Növelni kell a hivatásos és még inkább az önkéntes tartalékos katonák számáta miniszter szerint.

A kormány célja, hogy erős magyar honvédséget építsen, ehhez pedig tovább kell emelni a magyar katonák létszámát – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Székesfehérváron, ahol részt vett az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozási ünnepségén.

Benkő jelezte, hogy

a héten nyújtott be javaslatot az Országgyűlésnek, ebben arra kéri a parlamentet, emeljék a katonák létszámát.

Mint mondta, növelni kell a hivatásos és még inkább az önkéntes tartalékos katonák számát. Ehhez új, modern fegyvereket szereznek be, hogy a honvédek a vállalásuknak maximálisan meg tudjanak felelni – tette hozzá.

Székesfehérvár eddig is kiemelt katonaváros volt, a továbbiakban pedig azt szeretném elérni, hogy ez még inkább így legyen

 – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor nem titkolt szándékának nevezte a Székesfehérváron szolgálatot teljesítő katonák jelenlétének bővítését, utalva a Magyar Idők pénteki számában megjelentekre, miszerint januártól átalakul a Magyar Honvédség parancsnoki struktúrája. A hadsereg vezetését – a jelenlegi Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvéd Vezérkar összevonásával – a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át, amely a budapesti Honvédelmi Minisztériumból Székesfehérvárra költözne.

Több katonát akar a kormány

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: nem cáfolja a napokban megjelent híreket a vezérkar költözéséről és a honvédség vezetésének átalakításáról. Ugyanakkor megemlítette:

konkrétum még nincs, az esetleges változtatásokhoz törvénymódosítás szükséges.

Huszár Ferenc alezredes, a területvédelmi ezred megbízott parancsnoka hangsúlyozta, hogy az új katonai szervezet tagjai civil életük megtartása mellett, önként vállalták a haza védelme iránti felelősséget. Mint mondta, a feladat adott, miközben a felelősségük hatalmas, hiszen jövőt és biztonságot építenek maguknak, szeretteiknek, a magyar társadalomnak és ezáltal a hazának.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
minek??? azon kívül, hogy a dagadt törpe mániákusan retteg =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
minek??? azon kívül, hogy a dagadt törpe mániákusan retteg =))
Pálinkás Pál
"hogy az új katonai szervezet tagjai civil életük megtartása mellett, önként vállalták a haza védelme iránti felelősséget" ...nos aki ezt a csúti alatt megteszi...az selejt a javából
Peller Anikó
@RonaGyuri: pedig rengeteg kotonával jól járnánk, főleg a cigóknak tenne lyót.
csak úgy....
orbán viktor azt üzente,hogy el fogyott a regimentje! :) @Pálinkás Pál: a kedvedért (szerintem),még lesz egy cigó regiment is,és ha nem lépsz velük egyszerre,akkor nem kapsz rétest estére...
csak úgy....
@Peller Anikó: Oszt mellik frontra szeretnéd, ha küldik a roma századot? bátorkodnál fegyvert adi a kissebség kezébe? Te sem lennél jó politikus...
Gauntlet
te, nem lehetne ezeket elzavarnia Trónok harcába, Mordorba vagy Moriába? Ott lenne zúzás elég. Csak a fidezs-vezérkar menne !
csak úgy....
@Gauntlet:Hmmm . Hofi Gézát köll idéznem ,...szerinte, mindíg csak éhesebbek jönnek ...
Már Jézus is figyelmeztette a római katonát,hogy ne hessegesse el a legyeket a dárdájával,mert csak éhesebbek jönnek...
kokopelli
@Peller Anikó: Nekünk is jótt tettek a katonák!Nem vitatkoztunk,mert az öcsém
a szalámist,a bratyó a sonkást én meg a vajas-lekvárosat katonát csíptem!
Peller Anikó
@csak úgy...: valamit talán félreértettél, én a jövő századról beszéltem.
tudode
Előfordulhat az is, hogy begurul a MINDENRE HATÓ, és megtámadja azt, aki nem veszi a CINKELT KÁRTYÁJÁT!
.
Komolyra fordítva: remélhetőleg nem HÁBORÚS HELYZETRE, de meghaladja PÁRTUNK-, ÉS KORMÁNYUNK haderejét a HATÁRVÉDELEM, ahova gyorstalpaló tanfolyammal képezték ki a HATÁRŐRÖKET, tartalékos katonái MINDEN NORMÁLIS ORSZÁGNAK VAN
.
Pl.
www.google.hu/search?q=Term%C3%A9szeti+katasztr%C3%B3fa+Indon%C3%A9zia&oq=Term%C3%A9szeti+katasztr%C3%B3fa+Indon%C3%A9zia&aqs=chrome..69i57.7796j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
De van nekünk Paks-unk, és lesz Paks-II is mozgó tektonóiai területre tervezve, azzal együtt, hogy az oroszok annak idején nem is végeztek geológiai vizsgálatot, csak ödalökték Paks-ra az atomerőművet!
.
transparency.hu/wp-content/uploads/2018/01/%C3%81tl%C3%A1tsz%C3%B3_Bodoky-Tam%C3%A1s_Akt%C3%ADv-tektonikai-t%C3%B6r%C3%A9svonal-Pakson.pdf
Pálinkafőző Rézüst
Sorozzák be az államtitkárokat, és helyetteseiket. Mindjárt meglenne a létszám...
Zeta
Azért ,ha igazak a hírek, hogy akkor lesz munkahely, ha önkéntesek lesznek a kirúgottak , az már aljasság! Nagy!
Nem lesz elég baja, még bohócnak is el kell mennie.
csak úgy....
@Peller Anikó: elnézést!, ...szóval,akkor nem most szeretnéd a cigókat fölfegyverezni és a fronra küldeni...,eselleg van még gázkamra a raktáron,hogy meg bírj szabadulni a gonosztól...

fogadjunk,hogy tudnák úgy "tartani" magyart,hogy azt 2-3 éven belül semmi sem különbözteti meg az általatd gyülölt cigótól...,és ezt csinálja a fiatal demokraták szövetsége, kik senkit nem hagynak az út szélén...
Peller Anikó
@csak úgy...: Na jó, most csak neked. Nem akarom fölfegyverezni a cigókat

Kotonnal akartam ellátni őket, de láthatóan nem tudsz olvasni.
X-ray
Talán ha a saját fiaikat besoroznák...
csak úgy....
@X-ray: a gazsiból tábornok lenne egybü...
csak úgy....
@Peller Anikó: csak hadakozz tovább a cigókkal , te dógod meg a palinak is...,közben faßán (észrevétlenül) államilag ki lesztek fosztva...
justhpeter
Épül az új párthadsereg - FIDESS-KDNP-SA.
namihami
Lelki szemeimmel látom, ahogy az 55 éves Marika az iktatóból az ötlövetű, 1916-os Mauserrel a kézben ráront az ellenre. Pirike a fénymásoló hőse, mert ő a fiatalabb (csak a 40-es évei elején jár) lesz a kommandós. Biciklivel ront a csúf migráncs hordákra.
Van utánpótlás, itt a sereg a felszabaduló közalkalmazotti sereg (na ugye--sereg ez is) soraiból.
kereső
@justhpeter: aztán meg jön a "kristályéjszaka"-és az SS.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.