Nem támogatja Márki-Zay Péter (független) polgármesternek a közgyűlés feloszlatására irányuló javaslatát és időközi választás kiírását a Fidesz Hódmezővásárhelyen – közölte Hegedűs Zoltán, a párt hódmezővásárhelyi közgyűlési frakciójának vezetője csütörtökön az alföldi városban.

A politikus sajtótájékoztatóján felidézte, már májusban fölvetődött az időközi választás ötlete.

Akkor Márki-Zay Péter azt mondta, dolgozni szeretne a városért – mondta Hegedűs Zoltán, aki úgy fogalmazott: az elmúlt hét hónapban azonban azt tapasztalták, a polgármester nem a városért dolgozik, hanem saját országos politikai karrierjét építi.

A polgármester képviselő-testület feloszlatására tett javaslata azt eredményezné, hogy februárban és októberben is választásokat tartanának Hódmezővásárhelyen.

Az egész éven keresztül tartó kampányidőszak lehetőséget teremtene Márki-Zay Péternek arra, hogy ne a város ügyeivel, hanem a politikával foglalkozzon

- közölte a frakcióvezető.

Hegedűs Zoltán hangsúlyozta, a polgármester feladata, hogy a városért dolgozzon, fejlessze és üzemeltesse Hódmezővásárhelyt, ezért nem menekülhet el a kampányba.

Havasi Katalin, a Fidesz hódmezővásárhelyi elnöke szerint

nagyon sokan csalódtak Márki-Zay Péterben, az emberek úgy érzik, rossz irányba mennek a dolgok Hódmezővásárhelyen.

A politikus rámutatott, az időközi választás fél évvel előzné meg az októberi önkormányzati választásokat.

Egyetlen éven belül két voksolásnak nagyon nagy ára van lenne, jelentős költségekkel járna, és az amúgy is rossz közhangulat tovább romlana a városban

- mondta.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eriksson
Ha Márkimárk nem akar polgi lenni, akkor ne induljon jövőre. De ezt a kis időt bírja már ki, Hmvhelyen, ha egyszer bevállalta.
Miből gondolta, hogy csupa móka, kacagás egy város első emberének lenni?
csak úgy....
@Eriksson: te jogosult lehetnél a mária valagrend arany fokozatára...
Aki Én
@Eriksson: Ő akar, csak szopatja a közérdektelen, veszíteni képtelen, polgárokat telibe szaró bukott fidesz. Nézd meg az előzményeket és megérted miért akar oszlatni.
Ha érdekel mi történik ott, ne csak a fideszt hallgasd meg.
Eriksson
@Aki Én: Hallgattam mindkét felet, és inkább arra hajlok, hogy Márkimárk szabadulni szeretne, nagyon menne már át politizálásba, főállásban. Csak meg kell nézni milyen körökben forog, milyen közszereplőkkel áll kapcsolatban, milyen tervei vannak a jövőre, amelyek ugye nehezen lennének megvalósíthatóak, ha oda van ragasztva egy polgármesteri székhez.
csak úgy....
@Aki Én: Sokak türelmét és kitartását irígylem,kik még "vitába" ;) -beszélgetésbe elegyednek,ezzel a jobb sorsra érdemes @Eriksson: nal...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.