbán: Gül Baba korának nagyságához kell felnőnünk

Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök Gül Baba felújított türbéjének felavatásán Budapesten 2018. október 9-én. Orbán Viktor mögött Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ünnepségen a miniszterelnök kiemelte:

a magyar emlékeket méltó módon ápolják Törökországban, és ezt viszonozták, amikor megállapodtak Gül Baba türbéjének közös felújításáról.

Kifejtette:

Törökország büszke történelmére és a mai határain túli épített örökségeire, felkutatja és megőrzi őket, ahogy az erős és magabiztos nemzetek szoktak tenni. Mi magyarok értjük ezt, mert a mi kulturális örökségünk jelentős része is a határokon kívül rekedt, mi is büszkék vagyunk rájuk, és ha tehetjük, megóvjuk, felújítjuk őket

- magyarázta. Hozzátette: ezért Gül Baba türbéjét együtt újították fel és ma együtt adják át.

Orbán Viktor felidézte: 1914-ben a türbét fenntartandó műemléknek nyilvánították, sok török járt itt, és becsben tartották Budapest polgárai is. Az épületnek – ahogy hazánknak is – viszontagságos a történelme, de mára visszanyerte régi fényét – vélte.

Arra is emlékeztetett, hogy

annak idején a száműzött magyar szabadságharcosok a törököknél leltek menedéket, és az első világháborúban szövetségesekként harcoltak egymás oldalán a magyarok és a törökök.

A miniszterelnök azt kívánta, hogy az épület és a kert törökök és magyarok számára is az elmélyülés, a lelki feltöltődés és a békés eszmecserék helyszíne legyen.

Orbán Viktor megköszönte a felújításban résztvevő szakemberek munkáját, valamint a török elnöknek azt, hogy figyelmet fordított a kezdeményezésre, és az átadásra Magyarországra látogatott.

Orbán: Gül Baba korának nagyságához kell felnőnünk

Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök Gül Baba felújított türbéjének felavatásán Budapesten 2018. október 9-én. Balról Adnan Polat török üzletember és Emine Erdogan, a török elnök felesége, Orbán Viktor mellett jobbról Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Erdogan: a türbe áldást és szerencsét hoz a magyar népnek

A török államfő hangsúlyozta: Gül Baba ihletésére nemcsak a kultúra, hanem a gazdaság területén is a magyar-török barátságot erősítő lépéseket tesznek.

Úgy vélte,

Magyarországon nincs olyan, aki ne ismerné Gül Babát, aki 477 évvel ezelőtt ezen a dombon halt meg.

Az azóta eltelt évek ellenére sem merült feledésbe a személye, és napjainkban az általa képviselt értékek – a bátorság, az önfeláldozás, az igazságérzet és a tisztelet – fontos szimbólumokká váltak – fogalmazott.

Recep Tayyip Erdogan szerint Gül Baba alakját a különböző kultúrák közti tisztelet, megértés és barátság teszi halhatatlanná.

Emléke, neve és bölcsessége az iránta Törökországban és Magyarországon érzett tisztelet és szeretet jóvoltából itt, ebben a szép kertben él tovább

- mutatott rá Erdogan.

Közölte: Gül Baba eszmei örökségének ápolásával az a feladat is jár, hogy a következő nemzedékeknek is megőrizzék a türbét. A síremlék és a hozzá tartozó építmények, valamint a kert felújításakor sikerrel ötvözték a hagyományokat a modernséggel – vélekedett.

A török elnök kitért rá:

nem a türbe az egyetlen olyan emlék Magyarországon, amely a közös múltunkat őrzi, sok ilyen emlék van, és köszönet illeti Orbán Viktort, amiért Magyarország megőrzi ezeket az emlékeket.

Ezt a munkát Törökország eddig is támogatta, és ezután is minden támogatást megad hozzá – jelentette ki.

Recep Tayyip Erdogan azt mondta,

a törökök és a magyarok együttműködése Gül Baba eszmei árnyékában ver gyökeret, a türbe pedig áldást és szerencsét hoz a magyar népnek, továbbá erősíti a két nép barátságát.

Varga: Gül Baba türbéje egyedülálló történelmi és építészeti műemlék

Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő a megnyitón arról beszélt, hogy Gül Baba türbéje egyedülálló történelmi és építészeti műemlék, jelentős szakrális és művészettörténeti érték, amely kiemelt szerepet tölt be Budapest építészeti emlékei között.

Időszerű volt a rekonstrukció, alapos és körültekintő munkák zajlottak, minőségileg újulhatott meg a műemlékegyüttes

- mondta.

Úgy vélte, a létrejött közösségi tér méltó dísze a kerületnek és a fővárosnak, igazi turisztikai célponttá válhat.

A tárcavezető méltatta a magyar-török kapcsolatokat és közölte: a két ország együttműködése példaértékű a történelmi emlékhelyek helyreállításában és megtartásában is.

Gül Baba türbéje egy 16. században épült török sírkápolna a budapesti Rózsadombon

Gül Baba, a Rózsák atyja, bektási dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára, és a legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), valamint a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) megállapodásának értelmében

Törökország több mint hárommillió euróval (mintegy 930 millió forint) járult hozzá Gül Baba türbéjének, valamint közvetlen és tágabb környezetének felújítási költségeihez.

Forrás: MTI

100 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
@csipetke: ...ezek már a történelmet is hamisítják!Össze kellene ültetni a "három-
részre szakadt Magyarország" három kosztümbe bújtatott főnökét,és a már közölt
kerti fotóban bemutatott végtelenített "scheggdugasz attrakciót" előadatni velük"!
Igaza van az öreg angolnak:"A történelem az az,amiben az utókor megegyezik!"
(azt nem tette hozzá,hogy a pirulás határán belül vagy nélkül?) Szomorú...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
@Apoca: Lehet, mindenesetre JÓL BENYALTAK EGYMÁSNAK !!!
csipetke
Nabammeg! Már megint nem kórházat újítanak fel,hanem a Gül Baba türbéjét.Ki vagyunk mi ezzel a marhanagy barársággal segítve!Már az maga mennyibe fájt vajon,hogy idejött a török?
kereső
"már megint csak reszelgetem a körmömet,és hülyeségeket beszélek"
Gül Baba jelen volt Buda hírhedt elfoglalásakor. Ekkor a janicsárok szép lassan beszivárogtak a városba, miközben Izabella királyné és a magyar főurak Szulejmán sátrainál vendégeskedtek, miután a törökök segítettek elűzni a trónkövetelő Habsburg Ferdinánd seregeit.

A dervis halálának időpontja nem egyértelmű. Vagy ezen a napon, azaz 1541. augusztus 29-én, Buda elfoglalásakor halt meg, vagy szeptember 2-án, mikor a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony templomban (a mai Mátyás-templomban) imádkozva hálát adtak a győzelemért.

A megrendült szultán, aki egyes források szerint a dervis gyerekkori barátja volt, maga is vitte Gül Baba koporsóját. Mivel Szulejmán kalifa volt, azaz legfőbb vallási vezető is, ezzel a lendülettel a város védőszentjének is nyilvánította volt szerzetes-katonáját.

Nem is volt ideje rózsát ültetni.
kokopelli
@csipetke: ...ezek már a történelmet is hamisítják!Össze kellene ültetni a "három-
részre szakadt Magyarország" három kosztümbe bújtatott főnökét,és a már közölt
kerti fotóban bemutatott végtelenített "scheggdugasz attrakciót" előadatni velük"!
Igaza van az öreg angolnak:"A történelem az az,amiben az utókor megegyezik!"
(azt nem tette hozzá,hogy a pirulás határán belül vagy nélkül?) Szomorú...
Eladott Ország
Üdvözlöm az elüldözött keresztényeket és nem keresztényeket, valamint a kalandvágyból itthon maradottakat is! A világ legbiztonságosabb országában megy a cirkusz, kenyér még van (akinek van), és a szerető, plebejus, tisztességes kormány mindenkit megvéd. Akit akar. Azért szólok, hogy egy muszlim szent sírhelyéről van szó, remélem a rajongók tisztában vannak a tényekkel. A történelmi hűség jegyében megújított, rehabilitált sírhellyel kapcsolatban török muszlim vezetők jelezték, szeretnék, ha mecsetként is funkcionálna a sírhely.
kokopelli
...nem tudom kihagyni a lehetőséget,hogy egy nagyon kedves régi,ismerősöm történelmi
megállapítását ne tegyem közre,ami ma akár még aktuális is lehet!!
"A krumpli ill. burgonya,a török hódoltság idején illegalitásba kényszerült! A "Gül baba"
(Gül papa) idején megszervezték az első földalatti mozgalmat és azóta is ápolják ezt
a fajta életmódot! (az ellenségből egy mindenki által ismert burgonyafajta lett,de nem tud-
ni máig sem hogy negatív vagy pozitiv éllel!...ezt mesélte volna el disznóhúsos ME az
Erdogan-babának!!!
fergeteg
Bezzeg a libsik melengetik a törökfürdőkben.
vacsi
" amikor "nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak", a váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet"
Azért árulják már el, hogy mi a francot kerestek itt a törökök, miért dúlták fel az életünket, mi lett abból a sok-sok gyerekből, akiket elraboltak, és janicsárokká neveltek. Akkoriban senki nem beszélt a törökök hősiességéről, csak az aljasságáról!
Zrínyi, Jurasics, Dobó - és még rengetegen - forognak a sírjukban!
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 15:11
Hiába nyalod a viktorod seggét gyagyás román,olyan hülye vagy,hogy ha reggel van, kővel dobálod a napot.
kulabombaafityiszre
Mennyire teszik a fityiszes köcsögöknek ez a "férfias"keresztény-muszlim szerelem.
Jó lesz vigyázni mert ,a nagy szerelem hevében a csüngőhasu beeneged pár százezerhitetlent.
Mi lesz veled akkor shikaridurbincs?Seggbe kúr a gyaur hitetlen.Bár amilyen kis gygyás román köcsög vagy örülnél neki.
desiro
Na viktorka el játszhatnád Dugovics Titusz játékát.
"nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak", a váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk"
Ugorj vazze, vidd magaddal a bandádat, shikarit, durbincsot meg a többi fitymaszopost se hagy itt...
Zeta
@vacsi: jogos ez hőseink arculköpése!
kokopelli
@Zeta: ..a Zorbán jog'ász-nak (vagy jog'alsó-nak) készült (?),ami azt jelenti,hogy
képes bebizonyitani valamit,de azonnal az ellenkezőjét is! Igaz,hogy sohasem me-
lózott,ami nem enyhítő körülmény a tájékozatlanságáért! ME akárki is lehet!Bo-
csáss meg neki,mert nem tudja mit mond!
Klubtag
No most aztán itt vagyunk Európa legnagyobb "migráns-simogató" politikusával a nyakunkon.
Most azért hőbörög, hogy a törökökkel milyen méltánytalanul bánnak az EU-s csatlakozási tárgyalások során. Csak nem azt szeretné, hogy ripsz-ropsz ráengedjenek kb. 60 millió muszlimot arra a bizonyos keresztény kultúrára???...magukkal vive a náluk dekkoló menekülteket is... Mit ígért a török ezért a szószólói szerepért Orbán Viktornak?
1541. augusztus 29. Szulejmán szultán csellel foglalta el Buda várát...
És most...Európa a cél???
Mi köze is ehhez Sorosnak?...az Orbán-Erdogan tandem sokkal veszélyesebb...
Helló Unio és Vatikán...ébresztő!!!
Eriksson
@kereső: 14:51 Valami csak volt Gül baba körül, ha több száz év óta él a legendája és a híres rózsakertje.
Többféle történetben fellelhető.
Veleda
Ha az a fehér ruhás hölgy Erdogán felesége, akkor hol maradt Lévai Anikó? Megint nem merte bemutatni Orbán a feleségét?
Aki Én
@Shikari: Látom megint támadt egy kis zavar, egy kis kettősség a fejedben.
Egyrészt igazad van, mert orbán a Liberális Internacionálé alelnökeként tényleg borzalmas libsizmust jelent. Soha többé!!!
Másrészt mikor Vona állítólag Allahozott, akkor összeszaladt a szekta, és valami földöntúli borzalomnak, egyenesen iszlámimádatnak állítottátok be.
Most, hogy a nemzeti beteg egy iszlám diktátorral az oldalán egy Budát lerohanó iszlamista harcos szerzetest istenít, sőt az ő nagyságáig kellene felnőnünk beteg agya szerint, most nagyszerű ez a történet.
Hát ufó legyen a talpán, aki kiigazodik beteg elméteken.
Qrva nagy szerencséje van orbánnak veletek, mert ti tényleg képtelenek vagytok gondolkodni, csak ostobán követitek.
Edmond Dantes
@Shikari: Nagy marhának tetszik lenni mint tudjuk,ennek ellenére a segítségét kérem.Mit tud arról,hogy Orbán a kereszténység hősies védelmezőjeként vajon emlékeztette e Erdogánt az örmény keresztény népirtásra? Nem követelte,hogy ismerje be a népirtást és kérjen végre bocsánatot?Mit tud erről? Nem értem miért nem hallunk erről,Orbán nyílván bátran,tisztességes keresztényként most bebizonyította,hogy nem csak pofázik a keresztények védelméről,ráadásul sok sok milliót áldozva keleti keresztény templomok építésére.Magát ez nem zavarja???Ez sem?
kokopelli
@Edmond Dantes: annyira tájékozatlan az Erdogán,hogy megtámadta N.o-t,
hogy Hollandiával kötött szövetséget a II.Vh. előtt! Igaz,hogy fejből büfögte be,
de nem tudta hogy a török hadügyminiszter írt alá anno szeződést a nazik-kal!
Abból az alkalomból tette azt,hogy a hollandok nem engedték az egyik miniszte-
rét landolni a repterükön (Schiphol-on) ill. beutazni választási uszitás céljával!
Nem teljesen "merőleges" a "Főeffendi! ;-) az általad említett örmény népírtásról
hallani sem akar,holott bizonyított tény a "genozid" az örmények ellen! (népirtás) :-((( :
babp1982
Na ez sem lesz már hülyébb-:))) Tájékoztatásul közlöm, hogy 150 évig volt török megszállàs az országban, vagy ez degenerált örül fasz megin azért nyal , hogy s ruszkik utàn megint török uralom legyen?
menekült
@Eriksson: @Shikari: @fergeteg: @Eriksson: Inkább úgy kellett volna mondanod, hogy több mesében előfordul.

Ez a kopasz dervis ott volt Buda elfoglalásánál, valószínűleg harcolt is, és akkor nyilván magyarokat ölt. Rózsákat soha nem termesztett. De ti csak áradozzatok a törökről, meg a másikról aki most itt basáskodik. Na most hol van a nagy hazaszeretetetek, amikor történelmünk egyik legszomorúbb korszakának előidézőit dicsőítitek?
Gyalázat, amit Erdogan, és amit 0rbán mondott ma. Szégyen!
babp1982
Valaki világosítani fel már ezt a faszorrú ezt asíkagyut ,hogy olyan mint liberàlfasizmus nem létezik ! Persze tudom, hogy ez a pöcs egy degeneràlt fajta de csak megérti ha nem olyan hülye mint aminek mutatja magát , hogy vagy fasiszta valaki vagy liberális! Azért egy kretén fideSS nyaloncba is lehetne annyi műveltség, hogy s kettőt nem mossa össze, mert a két fogalom kizárja egymást. Tűz és víz a kettő igaz hülye gyerek-:))))
papa.49
Ennyi erővel a tatárokat is a keblünkre ölelhetjük azok leigázták, meg irtották a magyarokat, ez a seggdugasz faszkalap megint eldobta a tablettáit !!!
kereső
@Eriksson: 16:50 állitólag a "rózsák atyja " nevet a turbánját diszitő rózsák után kapta.
Eredeti neve Kel volt, ami kopasz-t jelent.
Eriksson
@menekült: Hogy nem létezett? Bizonyítékot! Bizonyítékot!
Egyébként nem kéne annyira elvetned a sulykot, kicsit hátrább az agarakkal.
menekült
@papa.49: Sem az oroszokra (Putyinra), akik 40 évig ültek a nyakunkon, és akiket 0rbán olyan buzgón bíztatott valaha eltakarodásra, sem a törökökre (Erdogan), akik 150 évig ültek a nyakunkon, akik ellen legnagyobb hőseink harcoltak, egyikre se lehet azt mondani, hogy ezek már mások. Ezek ugyanazok!
Eriksson
@kereső: Nem tudom, nem ismertem. De film is készült Gábor diák címmel, meg Huszka Jenő operettje a Gül baba is róla szól. Találtam többek között egy cikket is róla:
www.museum.hu/muzeum/27/Gul_Baba_Turbe_es_rozsakert?f
kereső
@menekült: 18:33az hagyján, de anno a törökök kimondottan vallási!!! okokból támadták a keresztény Európát.Erőszakos iszlámositásra készültek.Erdogan egy szállal sem másabb,mint az akkori szultánok.Orbánnak,mint a kereszténység fellkent védelmezőjének hogy lehet azt a 150 évet igy dicsőiteni,hősként tekinteni egy megszálló hatalom katonájára./ harcoló dervis ,volt a rózsák atyja/.Tényleg nem volt senki,aki felvilágositsa erről, hogy ezt már mégse kéne?
menekült
@Eriksson: Több forrásból is olvashattál (volna) róla, most csak abból a szennylapból idézek, amelyiknek gondolom mindent elhiszel:
"Többen csak a Rózsák Atyjaként emelgetik Gül Babát. Nem kizárt az sem, hogy azért nevezték el így a halála után a muszlimok körében szent emberként tisztelt dervist, mert rendházfőnöki turbánjának jelvénye a „gül”, azaz magyarul a rózsa volt.
Más elképzelés szerint korábban Kel („kopasz”) babának szólították, amit akkor változtattak Gülre, amikor rózsabokrok kezdtek el nőni a sírja körül.

... a bektasi dervisrend tagjaként szolgált. A rend egyik fő feladata a janicsárok nevelése és lelki vezetése volt.

...míg a királyné és kísérete Szulejmánnál vizitált, a várba „egyszerű látogatóként” beszivárogtak a janicsárok, majd egy adott jelre lefegyverezték a mit sem sejtő őrséget."
www.origo.hu/tudomany/20181002-erdoganszigetvarralatogathat.html

De még hozzátenném, hogy a janicsárokat nevelő dervisek háborúban kardot vagy szablyát vagy mit ragadtak és ők is harcoltak. De ha nektek jól esik dicsőíteni ezt a törököt és mai utódját, csak tessék. Gusztus és lelkiismeret dolga.
menekült
@Eriksson: 18:56 Nem fogod fel, hogy ez egy mese???
menekült
@kereső: 18:58 Mert az egész banda, és Eriksson és társai is, kényelmesen csak a meséket hiszik el, a valóság nem létezik a számukra. A történelmünk meg éppen most kerül a szemétre. :(
kereső
Teljesen meghülyit már orbán.Mit beszélek,hogy nem kéne? Annak az embernek lehet mondani valamit ,aki képes volt Pekingben-2015-ben- koszorút elhelyezni,mély főhajtással a "kommunista hősök" emlékművénél?Azon a Tienanmen téren,ahol fiatalok tizezreit gyilkolta le a kinai rezsim?
Kövér,meg közben itthon olyanokat kommunistáz le,akik épp csak megszülettek a rendszerváltás előtt?
Ki is énekelte anno? "én nem hiszem ,hogy normális vagyok"- mindennap le kéne nekik játszani.
Eriksson
@kereső: @menekült: Ó drágáim. Beszartok egy közel 500 éves legendától? Hááát... Lelketek rajta, csak rettegjetek kedvetekre, ha nincs jobb dolgotok.
Közben azt se feledjétek, hogy Németországba százezrével lettek behívva a törökök dolgozni a múlt században. Azóta több millióra felduzzadt a létszámuk. Mert szaporodnak ám.
Meg azt is kérdezhetném, hogy a migráncsok beengedését miért szorgalmazzátok, ha 1 db török államfő eljön látogatóba, máris összecsináljátok magatokat?
Na???
Eriksson
@kereső: Juncker meg képes Marxot koszorúzni. Akkor most mi van?
Lepényleső
Jó,hogy ezt Dobó meg nem élte,az árulókat mind hányta volna kardélre?
kereső
@Eriksson: azért Marx tudományos munkásságát ismerni kéne,és nem feltétlenül társitani a kommunista diktátorok által elkövetett rémségekhez.Na de mit papolok én itt akár Neked is,akiknek putyin,és erdogan az etalon.Azért tájékozódni nem árt,a tudatlanság nem bűn.Lehet tanulni-élethosszig,
görbetükör
@Eriksson: az van, hogy egyik kutya, másik eb.
Csak az különbözteti meg őket, hogy kinek van több nyalonca.
kereső
@Eriksson: mondjuk, nem hiszem,hogy akár én akár @menekült összecsináltuk magunkat.Figyelmesebben olvasd el amit irtunk, és rájössz,hogy szó nincs rettegésről-annál inkább felháborodásról.Ami meg jogos-történelmünk ismeretében.
Eriksson
@kereső: Ha figyelmesen olvasol, egy kifejezetten máig tartó legendáról beszéltem, és azt taglaltam, hogy lehet valami alapja. semmi másról.
Oszt tőlem háboroghatsz ameddig akarsz.
Eriksson
@kereső: 12:42 Komcsi, komcsi. Marx fogalmazta meg a kommunizmus lényegét. Olvasd el, művelődj. S ha megértetted, akkor kezdj el rettegni. Junckertól.
@kereső: Ha figyelmesen olvasol, sehol nem írtam, hogy imádom Putyint, imádom Erdogánt.
Ez megint egy elmezavar, vagy mi?
Ha találsz ilyet, készségesen bocsánatot kérek, de addig se kérek az aljas rágalmaidból. Vésd az eszedbe: Mindennek van határa. Még a barátságomnak is, amivel eddig voltam irántad.
kereső
@Eriksson: először is-köszönöm,hogy megengeded,hogy felháborodjak-azok után,hogy közöltem ,nem rettegek.
Nem is olvasod el,amit mások irnak-csak lődözöl,bele a nagy világba,ártatlan "csubi" szemekkel.
Marx nem csak a kommunizmus lényegét fogalmazta meg-hanem feltárta a tőke lényegét,ami elengedhetetlen a gazdasági-társadalmi folyamatok megértéséhez IS!
Ami meg a kommunizmus lényegének megfogalmazását illeti- hogyan harcolhatsz valami ellen,ha nem ismered az ideológiai alapját?-tehát tudományos feldolgozása -megismerése miért lenne politikiai indittatás(most csak utaltam az MTA-ra)
Azért mert nem szólok- attól még olvasok itten jó néhány olyan megszólalásodat,amelyek nagyon egyetértőek shikarival...+,következtetni meg tudok.
Az,meg hogy ez aljas rágalom lenne,amiért is bocsánatot vársz tőlem- nem érzem szükségét. Te vagy itt a "szürke eminenciás"-aki nem nagyon akar nyilt lapokkal játszani-de a rejtőzködés nem mindig sikerül.Ha sért az őszinteség a részemről, sajnálom.
Eriksson
@kereső: Megint elmész a lényeg mellett, s helyette olyasmiről beszélsz, amiről eddig szó se volt. Hiányzik belőled az értő olvasás.
Pl ezt a mondatom sem fogtad fel:
"Ha találsz ilyet, készségesen bocsánatot kérek, de addig se kérek az aljas rágalmaidból."
Na, de így kell kavargatni a kását.
Borsodi
Szép páros két diktátor, ha rajtuk múlik a Magyarok szerencséje igen rossz nekünk.
nepszava.hu/1144411_orban-baratai-erdogan-egy-fasiszta-diktator
kereső
@Eriksson: és csak még egy gondolat: Magyarországon élek születésemtől fogva.Magyar vagyok.Magyarország a hazám. Ezért aztán teljességgel érdektelen számomra,hogy Juncker kit,mikor,miért koszorúzott meg.Nem érdekel,hogy Merkel kancellár hogyan fogadta erdogan elnököt- elég hűvös volt az a fogadtatás,és végeredmény IS!- .
Engem elsősorban az érdekel,hogy Magyarország miniszterelnöke miért koszorúz kommunista emlékműveket,miért a legjobb barátai-és úgy látszik most már ,hogy szövetségesei IS -diktátorok garmadája?Miért???Miért tartunk az ötvenes években,ami jó néhány jogszabályunkat illeti? Miért a horthy rendszer az etalon?Miért nem szabad más véleménnyel lennem,mint ami a fidesz,és orbán véleménye? Miért tagadnak ki a hazámból,magyarságomból mert nem a fideszre-orbánra szavaztam? Miért???
Miért akarják rám erőltetni a vallást? A nélkül nem hihetek?Miért akarják megmondani,hogy mit ajánlatos olvasnom,és mit nem?Miért???
kereső
@Eriksson: 20:35 te nem beszélsz soha a lényegről.Csak mellé.Mint most is.
Eriksson
@kereső: Látod,mindezt megvitathattuk volna, ha nem kezdesz el személyeskedni. Mert
gtfkephost.hu/files/2018/41/09/fkqzvtnpoz.jpg
Grafix69
Szűz Mária édesanyám , ez az elmebeteg még a török hadjáratot is a saját képére formázta . A két nép elszánt harca amit ma is figyelembe kell venni , hát baszki , a tudathasadásos kurva anyádat azt kellene figyelembe venni . Hát mi a jó büdös faszt csinál ez , hát mindenkinek elment a józan esze ott a koholmányban , hát mindenki elmebeteg , hogy azokat hívják életre akik a magyarokat hol 250 évre , hol 450 évre , hol meg 50 évre nyomorították meg . Fasiszta miniszterelnököt keell életre kelteni meg szobrokat állítani . Ilyen suttyó szardarabot mint ez az török ilyeneket kell csókolgatni ? Meg az orosz elnököt , meg mindenkit aki végig fosta fél Európát . Bassza meg , hát kommunista diktátori felhatalmazást kapott ez az elmebeteg társaság ?
karma1
@papa.49: Mar megtortent a kurultaj napok alkalmaval, hogy a tatarokat is keblere olelte...:o))) Ez egy akkora diszfasz, hogy a fal adja a masikat...
Erre kulfoldon azt mondanak, hogy hazaarulo, es falhoz allitanak, mint ceausescut.
De a magyar a legbirkabb nemzet, mindent le lehet nyomni a torkan...
menekült
@Eriksson: Olvasd el lécci amit @Apoca: betett linket az Alfahír-ből 21:28-kor. Kíváncsi lennék, mit szólsz hozzá. Mert ott minden szó igaz! És mindenki védhetetlen, akiről szó van Gül Babától 0rbánon át Anikó asszonyig. De védd meg őket, vagy igazold őket, ha tudod. Nem fogod tudni.
Eriksson
@menekült: Megáll az eszem. Hányan írták ezt a cikket vajon. Mert egy ember nem lenne képes összehordani ennyi marhaságot.
Nem gondolom, hogy a középkori eseményekből ennyi mindent át lehetne vonatkoztatni napjainkra.
Én pacifista vagyok, és alapelvem a megbékélés. Helyeslem a nyitást mindenféle nemzet felé, talán egyszer lehetséges lesz egy világbéke.
Per pillanat nincs is olyan náció, akikkel haragot kellene tartanunk. És ha állandóan a régi sérelmeinket hánytorgatjuk, soha nem lesz megbékélés.
menekült
@Eriksson: Azt hiszem, az eszed már nagyon rég megállt.
A régi korok eseményei akkor is megtörténtek, ha te meg akarsz velük békélni. Semmiféle megbékélés nem teszi meg nem történtté vagy megbocsáthatóvá. Erdogánt nyilván nem lehet felelőssé tenni azért az akkori öldöklésért és a 150 éves uralomért, de Erdogánt, a kegyetlen diktátort nem is ezért szeretjük, ugye? És ugyanez vonatkozik a többi kínai, azeri, közel-keleti diktátorra is, akiket a mi drága jó miniszterelnökünk a kebelére ölelget. Pillanatokra értelmesnek néztél ki, ezért gondoltam, hogy érdekes lesz amit írsz, de nyilván nem fogtad föl az olvasott szavak értelmét. Minden nemzet felé lehet kulturális, gazdasági, és másféle kapcsolatokat nyitni, barátságosan tárgyalni, de emiatt szégyenletes dolog a múltat átírni, főleg olyan ostoba és felháborító módon, ahogy ezt most ez a két jóbarát tette. Erről szólt ez a cikk.

Hát, visszaszívnám, ha lehetne, hogy kértelek, mondd el a gondolataidat. Nem kellett volna.
karma1
@Eriksson: Bocs, hogy beleszolok a vitatokba, de sajnos @keresonek meg @Apocanak van igaza: egyebkent megbekelni a szomszedokkal kell, akikkel az egyuttelesunk elkerulhetetlen es szukseges: mi a loturo kozunk van a torokokhoz, akik 2000 kilometerre elnek tolunk, es annakidejen kizarolag vallasi okokbol tamadtak le a Nyugatot, mert iszlamizalni akartak oket? Es hogy is van az, hogy a potrohos ugy meghamisitja a tortenelmet, ahogy a csovon kifer, hiszen Thokolyt tuszkent tartottak Isztambulban, nem pedig azert, mert "oltalmat" kert volna toluk, csak hat igy szebben hangzik a dolog. Ez olyan dolog, mintha Grun ur hitlertol kert volna menedekjogot es oltalmat a IIVH alatt.
orban nem atallja a kozeli es a regmult tortenelmet teljesen atirni, meghamisitani - most eppen az elso VH meghamisittatasan dolgozik kancsimarcsival.
Abban kellene pacifistanak lenned, hogy a MOSTANI, JELEN TORTENELEMBEN ne rugjuk ossze senkivel sem a port, inkabb keressuk a bekes megoldasokat. Ehhez kepest lassan a Fold 200 orszaga kozul mar talan csak az Eszaki sarki pingvinekkel nem veszett ossze a gunarnyaku kulugyer, - mert egyebkent mindenkit behivott raportra, kiutasitott, Hollandiaval megszakitotta a diplomaciai kapcsolatot azzal, hogy kiutasitotta a holland nagykovetet, mert az meg merte mondani az igazsagot - szoval elsosorban a szomszedokkal kellene bekeben elni, nem a volt gyarmatositoinknak a segget nyalni. De mi mar mindenkin tultettunk erdogan es putyin meg a kinai elnok seggnyalasabam.
A fenenagy korosztenyseg ben meg orban engedi a bunko bayerzsotinak, hogy a katolikus papat le "ven szenilis"-ezze... De mi korosztenyek eze n sem haborodunk fel. Hat ez nagy hiba, plane, ha ezt a kereszteny vonalat eroltetjuk.
Azt hiszed, hogy az Unioban teljesen hulyek ulnek, es nem szurjak ki, hogy miket mond es miket tesz orban? (Mert ugye a kettonek semmi koze egymashoz, ezt o maga mondta, hogy ne azt figyeljek, amit mondok, hanem amit teszek).
Eriksson
@menekült: És ha most háborogsz, akkor mi fog változni?
Miért kell diktátorozni a török elnököt? Mert az? És akkor mi van? A népe nagy többséggel megválasztotta, nekünk ezt el kell fogadnunk. Mi nem vagyunk törökök, másként gondolkodunk mint ők. Egy biztos, nekik nem kell a mi demokráciánk.
Talán kicsit toleránsabban, értőbben kellene fordulni más népek felé, mert nem nálunk van a bölcsek köve. Valakivel barátkozni sosem rossz befektetés. Mert bármikor fordulhat a kocka, régi barátokból előjöhet az ellenség és akkor jó, ha marad még egy-kettő, aki mellénk áll. Ezt sosem kellene elfelejteni.
Eriksson
@karma1: menekültnek írt válaszom, neked is szólhat. Kiegészítve annyival, hogy Erdogán Törökországa NATO tag, és rendszeresen tartja a kapcsolatot az Unióval és Merkel asszonnyal is találkoznak időnként. Ebben a cikkben dokumentálva van, merre járt csak az idén. Sértő lett volna, ha pont Magyarországra nem jön el.
www.origo.hu/nagyvilag/20181007-orban-viktor.html
karma1
@Eriksson: Ugyan mar, ne gyere nekem ezzel a "serto lett volna" cimu dumaval!... Igen, meggondolatlanul bevettek oket a NATO-ba, de Merkelekhez meg nehany unios orszagba azert kellett ellatogatnia, mert meg tobb penzt akar a menekultek Torokorszagban tartasahoz kerni.
Ha azt nezned, ami a valosag, akkor talan te is eszrevenned, hogy erdogan es orban teljesen ellenerdekeltek menekultugyben - pont annyira, mint salvini es orban -, mert Torokorszag is csokkenteni akarna a sajat megterheltseget a menekultek altal, mig salvini is szetosztana oket az Unios orszagokban, orban viszont errol hallani sem akar.
Akkor mifele kozeledesrol beszelunk?
Akarhogy nezzuk a mult tortenelmet, Buda bevetele a torokok altal nem Magyarorszag dicsoseges multjat, hanem 3 reszre szakadasat, az orszag lakossaganak kiirtasat, a fiatalok elrablasat es janicsarra neveleset hozta, Gul Baba ide vagy oda.
Hogy teheti meg a nemzeth elmebetege, hogy ugy facsarja ki a tortenelmet, minthogyha Gul Baba egy ertekes , magyarokert aggodo ember lett volna, es nem egy eloretolt leigazo?
Mennyi penzt igert orbannak erdogan, hogy az kepes most teljesen megvaltoztatni a 150 eves torok uralmat igy minositi:
"Az ünnepségen a miniszterelnök kiemelte:

a magyar emlékeket méltó módon ápolják Törökországban, és ezt viszonozták, amikor megállapodtak Gül Baba türbéjének közös felújításáról.

Kifejtette:

Törökország büszke történelmére és a mai határain túli épített örökségeire, felkutatja és megőrzi őket, ahogy az erős és magabiztos nemzetek szoktak tenni. Mi magyarok értjük ezt, mert a mi kulturális örökségünk jelentős része is a határokon kívül rekedt, mi is büszkék vagyunk rájuk, és ha tehetjük, megóvjuk, felújítjuk őket"

hat az szamomra hazaarulo! Ne haragudj, ezen nincs mit megbeszelni, egyszeruen tudomasul kellene vennunk, hogy egy 2000 km-rel arrebb levo tarsadalommal van egy atlagos kormanykozi allapotunk - es ennyi! Ne kelljen mar a leigazo-gyarmatosito-nepirto vezert jobban tisztelni, mint a magyarokat
Eriksson
@karma1: Gyűlölködni márpedig nem segítek.
No, megyek aludni. Jó éjszakát nekem, neked meg további szép napot kívánok.
menekült
@Eriksson: Nem szoktam olyanokkal barátkozni, akiket nem szeretek. 0rbánnak se barátkozni kellene vele, hanem szigorúan a diplomácia szabályai szerint fogadni és tárgyalni vele, nem édelegni neki és az MTA-ba vinni, ahol egyiknek sincs semmi keresnivalója. De 0rbán rajong ezekért a diktátorokért, és sajnos majmolja őket. Nyilván nem kell a török hódoltság idejét felemlegetni, ha ennek a pallérozatlan 0rbánnak lenne érzéke az ilyesmihez, meg tudta volna oldani. De legtöbbször elefánt a porcelánboltban.
Azzal se volt senkinek gondja, hogy idejött a török. Csak lehetett volna tüntetni ellene, mint egy szabad országban, és nem kellett volna két napra megbénítani a fővárost miatta. Anikó asszonynak meg imádkozni a burkás háremhölgyekkel.
karma1
@Eriksson: Neked is szep joejszakat, maer jo keso van...:o))))
karma1
@Eriksson: Ja, meg egy dolog. En nem gyulolkodom senki ellen sem - egyszeruen verlazitonak a tortenelem ilyenfajta megmasitasat, mert ebben az esetben meg az a mondas sem lehet igaz, hogy "csak a szepre emlekezem", mert nem voltak szep dolgok a 150 eves uralmuk alatt.
Az ezen ido alatt felepitett furdoket pedig NEM a magyaroknak csinaltak, hanem a sajat torokjeiknek, tehat ez sem tartozik meg kozvetve sem a "szep" emlekekhez.
Meg egyszer: nem gyulolkodom, de ha targyilagosan nezzuk a dolgokat, es tudomasul veszem, hogy erdogan nepe valamikor leigazta az en nepemet, tuzzel-vassal, akkor az illetovel - mint fentebb is emlitettem - megmaradok egy muszaj-hivatalos szinten, es semmi tobb, nem hivom ide, nem megyek hozza, ami szukseges diplomacia a ket orszag kozott, akkor azt hadd intezzek a nagykovetek, es ENNYI.
Nem hivom ide, nem masitom meg a tortenelmi tenyeket, es nem nyalom a segget ezerrel.
Minden embert, kapcsolatot a helyen kell kezelni. Egyaltalan nem kellett volna ot idehozni, plane, hogyha en milliardokat koltok iszlam- es muszlim-ellenes, bevandorlas-ellenes propagandara, akkor nem hivom be egy oriasi iszlamista orszag vezetojet: magyaran: nem csinalok orszag-vilag elott segget a sajat szambol.
orban ezt megtette - ezt meg te is belathatod...
papa.49
Ez a ,,legújabb történelem,, a csuti kretén képére formázva !!!
Aki Én
@Shikari: Nézd csak, mivel is kampányolt a fidesz a jobbik ellen, meg az iszlám ellen. Tanulságos kis videó neked és okos, következetes szektádnak. Na, nem mintha megértenétek:

www.youtube.com/watch?v=Su4Ei3AZgoU
Aki Én
@Shikari: ..szép próbálkozás, de megint hazug. A videóban kiemelik, hogy Vona az iszlám mellett szólt. Majd jön orbán, és messze lekőrözi Vonát az iszlám éltetésében. Tudom, tudom, most nincs kampány :)
Csodálkoztam volna, ha megértenéd a párhuzamot. De szerencsére a nagy többség érti :)
Különösen akkor érdekes, mikor diktátorral cimbizik. Egy iszlamista diktátorral, aki:

,,Egy olyan emberről van szó, aki a több százezer embert tartóztatott le, egy sor egyetemi tanárt, kutatót rúgott ki a munkahelyéről, közel 150 médiumot záratott be, aki a legvéresebb háborút indította el az Iszlám Állam elleni harcban kiemelkedő szerepet játszó kurd hadsereg ellen. Ezt az embert, aki letartóztatásokért és kínzásokért felelős, a magyar politikai hatalom boldogan öleli keblére és díszdoktori címmel ajándékozza meg"
magyarbakancs
A Török 150 éves megszállása hatott a néplélekre,nyelvre ,építészetre.
De ezért ekkorát hajolni nem hiszem ,hogy kelet volna Orbán úr?@Shikari:
magyarbakancs
@Shikari: "Az iszlám egy vallás, Magyarországon pedig szabad vallásgyakorlás van. Magyarország muszlim bevándorlókat nem akar, nem pedig az iszlám ellen harcol. "
A muszlim bevándorlás ellen harcolunk egyben harcolsz evvel a iszlám ellen is.
Mivel az iszlám vallás elterjesztése erőszakos úton folyik.
Tehát ami erőszakóság útján terjed az ellen harcolok.
anima
Uramisten, hogy lehet ekkora ostobaságokat mondani?!
Ennél kevesebbért is diliházba viszik az embert minimum egy hét megfigyelésre (én már csak tudom):
Gauntlet
Javítsatok ki de 1526 után szétestünk és egyszerre sanyargatott minket labanc meg janicsár !
magyarbakancs
@Shikari: A Kultúrharc az egyben harc.Fidesz ezt tűzte a zászlajára.
magyarbakancs
@Shikari: megértem,hogy mit írtál el is fogadom.
De a kurtul harc egyben vallás harc is.
kokopelli
@Eriksson: félrecsúszott az értékrended?Azt kell bizonyítani,hogy volt,és nem
azt hogy nem volt! Régi jogi követelmény mindenhol,kivéve "Orbanisztán"-ban,
holott ő állítólag "promovírt" jogész!
Eriksson
@kokopelli: Nem kell provokálnod. Nem állítottam azt se, hogy Gül baba élt, azt se, hogy nem, mivel nem ismertem, se rokonom se ismerősöm nem volt. Csak annyit jegyeztem meg, hogy kellett léteznie ha már türbét, vagy mit építettek neki, legendák szólnak róla és több műfajban is fennmaradt a neve.
Ha egy török és egy magyar közösen egy felújított türbét avat, akkor azt úgy kellene felfogni, mint egy kultúrtörténeti eseményt és nem légből kapott magyarázatokat köríteni mellé.

Ebben a témában nem óhajtok tovább vitatkozni, mert nem visz előbbre senkit, semmilyen tekintetben.
kokopelli
@Eriksson: te követeltél bizonyítékot arra,hogy nem volt!!! Ennyi elég! Finito!
Aki Én
@Shikari: Érdekes amit mondasz, de már megszoktuk tőletek a kettős beszédet, illetve a mellébeszélést. Eddig arra hivatkoztatok, hogy más kultúra, más vallás. Most, hogy orbán újra élteti az iszlámot, nektek is megfordult a kerék.
Mondtátok (én is), hogy ide egy se jöjjön. Volt is őrült drága propaganda hadjárat, népszavazás, konzultáció, Eu-s támadás, kvóta elleni kampány, az Eu megtámadta Magyarországot, a világ összes migránsa ide jön egyenesen az otthonainkba, üres lakásokba, üres laktanyákba...
Majd mikor kiderült, hogy ennek ellenére, a magyar emberek akarata ellenére titokban, a te hátad mögött is beenged több ezret akit az Eu küld, akkor minden ok, mert ők MÁSOK ?!?!?!?!?
Mi van??? Tényleg nem érzed az átbaszást?
Aki Én
@Shikari: ...ilyen látványos különbséget azóta teszel, mióta kiderült, hogy a propaganda ellenére téged is átbaszott a rezsim. Addig egybe mostátok az összeset. Még csak véletlenül sem használtátok a ,,menekült" szót, csak és kizárólag a ,,migráns" szót. Azért volt népszavazás (minden idők legérdektelenebb népszavazása), hogy ide egy se jöjjön. Konzultáció dettó. Arról még csak véletlenül sem esett szó, hogy mindezek ellenére beengednek akár egyet is. A csapból is ez folyt, te is tudod. Csak megint nem enged a propaganda őszintének lenni :)
Feledékeny vagy, vagy aljas?
kokopelli
@Aki Én: ..az az alapprobléma,hogy a "népek" megkülönböztetik a menekülteket a
migránsoktól! Migráns (migrare = vándorló) !Van E-migráns és I-migráns (kivándorló
és bevándorló)! A "normáló" nem szitokszónak használják,de az egybit-esek annak!
A nagy keresztény párt főnöke tudhatná,hogy József és Mária is e-és egyben i-migrán-
sok is voltak!Igaz,hogy nem vadásztak közben,mint a főkeresztény-Zsóti de vándorol-
tak! Ilyen alkalmakkor derül ki,hogy kik a fizetett "zsoldosok"! Nyomják a maszlagot!
Edmond Dantes
@Shikari: De azért érti is a kérdést,vagy csak rurinból segget nyal,ahogy szokott?
balos
Felhívom a figyelmeteket,hogy a shi-kari nem kérdés,hanem egy nyelv a csúti seggében!
kokopelli
@menekült:... és mi lesz a "fehér ló történetével" ,meg a "Lech-mezei árulással",
amit "augsburgi csatának" kereszteltek,meg valami csodaszarvassal,meg a finn-
ugor nyelv-tesókkal? He...! Ezeket nem véletlenül mesélték az amatőr történészek!!
(...a nyelvében él a nemzet,de a nyelvével még senki nem nemzett!) ;-))))
menekült
@Shikari: ma 09:42 "Köszönjük, már van vallásunk. Nem kell másik! "

Mondd ezt a féleszű felházasnak is!
anima
Magyarokat ölő Gül baba türbéje?
Törökök és magyarok egymást ölték szépen...
Már megint miről beszélsz, te GECI?!
A kurva anyád, aki a világra szart egy ilyen beteg mocskot!
anima
Te nem érted a lényeget, ugye?

Egyszerűen nézve csak két út van:
1. Megbolondulok, az aljasság eme fokát végkép nem tudva feldolgozóként
2. Bevadulok, és az egyetemes erkölcsi hozadék, valamint az amerikai alkotmány, az egyetemes szabadság meghatározó forrásaként szétbaszok mindent - ami nem demokrata, ami nem emberi, ami náci, ami diktátor !!!
anima
Ez a világ szét fog esni.
Biztos!
Nyilván!
Durván!

"Akkor jön el Jézus, amikor senki nem számít rá."
Kemény lesz.
Durva.
Visszavonhatatlan..

Aminek meg kell történnie, az meg fog történni - ahogy eddig is megtörtént.

Hogy hívják a démonokkal harcolókat?
Gyilkosoknak.

Nem baj, ha nem érted, vagy félreérted.
A démonokkal harcolók, gyilkosok - a legdurvább fajtából.
Miért?
Mert a legdurvább hallal halni képesek, de amíg meg nem halnak, berserker üzemmódban vannak, és...

Eszembe jutott, hogy megpróbálom elmagyarázni, de arra jutottam, hogy meg sem próbálom.
Tudod miért?
Mert nem hinnél.
Akkor most kivettem a kezedből a döntés jogát?
Nem.
Te nem hiszel Istenben, és Jézusban.
Ragozzam?
Tudnám, de tedd a szívedre a kezed: Akarod?"

Már érted, hogy miért vagyok más?
Én MINDIG a jövőről beszélek, de te a múltba vagy ragadva.
Semmi közünk egymáshoz.
kokopelli
@anima: ...lóvét remél a Zorbán az Erdogán babától?
Rosszat választott purdéka! A moszlem tata is csóró lesz lassan!
Abból él amit az EU ad neki,de a maffia ott is sokba kerül! ;-(
anima
Most baszd szájba a török geciket!

Te faszopó állat, SOHA bem közösködünk törökökkel.

ISZLÁM GECIK - mi a közösséged vele, te kereszténységet védő, buta Orbán?

Tudod,, sokan nem értik meg az alhivatotságomat, - nem baj.
Leöllek, mint a disznót.
Ez mag fog történni.
Valamikor.
... Már mindegy, hogy mikor.
anima
Te történelem hamisító hülyegyerek...
Majd biztos hiszek neked...
A kurva anyád, aki a világra szart egy ilyen hulladékot!

Még a jó kérdést sem tudod feltenni, te csótány geci magyarkodó sehonnai!
anima
Meg fogom ölni Orbánt.
Mert nem érdemli meg az életet. ez a geci!
Ludmilla
hát te köpcös,röpülős-Gül Baba,ne Czeglédytől irigyeld az olvasás örömét,hanem olvass,gazember,akkor fogod tudni,ki volt Gül Baba,akkor talán nem mondasz annyi baromságot,és elindulhatsz az emberré válás útján,mert olvasás nevel...Olvasd el a Czeglédytől elorozott könyveket kezdetként,aztán kérj javaslatokat a későbbiekre...baromarc
anima
A sok buta rendőr - nyilván vidékről toborozták őket.
Kigyúrt parasztok.

Az van, köcsög, hogy...
Meg sem próbálom elmagyarázni.
Nem kell tudnod mindenről, ami a világban zajlik..
anima
Figyelted a fényképet?
És vannak a seggbebaszható nők.
Úgy látszik,hogy az iszlám, meg a kereszténység szerint is seggbe lehet baszni a nőket.
Mert az olyan izgalmas...
anima
Ahogy a keresztények segbebasszák a nőket, nem baassza úgy segbe őket senki - esetleg buzeráns iszlamisták...
Vágod, geci, hogy az iszlamisták a legnagyobb buzik?
Az arabok a legnagyobb buzik !!!
Meg A TÖRÖKÖK, MEG AZ ÖSSZES ISZLAMISTA GECI EHGY BUZI !!+!
anima
(Direkt küldtem el értelmezhetetlenül köcsögiségként, mert nem érted az önpusztításod lényegét sem, amit a magyar kormány tol rád !!!
nevemnick
A ,,gülü"szeműeknél ez a divat... benyalni, na nem egymásnak, mert a főgóré csak tartja a seggét, igaz, hogy a kis góré is azért, hogy később legyen mibe belerúgni.
Hajrá orbánia!
libellle
@Apoca: vagy a czinege ( remélem jól irtam) utcában épitessetek egy jó nagyot.
kokopelli
@anima: ..még máig is tagadják a XX. század első népírtását az örmények ellen!
1 500 000 örmény lemészárlása ill. a "halálmarsba" kényszerítése bebizonyosodott tény,
de ők a szemét Hitlert szidva azt hiszik,hogy az ő bűnük azáltal kasírozható ill. megbo-
csájtható! Jó barátok őseit dícséri egy olyan akárki,akinek fingja sincs a történelemről!
Az ME-öt felmentették anno történelemből,de van Internet is! Olvassa már neki valaki fel!
kokopelli
@anima: az benne a morbid,hogy török történészek és kutatók ezeket a szörnyűsé-
geket könyveikben igazolták,és a legalacsonyabb becslésük szerint is '1 milló áldozat
volt,nem számítva a harcokban lemészároltakat,a nagy "Osmán Birodalom" égisze a-
latt! Én a názi Harmadik Birodalomtól is hányingert és "savat" kapok,de az Erdogan az-
zal szeretné lebaltázni a németek mai felszólalásait,hogy TI IS ! Igen a szemét naziuk u-
gyan olyan hulladékok voltak mint "azok a törökök",sőt még továbbfejlesztették az "ipar-
szerű tömeggyikosságot"!A neonazikon kívűl persze legalább bevallják! Nincs elévülés,
és nincs bocsánat,mert nem "lábra léptek",hanem írtottak! Az állat is jobb ezeknél!!
Pálinkafőző Rézüst
szimplán elmebeteg. Mikor fogják bezárni végre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.