Molnár Csaba és Niedermüller Péter azért jelentette fel magát hazaárulásért, mert megszavazták a Sargentini-jelentést. Bűncselekmény hiányában elutasította a DK két EP-képviselőjének, Molnár Csabának és Niedermüller Péternek a feljelentését a Központi Nyomozó Főügyészség, írja a 444. A Demokratikus Koalíció két európai parlamenti képviselője feljelentette magát hazaárulásért, miután szeptember 12-én megszavazták a Sargentini-jelentést az EP-ben. Az ügyészség szerint bűncselekmény nem állapítható meg, azaz a hatályos magyar jogszabályok szerint a két képviselő nem vonható felelősségre a leadott szavazataik miatt. (A DK-s EP-képviselők azért jelentették fel magukat, mert korábban a fideszesek lehazaárulózták őket. A szó legszorosabb értelmében.)

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: F_Viktor
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Akkor miről is beszél a fityeszes csürhe?
kisrigó
Csak a pofájuk volt nagy, tisztában voltak vele, hogy a hazaárulásozásuk vádja hazugság. Csak arra volt jó, hogy teleharsogják vele az országot! Eljutott mari bácsihoz, de az már nem, hogy az ügyészség nem lép, mert nevetségessé válna, no meg alá kellene támasztani a "vádat!" Ha meg tovább feszegetik , akkor nagy bátran véleménynek minősítik.
Desischado
@Mirabilis: ifj. lomnici, egy fideszes bérenc, aki eladta magát jó pénzért, és még ő mer hazaárulózni?! Gennyes banda.
karma1
Detto ugyanez tortent, amikor valaki kikerte orbanektol a Soros tervet, mert ugyebar hogyha a fidesz orszagszerte kiplakatolta egy vagyonert, hogy Soros terve az, hogy bevandorlokat telepitsen be egesz Europaba, akkor kell, hogy legyen is ilyen terv.
Aztan a rendorseg irasba adta, hogy A SOROS -TERV NEM LETEZIK!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.