Demeter Márta az egyedüli jelölt a Szél Bernadett távozásával megüresedő LMP – társelnök posztra, személyéről az október 20-ai részleges tisztújító kongresszuson dönt a párt – mondta az MTI-nek a jelöltállítás lezárulta után az LMP országos elnökségének titkára.

Indul az LMP társelnöki posztjáért Demeter Márta

Fotó: MTI

Kanász-Nagy Máté közölte azt is: az LMP Ungár Pétert jelöli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságába. Demeter Márta az előző parlamenti ciklust az MSZP képviselőjeként kezdte az Országgyűlésben, majd kilépett a frakcióból és később az LMP-frakcióhoz csatlakozott. A párt nyáron vette fel tagjai közé. A jelölést és a részleges tisztújító kongresszus összehívását is Szél Bernadett korábbi társelnök-frakcióvezető lemondása tette szükségessé, valamint kilépése az LMP-ből.

Az ellenzéki párt egy elnökségi tagot is választ, miután Angyal Károly ismét pártigazgató lesz. A pozícióra szintén egyetlen jelölt pályázik: Kis-Szeniczey Kálmán agrármérnök, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja.

Szél Bernadett-tel együtt távozott a frakcióból Szabó Szabolcs, aki a pártnak nem volt tagja. Az ellenzéki pártban zajló folyamatok hatására az LMP-vel választási szövetségre lépett Új Kezdet elnöksége is napirendre vette a kérdést: a frakció tagja maradjon-e az általuk delegált Hohn Krisztina. A testület végül a maradás mellett döntött – közölte a képviselő.

Az LMP másik korábbi társelnöke, Hadházy Ákos is elhagyta már a frakciót és szintén független képviselőként politizál. A választások után kilenc fővel megalakult képviselőcsoport így jelenleg hattagú.

(MTI)

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Én meg azt hittem, hogy a Szél csalta őt a lömöpöbe. Tévedtem.
Miután Schiffer feladta, azóta minden alacsonyan repülő politikust elkapnak és társelnökké teszik.
Azt hittem Gémesi egy kicsit igényesebb. Már azon is csodálkoztam, hogy a korpa közé keveredett, de hogy az egy szem képviselője nem bújik ki a disznó szájából a lenyelés előtti pillanatban!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél