A baloldali ellenzék közös jelöltje, László Győző nyerte a szombathelyi időközi választást, a Fidesz jelöltje Melega Miklós előtt.

László Győzőt, az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltjét választották önkormányzati képviselőnek Szombathelyen a vasárnap megtartott időközi voksoláson – közölte az előzetes, nem hivatalos eredmények alapján MTI-vel Károlyi Ákos jegyző, a helyi választási iroda vezetője.

Tájékoztatása szerint a 4305 szavazásra jogosult közül 16233-an járultak a szavazóurnához, az 1623 érvényesen szavazó közül

927-en voksoltak László Győzőre, míg ellenfele Melega Miklós, a Fidesz-KDNP jelöltjeként 696 szavazatot kapott.

Szombathely 5-ös számú önkormányzati egyéni választókerületében azért kellett időközi választást tartani, mert a 2014-ben az Éljen Szombathely! – MSZP- DK- Együtt színeiben mandátumot szerzett Czeglédy Csaba egy éven át nem vett részt a közgyűlés ülésein; jelenleg is letartóztatásban van, több társával együtt bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

anima
Amikor a gyanúsítottak gyanúsítanak másokat a saját bűneikért. Ez gáz.
A hárommillió agyilag házmester, meg asszisztál ehhez.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anima
Amikor a gyanúsítottak gyanúsítanak másokat a saját bűneikért. Ez gáz.
A hárommillió agyilag házmester, meg asszisztál ehhez.
karma1
@Eriksson: Letezik az elutes is - viszont ugy latszik, az ujsagot mar senki sem lektoralja, mielott kimegy "a koztudatba"...
Az ujsagiras mar nem a hitelessegrol szol regen...:o((((
desiro
Várható volt a fityszosok veresége. Lassan 1 éve lehetetlen Szombathelyen a közlekedés.
A Rohonci utat már másodszor aszfaltozzák, kérdés ki a felelős a trehány munkáért?
3 hidat szétbombáztak az egyiken kb 5 hónapig senki nem dolgozott.
Ez a hende mocsok meg a puskás makogó eftárs sikere, stadion van fenntartó nincs, ja meg hol a foci???
simmering73
Érdekes ez a hír nem érte el a lakájmédia ingerküszöbét.
desiro
@simmering73: a VERESÉGET NEM SZKÁSUK PUBLIKÁLNI.
fŐLEG cSABA ESETÉBEN.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.