Díszdoktori címet kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a kazah Kazguu Egyetemen, a címet Talgat Narikbajev, az egyetem rektora adta át szerdán Asztanában – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.

Díszdoktori címet kapott Szijjártó Péter Asztanában

Talgat Narikbajev, a kazahsztáni KAZGUU Egyetem rektora díszdoktori címet ad Szijjártó Péter Külgazdasági és külügyminiszternek Asztanában 2018. október 10-én. MTI Fotó: KKM/ Mitko Sztojcsev

A közlemény szerint

a tiszteletbeli doktori címet olyan, a saját területükön kimagasló teljesítményt nyújtó személyek kapják, akik támogatják a Kazguu Egyetem nemzetközi kapcsolatainak fejlődését.

Az intézménynek több magyar kötődése van, partnerségi viszonyt ápol a Budapesti Corvinus Egyetemmel, valamint a különböző mobilitási programjaiban részt vevő diákok 10 százaléka Magyarországon tanul.

A Magyarország és Kazahsztán közötti együttműködés évről évre szorosabb, elsősorban a gazdaság, a gyógyszeripar, a vízgazdálkodás és az oktatás területein.

Szijjártó Péter február 28-án bejelentette, hogy a jelenlegi 200 fős hallgatói kvótát bővítik, így a jövőben 250 kazah hallgató folytathatja tanulmányait ösztöndíjasként Magyarországon.

A külügyi tárca vezetője az ENSZ vízügyi egyezményének ülésére érkezett Asztanába; megbeszélést folytatott Kajrat Abdrahmanov külügyminiszterrel, Timor Szulejmenov nemzetgazdasági miniszterrel, valamint találkozott az újabb kazahsztáni befektetéseket végrehajtó Mol regionális vezetőivel.

Az ENSZ-ülés margóján Szijjártó Péter kétoldalú vízügyi együttműködési megállapodást írt alá Savkat Hamrajevvel, Üzbegisztán vízügyi miniszterével.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Eladott Ország: Három ütemű motor kis hazánk. Szív, szuszog, és b@szik menni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
A magyar kormány nem igazán képes együttműködési megállapodásokat kötni semelyik nyugati országgal, így keletre, valamint Afrika irányába kacsingat. Orbán Viktor és Szijjártó Péter a keleti félteke diktátoraival találkozgat lassan havi rendszerességgel, hogy ott olyan megállapodások szülessenek, amiknek körülbelül annyi gazdasági hasznuk van, mint Torgyán József cseresznyéinek.Vajon Szijjártó Péter mikor találkozik a francia, német, vagy épp holland külügyminiszterrel, hogy európai szintű, valóban fontos megállapodásokat kössenek a jövőre nézve?
Eladott Ország
Jó. Gyakorlatilag már annyi mindennek vagyunk a motorja, hogy egy véget nem érő zúgás az életünk. Itt lenne az ideje beszerelni néhány kereket a szerkezet alá, hogy ne csak helyben brümmögjünk százkét motortól hajtva, hanem haladjunk is valamerre. Mert jelen állás szerint legfeljebb a rettenetes motorerő arra elég, hogy egyre komolyabb gödröt kaparjunk magunk alá. Azt én nem tudom, miben látszik az átlagpolgár számára a kazah-magyar gazdasági együttműködés előnye. Én még nem igazán futottam össze kazah mezőgazdasági termékekkel, bár amennyire tudom, nem is vagyunk különösebben rászorulva sem búza, sem szőlőimportra. Arról sem hallottam, hogy mi exportálnánk oda valami olyasmit, amitől a magyar életszínvonal egyetlen centivel is előbbre jutna.
Zeta
@Eladott Ország: úgy látszik csak van Pannon tigris!
Eladott Ország
@Zeta: Pannon tigris nincs, csak legfeljebb birkák vannak.
Milliókból tanulmányozta a szaktárca a kazah juhtenyésztést
24.hu/belfold/2016/01/21/milliokbol-tanulmanyozta-a-szaktarca-a-kazah-juhtenyesztest/
Nessy
@Eladott Ország: Három ütemű motor kis hazánk. Szív, szuszog, és b@szik menni!
kereső
@Eladott Ország: www.parlament.hu/irom40/08534/08534-0001.pdf
A rendőrség nyomozott az ügyben. A tanulmányok jó része a neten fellelhető szakkönyvekből ,megjelölés nélkül összeollózott.A rendőrségi megállapitás szerint nem történt "hűtlen kezelés".
Itt a vége.
kokopelli
@Eladott Ország: nincs még elég birkája a csuti vezérürünek? Némelyik
már akár vágósúlyban is,de mekegnek!!!? ;-))
Eladott Ország
@kereső: A rendőrség szerint a másolásért kifizetett milliók az nem hűtlen kezelés. B@zdmeg a pofám leszakad!
Zeta
@Eladott Ország: igen, emlékszem, hatalmas munka volt, vagy inkább lenyúlás? Nálunk minden úg működik, mint a svájci óra, minden alatt a lenyúlásokat értem.
namihami
Kicsoda? És mit kapott?
Jaaa, ott??? És miből? Nomád harci játékokból, hátranyilazásból, lótej-erjesztésből? Vagy egyéb, 21. századi tudományágból?
volvós
7 általánossal diszdoktori...hogy legyen szorulásod 2 hétig, te nemzeti köcsög !!!
Nessy
Én, mint az egyetem,Boaconstrektora díszdoktorrá fogadom önt dr. Szijjártó külügyér! (ismerős a szöveg egy része? Nem véletlenül.)
cikicakk55
Jól van Petike! Ezek szerint nem fogazol,jól tudod szopni a csuti csüngőhasút és még Semmilyen Zsótit is,mert azért a Zsóti feletted áll,hiába is vagy Díszdoktor. Ő meg díszvadász. Ti így hárman el is mehetnétek a jó büdös francba a díszeitekkel, az agancsaitokkal, és a foci őrületetekkel. Szegény hazám Magyarország! Ha ezt az én nagymamám megérte volna! Kapnátok a sodrófával biztos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.