Andréka Péter vizsgálatot rendelt el és feljelentést tett, amiért betegek kartonjai kerültek fel a Facebookra – írta meg a Magyar Idők.

Forrás: hvg.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 14:45
Én ezt olvastam:
"...A másik betegnél, aki miatt - a papír szerint kirúgtak- , már tudtam a műtét előtt, hogy a mellimplantátum ki van lyukadva. A beavatkozás előtt konzultáltam plasztikai sebésszel, aki azt mondta: akkor járok jól, ha nem érintem az implantátum területét. Próbáltam megfogadni ezt a tanácsot, egy darabig úgy tűnt, működik. Ám a műtét harmadik órájában azt vettem észre, hogy az egyik kampó mentén folyik bele a szilikon a megnyitott szívbe. A folyadék átszivároghatott a szövetek között. Ha a szilikon a vérbe kerül, az halált okoz. Kikaptam az implantátum maradékát az asszony mellkasából, és hívtuk a plasztikai sebészt, aki egyszer már segített. Most is jött, segített kitakarítani és rekonstruálni a nő mellét. Aztán vettük észre, hogy a szivárgó szilikon miatt tüdővérzést kapott az asszony, a baj akkora volt, hogy már lélegeztetni sem lehetett. Egy olyan gépre kapcsoltuk, ami a testen kívül biztosítja a légzést és a keringést. Közben hívtunk tüdősebészt, aki kivágta a sérült tüdődarabot, és jött még egy bronchológus is, aki kitakarította egy bronchoszkóppal a légutakat. Egyiküknek sem volt a kórházzal szerződése, a sebész hozta magával a varrógépét, a másik orvos meg a bronhoszkópját, mert nekünk egyik se volt. Úgy jártam el, ahogyan az orvosi esküm megköveteli a beteg élete és egészsége volt a szempont és nem az adminisztráció. Ezt követően a főigazgatót tájékoztattam, az eset márciusban volt, és ezért rúgtak ki szeptemberben. "
Az egész cikk érdekes, ha ráérsz olvasd el:
nepszava.hu/3010976_mutet-kozben-nem-az-jart-a-fejemben-hogy-tilosban-jarok-e
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Csak történik egy kis intézkedés, igaz, nem a gyógyítás érdekében.
Csizmás Kond
Folyton a megsérült szilikonról beszélnek...ki sértette meg ?...ugye nem a szívsebész, és azért csinálta volna a helyreállítást ?
bencemacska
Az ambuláns kezelőlap a páciens kezében van, azzal jelentkezik a következő vizsgálatra.
Annak mutatja meg időközben, akinek akarja. Az Intézet példánya a számítógépben van, amihez Székely doktor kivételével nagyon sok dolgozó hozzáférhet.
De NINCS NYILVÁNTARTÁSBAN, írta a múlt héten a mb. főigazgató.
Nyilvánosságra került, AMI NINCS!!!
CsipkeRózsa
A betegnek sürgős beavatkozásra lett volna szüksége, ehelyett sürgősen kirúgták, aki beavatkozhatott volna.
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 14:45
Én ezt olvastam:
"...A másik betegnél, aki miatt - a papír szerint kirúgtak- , már tudtam a műtét előtt, hogy a mellimplantátum ki van lyukadva. A beavatkozás előtt konzultáltam plasztikai sebésszel, aki azt mondta: akkor járok jól, ha nem érintem az implantátum területét. Próbáltam megfogadni ezt a tanácsot, egy darabig úgy tűnt, működik. Ám a műtét harmadik órájában azt vettem észre, hogy az egyik kampó mentén folyik bele a szilikon a megnyitott szívbe. A folyadék átszivároghatott a szövetek között. Ha a szilikon a vérbe kerül, az halált okoz. Kikaptam az implantátum maradékát az asszony mellkasából, és hívtuk a plasztikai sebészt, aki egyszer már segített. Most is jött, segített kitakarítani és rekonstruálni a nő mellét. Aztán vettük észre, hogy a szivárgó szilikon miatt tüdővérzést kapott az asszony, a baj akkora volt, hogy már lélegeztetni sem lehetett. Egy olyan gépre kapcsoltuk, ami a testen kívül biztosítja a légzést és a keringést. Közben hívtunk tüdősebészt, aki kivágta a sérült tüdődarabot, és jött még egy bronchológus is, aki kitakarította egy bronchoszkóppal a légutakat. Egyiküknek sem volt a kórházzal szerződése, a sebész hozta magával a varrógépét, a másik orvos meg a bronhoszkópját, mert nekünk egyik se volt. Úgy jártam el, ahogyan az orvosi esküm megköveteli a beteg élete és egészsége volt a szempont és nem az adminisztráció. Ezt követően a főigazgatót tájékoztattam, az eset márciusban volt, és ezért rúgtak ki szeptemberben. "
Az egész cikk érdekes, ha ráérsz olvasd el:
nepszava.hu/3010976_mutet-kozben-nem-az-jart-a-fejemben-hogy-tilosban-jarok-e
Eriksson
@bencemacska: Tényleg érdekes a cikk, köszi, hogy megosztottad.
bencemacska
@Eriksson: ma, 16:28
Eddig ez volt a legrészletesebb és legértelmesebb leírása az inkriminált esetnek.
Nem tudom ebben a cikkben van-e, vagy másutt olvastam, hogy nem is magán praxist folytató plasztikai sebész volt, hanem a legközelebbi területi kórház sebésze!
Próbáltam beküldeni, de nem fogadnak tőlem cikket!!!
Eriksson
@bencemacska: Ebben a cikkben volt, olvastam. :)))
Miért nem fogadnak cikket tőled? Mi az indok?
bencemacska
@Eriksson: ma, 16:41
Nem válaszolnak, csak jön az általános szöveg, hogy várni kell az ellenőrzésre. Aztán se kép, se hang.
Volt olyan, hogy mástól beengedték később ugyanazt a cikket!
Eriksson
@bencemacska: Én mostanában kétszer próbálkoztam beküldéssel. Az egyik átment, de soha nem látott sebességgel követték a Propelleres cikkek, úgyhogy 5 perc alatt letűnt a friss hírekből, aztán végleg.
A másik cikkemmel pedig úgy jártam, mint te.
Eriksson
@bencemacska: Aki keres, az talál. :)))
Csizmás Kond
@bencemacska: Nem tudom mi az igazság viszont a laparoszkópos műtét nm annyira ritka és titokzatos mint ahogy az állítja az orvos, többek között nekem is úgy vették ki az epehólyagomat...és azt sem tudom elhinni hogy egy szívműtét előzményeként ne vegyenek észre egy szivárgó szilikont, sőt azt sem, hogy amikor észreveszi akkor műtét közben telefonálgat...
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 20:17
Amit én ki tudtam olvasni a cikkből - javaslom olvasd el, másképp fogod látni a témát - ez valami kombinált műtét lett volna, ami átmenet a nyitott műtét és a katéteren keresztül végzett között.
Nekem magas már a szívkatéter is!
Én is bementem a kórházba egy katéteres érfestésre, és túléltem három koszorúér tágítást és egy pacemaker beültetést.
Ha elolvasod a cikket észreveszed, hogy amiért kirúgták az orvost, az műtét még egy rémregényben olvasva is szörnyű volt! Nemcsak implantátum probléma volt ott, hanem egy komplett tüdőműtét is.
Csizmás Kond
@bencemacska: ...elolvastam de még az is csak a kételyeimet növelte.
cikicakk55
@Csizmás Kond: Ez egy annyira komplikált műtét volt,hogy itt előre semmit nem lehetett tudni. Én is elolvastam a cikket,egy kicsit konyítok is a dologhoz,de szerintem az orvos a legjobb tudása és az orvosi esküjének megszegése nélkül járt el.- Van olyan műtét ( ennél sokkal kevésbé komplikált is,persze elméletileg) amelyiknél csak annyit tudnak,hogy nem lesz egyszerű. Az orvos hiába tudta,hogy mi a gond,ha egyszer nem volt meg hozzá a megfelelő felszerelése. Egy plasztikai sebész és egy szívsebész+ egy tüdőgyógyász, az 3 szakma. Attól,hogy a gyűjtőnevük az ORVOS még nagyon messze van egymástól a 3 tudásfajta. Mind a 3 orvos a maga diplomája szerint a maximumot adta és maximumon segítettek.Azért mikor másodperceken múlik egy ember élete,ne azon kelljen már agyalni az orvosnak,hogy etikailag,statisztikailag,bürokratikusan mennyire helyes az eljárás amit alkalmazni akar. Ott akkor nem volt idő mérlegelni,hogy jogos-e egy másik kórház orvosát odahívni,segítségét kérni. Bizony az orvosok fél lábbal egyfolytában a börtönben állnak. Vagy felelőtlenségből,figyelmetlenségből,elkövetett emberölés,vagy a kórházat, a közterhet erősen megcsapoló döntés miatt,de elkaphatják könnyedén. Nyugaton már alapból ott van egy tüdőgyógyász és egy belgyógyász egy szívműtétnél. Amennyiben ez a műtét bár hol,de nem itt történik,akkor már alapból,mivel a szilikon be volt ültetve a plasztikai sebész végig ott van,mert ott kell lennie. Na de mit várunk a magyar egészségügytől? A beteg lehet,hogy megspórolt magának pár nap szenvedést,kórházi fertőzés miatt.
bencemacska
@Csizmás Kond: Én egy ideig azt hittem maszek plasztikai sebészt hívott segíteni, az a baj. De a területi állami kórházból jött a segítség!
Csizmás Kond
@cikicakk55: ...nézd én nem vagyok orvos...viszont azt el tudom képzelni, hogy egy olyan spéci valaki mint aminek leírták a dokit csak úgy hűbelebalázs módjára nem vág bele...szóval ki volt szakadva a szilikon akkor arról tudnia kellett, ha nem volt kiszakadva akkor ő szakította ki...a többi csak az összevissza mese.
Csizmás Kond
@bencemacska: ...nem akarok én ebből semmit, csak elképzelem, hogy ha egy ekkora tudású embert megmozdítanak az nem azért van mert valakinek csak szúrja a szemét...
Katalina62
@Csizmás Kond: mond, te elolvastad legalább a cikk részletét, amit cikicakk55 ide bemásolt, vagy csak elvakultan írogatsz?
Csizmás Kond
@Katalina62: ...mit értesz elvakultság alatt...pl itt a véleményeknél
Katalina62
@Csizmás Kond: például, most is, ha elolvastad a cikket akkor olvashatad, hogy az orvos, ennél az esetnél tuta, hogy ki van szakadva a szilikon! Ezért kért tanácsot, egy plasztikai sebésztől. Te viszont azt sugallod, hogy a szívsebész szakította ki vagyis ő a hibás!
Csizmás Kond
@Katalina62: Na jó, akkor folytassuk...szóval egy akkora specialista tudja, hogy ki van szakadva a szilikon de ő mégis oda fúr lyukat ahonnan beereszkedhet a folyadék a szívbe...és még azt is írják, hogy a tüdőbe is be kezdett folyni...oda meg hogyan ?...
Ha pedig tudták, hogy komplikációk léphetnek fel miért nem előbb a szilikont távolították le ?
...vakon hinni bűn.
Katalina62
@Csizmás Kond: "...vakon hinni bűn." Te mondád!
Csizmás Kond
@Katalina62: pontosan...de ha nem érted az sem számít...:)
..én a saját véleményemben hiszek, te másnak...
az enyém nem hit, esetleg tévedés, de a tied több mint valószínű, hogy bűn.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.