A magyarok harmada rendszeresen vásárol olyan terméket, amelyre nincs szüksége, az előre nem tervezett, impulzusvásárlásokat legtöbbször az üzletben kihelyezett termékek, akciók váltják ki.

A Generali Biztosító Zrt. legfrissebb kutatása szerint

az impulzusvásárlás a budapestiekre, a nőkre és a 40 év alattiakra jellemző leginkább. A legtöbb válaszadó tudatos vásárlónak gondolja magát, ez azonban leginkább a tartós fogyasztási cikkek, mint például az okostelefon, az autó vásárlására igaz, ahol körültekintőbben választanak.

Átlagos vásárláskor legtöbben az ár-érték arányt veszik figyelembe: a lakosság csaknem felénél ez a legfontosabb szempont, 25 százalékuk az akciós termékeket keresi, míg a vásárlók mindössze 17 százaléka veszi mindenből a legolcsóbbat.

Minden harmadik magyar rendszeresen költ felesleges dolgokra

A felmérésből kiderült, hogy tízből csaknem heten dobtak ki élelmiszert az utóbbi egy hónapban, tízből egy ember pedig ezt hetente többször is megteszi. A közlemény szerint a tudatosságon a ruhavásárlásnál is kellene javítani, ugyanis a lakosság csaknem 60, a rendszeres impulzusvásárlóknak pedig közel 80 százaléka vásárolt az elmúlt évben olyan ruhadarabot, amit végül csak egy-két alkalommal viselt.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Valóban így van. Mindig megveszem a megyei lapot, hát ha egyszer azt olvasom, hogy a megyeszékhely Fideszes vezetése valamit nagyon elcseszett. De eddig ablakon kidobott pénz volt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@emerencia: Nézd meg azt is ki hozta le ezt a csikket, mert ez az, az mti. a kontár kurmány szenny portálja, EZ CSUPÁN FIZETETT HIRDETÉS hogy milyen ,,JÓL ÉLÜNK,, !!!
kokopelli
@emerencia: ..a német városok utcáin mindenütt állnak "Ruhakontainerek",hogy a lakók
a megunt de még jó állapotban levő ruhákat beledobják!Így megspórolják a szamétszortí-
rozás egy részét,és szegényebb családok is még jó dolgokhoz juthatnak!A Karitas szervei
osztják szét a rászorultaknak!...nem kormány vagy pártfüggő a akció! ;-)
emerencia
@kokopelli: Németországi nénikém ugyanezt mesélte. Amikor itt járt, megmutattam neki néhány turit, ahol a tisztes, dolgozó emberek veszik pénzért a ruháikat mert a jó minőségű új holmikat nem tudják megvenni, az olcsó kínai ruhák pedig nagyon rossz minőségűek. Azokról a ruhákról beszélek, melyeket az angol, német, holland jóléti országok hozzánk hasonló de naiv polgárai bedobnak a konténerekbe a szegényeknek. Hatalmas biznisz a levetett ruhák kereskedelme Magyarországon, sokan gazdagodnak belőle. Amíg dúl a dolgozói szegénység, addig biztos, hogy nem fog rosszul járni az a kereskedő, aki hozzájut ezekhez a darabokhoz. A magyar munkavállaló pedig boldog, ha talál valami minőségibb, megfelelő méretű ruhát a turiban és meg is tudja venni. (A jobb turik ugyanis nem túl olcsók.) Pl. az angol ruhákra szakosodott turik a rendszerváltás óta szívesen teszik ki az angol nemzeti zászlót boltjaikra ezzel elérték, hogy számomra az angol zászlóról már régen nem a kedvenc zenekarom a Beatles ugrik be, hanem a büdös fertőtlenítő illata és a turkálás... Sok magyar számára ruhavásárláskor ez a gyakorta hangoztatott un. "vásárlói élmény".
emerencia
@papa.49: Igen, észrevettem, ezért írtam amit írtam de rengeteg ember számára még mindig a lakájmédia (Pl: MTI) az etalon, máshoz nem is jut hozzá. Annyit tehetünk, hogy felhívjuk a figyelmet erre az anomáliára. Ha csak egy ember akad, aki figyel ránk, már megérte az időt arra vesztegetni, hogy megértessük másokkal: nem szerencsés álomvilágban élni, mindenki jobban jár, ha a realitások talaján marad bármit is akar a hatalom nekünk bebeszélni.
kokopelli
@emerencia: Amíg éltek a sógornőim és a tesóim,addig boldogok voltak,ha mi a
szabin vásárolt (még nyugatabbra) cumót kiselejteztük!Sokszor az un. "jojo" effekt
miatt ill. a szabik vásárlási mámora miatt!Abban a szerencsés helyzetben voltunk,
hogy nem kellett mérlegelnünk,mert télen a nyári ill.nyáron a téli "még kitet"t de ba-
romira leárazott cuccokat vettük meg,az üresen "ki vitt kofferjainkba? Az "ebadták"
is letették minden alkalommal a bevásárlási zetlijüket!Még mindig vannak cuccaim a-
mit a haverok kiszednek a szekrényemből,ha erre járnak! ;-))
(a nejem kedvenc szava volt a "SALE",a "BIG SALE"...) !)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.