A nemzetbiztonsági szolgálatok véleménye szerint csökkent a biztonsági kockázat, amióta áll a kerítés a déli határon – mondta a Fidesz-frakció szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Halász János emlékeztetett, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők úgy vélték, a jelenlegi helyzetben szükség van a magyar határt védő kerítésre.

Fidesz: amióta áll a határkerítés, csökkent a biztonsági kockázat

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Thaler Tamás

A szóvivő idézte a nemzetbiztonsági szolgálatok összegzését, amely szerint a kerítés bevált, védi az ország és Európa biztonságát.

Megjegyezte, azért kellett erről beszélniük, mert a Sargentini-jelentés támadja a kerítést. "Ez a brüsszeli elit bosszúja, a még most többségben lévő elitnek a bosszúja, és erre politikai választ kell adni. Ha politikai támadás ér bennünket, akkor meg kell védeni az országot" – hangsúlyozta.

(MTI)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Milyen igaza van. Kevesebb vaddisznó jön be Szerbia és Horvátország felől, így csökkentek a mezőgazdasági károk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
solidedge
Milyen igaza van. Kevesebb vaddisznó jön be Szerbia és Horvátország felől, így csökkentek a mezőgazdasági károk.
papa.49
Pumpás halász jól felmondtad a leckét, de az igazsághoz szemernyi köze sincs, a KERÍTÉSETEK próbája az lesz mikor a török ráengedi Európára a menekülteket, híre,hamva se lesz a gygya kerítésnek !!!
Gauntlet
Nem csökkent, mert a legnagyobb kockázat maga a Fidesz!
tulipan
@Shikari: Te UNDORÍTÓ, sötét, narancsos, náci, seggnyaló barom!!! Ezt tán még magad sem hiszed e!!! :)))))
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 08:45
Megtetted a kötelezőt hazátlan román shikaridurbincs,mehetsz a vezéredhez a mindennapi
farából kinyalt fos adagodért.Gyagyás román cigány.
kokopelli
@tulipan: azt az emigránsot,aki azzal a céllal veszi magára a kimerítő vándorlást,
hogy M.o-on maradjon,azt meg kell vizsgálni!Valami félrecsúszott nála vállon felül! ;-)
tulipan
@Shikari: Megtetted a kötelezőt hazátlan román shikaridurbincs,mehetsz a vezéredhez a mindennapi farából kinyalt fos adagodért.Gyagyás román cigány.
Te orbánbérenc, narancsos náci nyomorék. Agysérült, Magyarország ellenes, degenerált mocsok!
simmering73
Csak ez az egy illiberálfasiszta szopófantom shikari vergődik itt? Hol a többi agyhalott fideszzombi?
namihami
Mióta van kerítés, azóta kénytelenek vagyunk "" román állampolgárságú"" kislány-erőszakolókkal beérni. A migráncsokat nem engedjük a mi határaink felől Európára. Azok érjék be a maradékkal.
tulipan
@simmering73: Reggel még voltak! Most várják, hogy pl. erre mit is kell reagálniuk! :)

kitekinto.hu/2018/10/10/europai-ugyek/humanitarius-vizumot-vezetne-be-az-ep/
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 09:36
Persze 157 km kerítés amelyik védi az eu-t.jó nagy hülye vagy román cigány.
Neked aztán mindent beadnak.Szopsz is reggeltől estig.Megérdemled.
kokopelli
@kulabombaafityiszre: ...az a lényeg,hogy gyorsan tudjon nyelni!Sok fideszest
kell neki kielégítenie még politikailag is,holott az a másodállása!
anima
Ó, te szegény Halász János.
Én vagyok olyan egyszerű, mint a faék - de ha én ilyen egyszerű vagyok, akkor te mennyire Egyszerű vagy?
Van lejjebb?
Igen, mindig van lejjebb!
Egy idő után ez számszakilag kifejezhetetlen, de mégis van lejjebb - az emberi aljasság úgy látszik nem ismer határokat - egyre lejjebb, mert mindig van lejjebb.
anima
Olyan nincs, hogy legbutább ember, mert mindig van a legbutábbnál is butább.

Azért pár cigányt megverek csúnyán ma éjjel.
Ez egy slágergyanús számcím is lehetne- de nem lesz az.

Nem is tudom mit hallgassak, motivációs zeneként?
A cigányoknak biztos nincs kék szemük, ugye,

www.youtube.com/watch?v=8IEQpfA528M

Milyen érzés megverni a cigányt?.
Mint szarba nyúlni.
Ezek azt hiszik tudnak bokszolni, de nem tudnak (birkózni meg főleg nem!).
Egyedül, mint a leölni való malac sivítanak, csak többen együtt gondolják erősnek magukat - mint a patkányok.

Sajnálom!
Mit?
Ha te nem tudod meghatározni a fogalmat, akkor én sem,.
Zeta
@solidedge: de kevesebb a földikutya is.
anima
Tényleg sajnálom, hogy egy állat vagyok néha.
Annyi mentségem van, hogy csak néha vagyok egy állat.
Ha bántanak másokat, akkor én bántom azokat, akik bántanak másokat.
Az igazságosztás a véremben van.
Ez genetika.
A véremben van.
anima
Amióta van kerítés, egyre több a medve, meg a farkas Magyarországon, tehát nem csökkent, hanem nőtt a biztonsági kockázat.
Zeta
Szegény Pecás, az a kerítés akkor nem állt, mikor kellett volna, mikor jöttek, sokan!
Most a kerítés az eu milliárdok támogatásával a török menekülttáborokban van. Kb 4 millió ember, Erdogan bevallása szerint. Ha ez megszakad , az a 175 km es drót szart sem fog
anima
A többi ország körülöttünk megoldja ezt a problémát kerítés nélkül is.
Nekünk kell a kerítés, mert...
Mert.
tulipan
@Shikari: Jó reggelt,Te született gyűlölködő. narancsos segnyaló, náci bokszos!
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 07:04
Tudod ,ha nem lennél egy koszos román cigány,aki itt magyarkodik a mi adónkból,akkor tudnád,hogy a Demke egy intézmény volt.Tehát helyesen a Demkében,de te még ehhez is hülye vagy.Azért ,mert anyád kipottyantott a kukorica földön és beleestél a szarba,más nem az intézményen,hanem az intézményben születik.Vágod e szaros román shikaridurbincs?
kulabombaafityiszre
@Shikari: Tudod ,ha nem lennél egy koszos román cigány,aki itt magyarkodik a mi adónkból,akkor tudnád,hogy a Demke egy intézmény volt.Tehát helyesen a Demkében,de te még ehhez is hülye vagy.Azért ,mert anyád kipottyantott a kukorica földön és beleestél a szarba,más nem az intézményen,hanem az intézményben születik.Vágod e szaros román shikaridurbincs?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.