A 2019-es európai parlamenti (EP-) választás tétje Magyarország számára az ország által megkötött szerződések betartásáról és éppen ezért a nemzeti önvédelemről szól – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Nyíregyházán megtartott fórumán, szombaton.

Már azt is tudjuk, hogy az EP-választás „nemzeti önvédelem” lesz

Gulyás Gergely értékelése szerint jelenleg egyes politikai erők az Európai Uniót egyébként nem érintő területeken próbálnak egy Magyarország és Európa számára elfogadhatatlan és komoly veszélyt hordozó ideológia jegyében újra és újra beavatkozni.

Ezek a törekvések demokrácia- és jogellenesek, nem áll mögöttük választói akarat, és ellentétesek azokkal a szabályokkal, amelyek az EU működését meghatározzák – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ezekkel szemben demokratikus alapon lehet fellépni, erre pedig jó alkalom lesz a jövő májusi EP-választás.

Az IKSZ őszi hétvégéjének keretében megtartott fórumon Gulyás Gergely kiemelte, fellépni nem az európai együttműködés ellen kell. Közölte, ami ideológiai szempontból az elmúlt hónapokban és években Magyarországgal szemben történt, azt bizonyítja, hogy Európa keleti és nyugati fele között a korábban gondoltaknál is nagyobb társadalmi különbségek vannak.

A kontinens középső-keleti része még nem adta fel a hagyományos és tradicionális értékeket, amelyek mentén korábban nélkülünk, a "mi szovjet rabságunk alatt" a nyugati együttműködés az Európai Közösség keretében létrejött

- fogalmazott a tárcavezető.

Mint mondta, a velünk szemben állók beszélnek elfogadásról és toleranciáról, ehhez képest ma Európát egy a saját véleményétől eltérő álláspontot elfogadni képtelen, "agresszív és intoleráns szélsőség uralja, akik egyébként önmagukat pillanatnyilag liberálisnak nevezik".

Hozzátette, mindenkinek el kell fogadni az Európában sokféle értékválasztásra lehetőséget adó, Magyarország által 2004-ben megkötött uniós együttműködést.

"Nem kívánjuk megmondani másoknak, hogyan kell gondolkodni, viszont ezt fordítva is elvárjuk"

- jelentette ki Gulyás Gergely.

(MTI)

Fotó: pexels.com

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Van utánpótlás a félkretén idiótákból..Hosszú távon biztosított az országnak az elhülyülés...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Önvédő háború meg az iksz. Ebbe a gittegyletbe a fiatal marhákat (tinókat) terelték?
Clavigo
Van utánpótlás a félkretén idiótákból..Hosszú távon biztosított az országnak az elhülyülés...
Nessy
"Nem kívánjuk megmondani másoknak, hogyan kell gondolkodni,"
Ne hazudj Gulyás! Határon innen és túl egyebet sem csináltok, mint megmondjátok, hogy mit kell gondolni, tenni! A legintimebb magán szférába is beleszóltok! Mindenkit sértegettek, akinek más a véleménye, mint a tietek! Akit, amit lehet, azt elhallgattattok, megszüntettek, esetleg le is csukjátok!
solidedge
A 2018-as választás modellje. Hazug állításokkal hiszékeny embereket lehet a Fidesz védőszárnyai alá terelni. Hányinger.
papa.49
Dudadani kiváló tanítványa vagy a kupaklajának, ez TÉNY de elmehetsz te a sunyi nátháspicsába a dumáddal !!!
anima
A világ rossz irányba halad.
Ez jó !!!
A blogomon ezt is elmagyarázom - hitelesen, bizonyítva, és nem fake news drámai zenei aláfestéses szutyok érzelmekre ható videókkal -, vagyis nem csak a levegőbe beszélek.

Itt mégis miért vagyok egy állat - néha... néha mindig?
Mert létezik ez a felület, és ez alkalmat ad arra, hogy levezessem a feszültséget.
Tudod, a nem jóról, többféleképpen is lehet beszélni - lehet szépen, és lehet csúnyán.
Ti csak a csúnyát látjátok tőlem, pedig tudok elképesztően szépen is beszélni. /Elképesztő Kapitány)/
anima
Akkor én most jó vagyok, vagy rossz?
(Akkor én most jól látom, vagy rosszul?)

Hogy sokszor meghaltam, és feltámadtam, az nem válasz erre, hisz egy sokszor meghalt, és feltámadt ember is lehet csak rossz.

Emlékszem, amikor egy reiki beavatáson belém költözött a gonosz (előtte csak meg akart ölni, mert érezte, hogy kemény ellenfél vagyok/leszek, de nem sikerült, ezért olyan irányba terelt, hogy belém költözik, és majd belülről próbál megtörni - hát nem sikerült.), szóval, az maradt, hogy Sátán fél tőlem. Démonokat már nem is küld rám - ők kiscsírák.,
Ő, egyedül gondolja, hogy harcol ellenem. és vagy így, vagy úgy, de elpusztít.
Ember... akartam írni, Sátán, te tényleg nem látod, hogy ez nem fog menni?
De nem hibáztatlak, egy, vagy több próbát megér!

Tudod, Sátán, amikor többen is azt mondták rám, hogy kemény vagyok, mint az orosz tél, akkor az nem költői túlzás volt, hanem a megtapasztalást követő konkluzív véleménynyilvánítás.
Most fényezem magam?
Egy lófaszt !!! Ha ismernél (igazán), tudnád, hogy nem erről van szó!

Isssszonyúan szerény vagyok, csak rosszul adom el magam szokás szerint, és ez irritáló lehet sokak számára.
Pedig tényleg szerény vagyok.

Annyira szeretnék tenni egy smiley-t, de úgy érzem, hogy akkor sokan nem vennének komolyan...
De nem érdekel!
Akkor is teszek egy smiley-t:

www.turnulsfatului.ro/wp-content/uploads/2016/02/shy-smiley.png
anima
De van itt még valami, amit már annyiszor idéztek, de úgy látszik nem eleget - főleg az igazságtartalmánál fogva - 16 évvel ezelőtt !!!

„Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de Európát is!”
/Václav Havel/
anima
Orbán a magyarok, a magyarság szégyene!
És arra készül, hogy Európa szégyene legyen.
Egyszerűen érthetetlen, hogy van annyi hülye elmebeteg állat, akik támogatják Orbánt Magyarországon, Európában, a világon.

EZ KURVÁRA SZÜRREÁLIS !!!
Gauntlet
Elég szomorú is lenne ha elfogadnák a korrupt, luxus repülős, antiszemita pofátokat!
justhpeter
@Shikari: Most magunk között vagyunk: susogd már el hova lesz a bujdosás a bukás után ?
RonaGyuri
@justhpeter: Orbánt majmolják:

A dolog sokkal egyszerűbb és sokkal bonyolultabb ennél

lévén Orbán sokkal primitívebb és sokkal betegebb

A szeka.blog „MIÉRT FÉL MINDATTÓL ORBÁN VIKTOR, AMI FRANCIAORSZÁGBÓL ÉRKEZIK?” címmel érdekes értekezést tett közzé.
Orbán Viktor „frankofóbiája” megfejtésében kétség kívül sokat mutat a szerző abbéli vélekedése, hogy annak oka, hogy Őfenesége „a felvilágosodást tartotta/tartja minden rossz eredőjének”az nem más, mint: „ nem békélt meg a felvilágosodás eszméivel, és ördögtől valónak tartja Voltaire, Rousseau vagy Diderot műveit, mert nem olvasta őket.”!! Most azt hagyjuk, hogy ha olvasta volna sem értette volna!
A 68-asokkal kapcsolatos fóbiája, bár az ádáz gyűlölete és a szadeszos liezonja közötti kapcsolat is lehet releváns.
Azonban – szerintem – az igazi mozgatórugó, hogy ő a műveletlen paraszt-suttyóból faragott MSZMP-s káder kölkök tipikus példája. Mondhatnánk a Pozsgay-Horváth ember-kísérlet állatorvosi lova. Nem érti, nem érdekli, sőt zsigerből gyűlöl mindent, ami polgári. A gyermek és ifjúsági korban felszedett burzsuj-ozás és kispolgár-osozás fejlődött tovább a nagyváros – szintén nem-értésből származó – gyűlöletével!
desiro
"Most hörögnek a szarok de bukni fognak. Egyszer a jóérzésű magyarok nem fognak tűrni és meglincselik ezeket." Ezzel a gondolattal teljesen egyet értek.
A fideSS csürhe erre számíthat.
A bégető birkákat meg vissza hajtjuk az akolba.
kereső
@solidedge: ez nem csak 2018-ban volt jellemző. Ezt műveli a fidesz=orbán 2002 óta.
kereső
"Gulyás Gergely értékelése szerint jelenleg egyes politikai erők az Európai Uniót egyébként nem érintő területeken próbálnak egy Magyarország és Európa számára elfogadhatatlan és komoly veszélyt hordozó ideológia jegyében újra és újra beavatkozni.

Ezek a törekvések demokrácia- és jogellenesek, nem áll mögöttük választói akarat, és ellentétesek azokkal a szabályokkal, amelyek az EU működését meghatározzák – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ezekkel szemben demokratikus alapon lehet fellépni, erre pedig jó alkalom lesz a jövő májusi EP-választás."

Nem,,nem hazudik gg.Nem is beszél zöldségeket.GG. teljesen idomult az orbáni inverz valósághoz-ezért beszél igy.Ez ellen hogyan lehet felvenni a kesztyűt?? Ki találja meg az ellenszert?Ezek azon mesterkednek,hogy Európa IS,olyan legyen mint Magyarország.
Antidemokratikus,a jogászok uralma a jog uralma felett, mindent ellopni,ami ellopható.
Havelnek milyen igaza volt annó. Isten óvja Európát,ha már minket nem óvott.Mert ha Európa is az ő elhajlitott valóságának vonzásába kerül,akkor Magyarországnak tényleg annyi.
kereső
Kedves Európa!!!-állitsátok meg Arturó Uit!
justhpeter
@RonaGyuri: Tökéletes megállapítás, egyetértek.
justhpeter
@Shikari: Ha jó keresztény lennék, szánnálak, de én pogány vagyok.
papa.49
Be se juttok fütyiszek, de ha mégis ,,törpe minoritás,, lesztek, és az ezredesnek akkor már SEMMIT NEM ÉRTEK !!!
tudode
Remélhetőleg ennek a HALFEJ BEJNEK annyira nem homályosította el a szürkeállományát a NARANCSKÖD, hogy nincs tudatában annak JOG-ÁSZ-ként és politikusként, hogy az EP választás nem szólhat a nemzeti önvédelemről, mivel egy olyan GAZDIT szolgál, aki EGYSZER SEM MÉRETTETTE MEG magát, csak LISTÁTÓL nyomja a sódert!
.
A FÉLRESIKERÜLT JOGÁSZOKBÓL vedlett POLITIKUSOK megjárva a "csuti" keresztútját, aki KIMERÍTETTE az etetőjüket, hálából egy ÉRDEMTELEN bársonyszéket tolt az ALFELÜK alá annak érdekében, hogy az ő ZSOLOZS-MÁJÁT visszhangként fújják, mintha hozzá hasonló SÖTÉTSÉGBEN kóborolnának!
.
A "csuti" refrénjét fújók vagy VÁSÁROLTÁK a JOGI DIPLOMÁJUKAT jogász esküjüket "is" megszegve, amelynek érvényes szövege, mivel a párt alaptörvény érvénytelen
.
""""Én (…), esküszöm, hogy országunk alkotmányát, törvényeit és alkotmányos rendjét megtartom, az ember személyiségéből folyó alapjogait tiszteletben tartom, tudományomat hazánk és embertársaink javára fogom hivatásom szerint hasznosítani.
Tudásomat arra kívánom használni, hogy hazánk felvirágozzék, abban kicsi és nagy, erős és erőtlen, de főleg minden elhagyatott és védelemre szoruló biztonságban érezhesse magát. A törvények rendjét nem önös szempontok szerint, hanem a közjóra és a természetes értékekre figyelemmel igyekszem alakítani, fenntartani, alkalmazni. (Jogászeskü szövege)"""
.
Fentiek értelmében minden JOG-ÁSZ, aki bekukult, EGY ISTENT SZOLGÁL,
.
E S K Ű S Z E G Ő !
papa.49
@tudode: Gondolod, hogy egyetlen pillanatra is megtartották, szerintem NEM, és a legtöbb EL SE MONDTA AZ ESKÜ SZÖVEGÉT, mert az Ecserin NEM KELL ESKÜT TENNI !!!
magyarbakancs
"A kontinens középső-keleti része még nem adta fel a hagyományos és tradicionális értékeket, amelyek mentén korábban nélkülünk, a "mi szovjet rabságunk alatt" a nyugati együttműködés az Európai Közösség keretében létrejött"
Aztán a Szovjetrabság olyan rossz volt mi a fenének járkál mindig a birodalomhoz,?
Borul össze Putyinal minta rohadt káposzta.?

"Nem kívánjuk megmondani másoknak, hogyan kell gondolkodni, viszont ezt fordítva is elvárjuk"
Mindenkinek a belpolitikájába bele pofázik Kretén Orbán
Pálinkás Pál
Ebben az egészben az a probléma,hogy amíg az unió nem változtat a migránspolitikáján addig orbánnak mindig lesz municiója. Mert bármennyire is nem tetszik libsik..az európaiak zöme nem akar szines Európát..Tehát amíg a helyzet nem változik,mindig lesz annyi híve aki porondon tartja...és köszönhetően a félmajmok viselkedésének,ez a tábor csak nőni fog.. a tegnapi berlini antirasszista tüntetés is szivárványos zászlók alatt zajlott...annyi is az értéke!!!
tudode
@papa.49: .
Pedig a "csutit" az átkosban lett FELSZENTELT jog-ász volt! Ahhoz képest, hogy templomban nem esküdhettem, a gyermekem kereszteléséhez HÁZHOZ HÍVTAM A PAPOT!
.
Ezzel a NEMZETIESKEDÉSSEL keveri "felszentelt jog-ászként" a mellékterméket!
.
Ráillő a FASZA GYEREK, de még túlzás is!
papa.49
@tudode: Ahogy a törvénykezést művelik abból az látszik nincs fogalmuk se arról amit csinálnak, ezért gondolom én hogy a legtöbbjük csak a ,,diplomáját,, vette át az egyetemen, mint pl. a köteles viceházmester mindjárt 8 év alatt el is végezte az egyetemet !!!A többi meg ,,kitudja miért,, egyetlen diplomaosztó tablón se szerepel ))))))))))))
tudode
A PUPÁK-ka valójában nem JOG-ÁSZ, "csak" valami társadalomtudományi agytágítóra járt, fordított arányosan alkalmazva a tanultakat, hiszen a lengyel SZOLIDARITÁSRÓL plagizálta a diplomáját, nagyon vacakul ültette, v mit csinált a magyar cirkumparádéra
.
2010-2015.miniszterelnok.hu/attachment/0017/szakdolgozat.pdf
.
Ismereteim szerint az államigazgatás legalább olyan tudomány, mint bármi más. Ezt észre is vette a PUPÁK, és "csak" mondta
.
----- Iskolába küldi az állami vezetőket Orbán
propeller.hu/itthon/3266709-iskolaba-kuldi-allami-vezetoket-orban
.
Azon JOGÁSZOK, akik gyakorolták is jogi ismereteiket, SZÉGYENÜK az, hogy azt énekelik, mint a divatból kiment falusi gyerek MEGÉLHETÉSI akármiként, hiszen a POLITIKA az értelmes VITA MŰVÉSZETE, de amit EZEK közjogilag érvénytelenűl MŰVELNEK, az még a piaci kofáknak is böcsöletükre válna!.
.

.
tudode
@papa.49: .
17.44 a válaszom @papa.49:
bencemacska
@tudode: ma, 09:29
"egy olyan GAZDIT szolgál, aki EGYSZER SEM MÉRETTETTE MEG magát, csak LISTÁTÓL nyomja a sódert!'
De bizony:
"Orbán 1994-ben az országgyűlési választáson szülővárosában, Székesfehérváron indult, hogy a négy évvel korábbi pesterzsébeti kudarc után hazai pályán nyerjen egyéni parlamenti képviselői mandátumot. De még nagyobbat égett, mint 1990-ben."
"Orbán - hiába indult a szülővárosában - maga is csak harmadik lett az első körben:
Vancsik Zoltán (MSZP) - 10 422 szavazat (30,58 százalék)
Szelier András (SZDSZ) - 8094 szavazat (23,75 százalék)
Orbán Viktor (Fidesz) - 7259 szavazat (21,3 százalék)
Kelemen András (MDF) - 3319 szavazat (9,74 százalék)"
Ha van időd és türelmed:
444.hu/2018/01/08/a-tortenelmi-pillanat-amikor-ket-vereseg-utan-orban-viktor-lemondott
tudode
@bencemacska: ..
Mindezeket nem tudtam. köszönöm a helyre igazítást.
.
Nem csoda, hogy ÚGY FEST, mint a saját öregapja!
.
Köszönöm a LINKÓCIRÓL a linket, azzal hogy 1998-ban ennek az ingyenélő szélkakasnak ADTAM a voksomat.
.
RémeSS egy alak!
bencemacska
@tudode:
Örülök, hogy segíthettem "megvilágosodni".
tudode
@bencemacska: .
Annál is inkább köszönöm a linket, ugyan még hiányzik egy-két lánc ENNEK A POLITIKAI TÉVELYGŐNEK, de elképesztő, hogy a Mester u-i, tanácsi lakásából indult el a POLITIKAI KALANDJÁRA!
.
Ámulok, bámulok, hogy a Mester u-i tanácsi lakásából, elszólva magát akkor, amikor a Ferencvárosi vegyigyár területét rekultiválni kellett, MEGTEKINTETTE, azt mondván, hogy ismeri a területet, mint a IX. kerületi tanács lakásügyi ügyintézője, aztán még sem az volt, csak GYAKORNOK, mint Soros ösztöndíjasa, csak abbahagyta amerikai tanulmányait a választások miatt.
.
Nem ez a lényeg, a Mester u-i tanácsi lakásából, miután bekerült a Parlamentbe, 1993-ban már Budán vásárolt irdd, és mondd, 63 millió Ft-ért a 32.000 Ft-os tiszteletdíjából összekuporgatva. Közben a kicigánykodott többlet székházat értékesítve, összepaktált az MDF-el, emiatt Antall József elsikálta annak, AKI MINDIG JÓ HELYEN VOLT. De ma már ...!!!.
tudode
@bencemacska: .
Hátborzongató ENNEK az embernek az életútja. A márciusi ifjak nem hiába VÁLASZTOTTÁK KI maguk közül a LEGGÁTLÁSTALANABB "felszentelt" JOG-ÁSZT, amely tudománya csak a kiskapuk nyitogatására, és a mutyira, sajnos mindig talál olyanokat, akik CINKOSTÁRSAI voltak, lesznek annak tudatában, hogy együtt ROHANNAK LE A LEEJTŐN, magukkal rántva az országot!
bencemacska
@tudode: A csuti nem nagyon dolgozott, de a felesége igen. Még hozzá olyan helyen, ahol rálátott a lakásügyekre is!
A lakás ügy Szolnokról indul. Nem tudom öröklakásból, vagy szövetkezetiből!
Majd egyszer megkeresem a részleteket. De a legtöbbet ebben az ügyben Demszky mondhatna, ha akarna!
tudode
@bencemacska: .
.
.
Az un. "lakhatási" mutyijáról, kezdőként ennyit olvastam:
.
www.hocipo.hu/content/view/128_feszekrakas_orban_modra
kokopelli
@tudode: A Farkasházy T. mondta a TV egyik adásában cca,6-7 évvel ezelőtt,
hogy Orbánné egyik gyermeke cca.12-13 hónapra született a lakásigénylésben
megadott terhességi dátum szerint!A többi már nem érdekelt,mert kimentem ró-
kázni! "Csodák mindíg vannak öcsi!-mondta a bratyó! :-)))
bencemacska
@tudode: Nagyjából leírja, természetesen arra vigyázva, hogy perelhető ne legyen.
Ha jól emlékszem nincs benne, mennyiért újították fel a Haris közi lakást a beköltözésük előtt!
csipetke
Gulyás utolsó mondata:-"Nem kívánjuk megmondani másoknak,hogyan kell gondolkodni,viszont ezt fordítva is elvárjuk."Helyesen ez úgy hangzana,hogy -Nem kívánjuk megmondani másoknak,hogyan kell gondolkodni,mert nekünk sincs mivel.Némelyik fideszes egykezén meg tudná számolni a megmaradt agysejtjeit,ami nekünk azért rossz,mert minket is ugyanolyan hülyének néznek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.