A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Rétvári: a közterületen való élet tiltásának az emberélet megmentése a célja

Rétvári Bence közlése szerint a jogszabállyal megelőzhető, hogy a hajléktalanok télen kihűljenek közterületen vagy erdőben, másrészt az is cél, hogy azok is eljussanak a szálláshelyekre, akik még mindig az utcán élnek.

Hozzátette, van még szabad kapacitás, és eddig is volt.

"Azt józan ésszel mindannyian beláthatjuk, hogy a hajléktalanságból való kitörés az valahol ezeken az átmeneti szállásokon keresztül vezet, onnan kaphatnak szociális segítséget, ruhát, munkalehetőséget, közmunkát vagy képzést" – fogalmazott.

Rétvári Bence közlése szerint mintegy 9 milliárd forintot fordít a kormány hajléktalan-ellátásra, és több száz karitatív szervezettel működik együtt.

Az államtitkár elmondta azt is, a probléma 28 éve megoldatlan Magyarországon, s az eddigi jogszabályok nem voltak alkalmasak arra, hogy a hajléktalanságot megszüntessék, ezért van az új jogszabály.

93 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A lopkodás és a hazudozás után kormányprogrammá vált az aljasság is. Mert ezen a három dolgon kívül a fideSS-kdnp máshoz nem ért.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
A lopkodás és a hazudozás után kormányprogrammá vált az aljasság is. Mert ezen a három dolgon kívül a fideSS-kdnp máshoz nem ért.
Aki Én
Meg különben se szédelegjenek az orbán család szállodái környékén.
Sajnos elfogytak az országban azok a kis szegletek, ahol még ne lenne a Mészáros-orbán klánnak szállodája.
Pálinkás Pál
@Aki Én: Bukásuk után lesz mit elkobozni!!
magyarbakancs
Rétvári Úr!
Gondolom nem önszántából élnek az utcán azok kik sajnos maguk ,vagy más hibájából odakerültek.
Mindenki szeretné este paplanos párnára hajtani le a fejét,mint betonra,padra ,vagy az aluljáróba.
A legnyomorultabbakkal packázik mindig minden korszakban a hatalom.
Talán ha lenne mondjuk olyan kis konténer lakások ahol közmunka mellett ki tudnák fizetni a szállást ez üdvözítőbb lenne mint vegzálni a hajléktalanokat.
Nessy
Könnyű a milliós fizetés, kényelmes élet, szolgálati autó ablakából látott élet problémáiról mellébeszélni. Elmondani azt, amit előírnak!
Megkérdezte egyetlen jogalkotó is, hogy az utcán élők miért is élnek ott? Hányan estek áldozatul a devizahitel forintosításának? Hányan lettek munkanélküliek, munkalehetőség nélkül? Megnézett egyetlen, általuk tökéletesnek mondott éjjeli menedékhelyet? Miért azokat vegzálják, akik segítenének? Megbüntettek egyetlen lakásmaffiát?
Valóban az emberi közönynek, rosszindulatnak nincs alsó határa.
A válasz mindegyik kérdésre NEM!
magyarbakancs
@Nessy: Hódolatomat és megbecsülésemet fejezem ki az írásodért.
tudode
A mókamester még vigyorog is ahhoz, hogy ÉLETET mentenek, akkor, amikor a hontalanok nagy része, ha nem a 2/3-a ŐFÉNYESSÉGE .. á l d o z a t a i!
.
Hol a lóvé? Az államháztartásba befolyó adóforintok sorsa ÁLLAMTITOK amióta ZSIBIZNEK ezzel a lóvéval.
.
Igen ám, de naponta 2,2 milliárd, azaz KETTŐEGÉSZ KETTŐTIZED milliárd folyik be az EU kohéziós alapból. Az annyit jelent, hogy amióta nyüglődnek vagy mit is követnek el a társadalom nyakán körülbelül HARMINCNYOLCEZER NAP telt el.
.
Na jó!
Az ócsai lakótelep túlárazott 80 kulipintyója 2,4 milliárdba került, azaz, ha megsokszorozták volna, meg a bár a szociális lakásépítést a térkövezés, buli beruházások, betonteknők helyett NEM KELLENE ILYEN GYALÁZATOS MÓDON "megmenteni" azokat a hajléktalanokat, akiktől a TAJGETOSZ törvényükkel még a kis motyójukat is ELKOBOZZÁK!
.
Ha jószándékuak lennének az ÜRESEN TÁTONGÓ, omladozó laktanyákat átalakíthatták volna meg a bár AZOKNAK, akik a "csuti" OTTHONTEREMTÉSI támogatása, és a devizakárosultak élvezhetik a KÖZTEREKRŐL való futkározást a nappali melegedő, az éjjeli MENEDÉKHELY, a fürdési lehetőség, és a KAJA OSZTÁS között!
,
Ha legalább EGY NAPOT megkóstolták volna MILYEN KLASSZ életük van az UTCÁN ÉLŐKNEWK akkor, amikor még a lakosság részére sincs ILLEMHELY, ahol a rájuk jövő szükségleteiket kielégíthetnék.
.
Nem a KÉTMILLIÓS VÉGKIELÉGÍTÉS .. p o f á t l a n , hanem az ahogy EZER MILLIÁRDOK válnak NARANCSKÖDDÉ, betonteknőkké, sport/konferencia létesítményekké, kisvasutakká, ki tudja mivé!!!
kereső
Mi magyarok maximálisan bizunk a kormány segitőkész jóindulatában. Tudjuk,hogy mindig mindent megtesznek a legelesettebbek megsegitéséért,mint most a hajléktalanokért. Már csak egy aprócska kérdés merül fel rétvári úr. Hogyan lehet 30-40 ezer hajléktalant ( pontos szám nem ismert!!!-lehet ez több is!) 19000 férőhelyen elhelyezni? A qrva életbe már!És még egy ,az "Oltalom"!!!- mikor kapja meg az állami finanszirozási összeget a hajléktalan szálló fenntartása, a hajléktalan gyermekek óvodája után?? Csak nem Iványi lelkész úr személye miatt késik??? az emberjogi biróság határozatának végrehajtása???
Nessy
@magyarbakancs: Köszönöm! Te megérted, miért tudnám megfojtani ezt az önelégült képű hazug manuszt!
lampa laz
...közben arra is vigyáztok mocskok, h nehogy elfogyjanak a hajléktalanok az utcáról, mert naponta lakoltattok ki családokat, még olyanokat is akiknek tartozásuk sincs. Akkor milyen megoldásról beszélsz te szerencsétlen barom.
Gauntlet
akkor kerüljetek egy pöttyet ti az utcára! Az ország is jobban járna, b + !
papa.49
Retekbence te mit tettél a hajléktalanokért, tudom SEMMIT, csak itt pofázol, de !!!
Hány férőhely van Budapesten szerinted ???
Hény hajléktalan van Budapesten szerinted ???
Ezt a két számot összevetve KÁR VOLT A MOCSKOS POFÁD KINYITNI !!!
eszegfu
Nem is tudtam, hogy ez ilyen "egyszerü"?! Csináltak egy uj jogszabályt és máris nincs hajléktalanság! Mit mondjak..."frappáns" megoldás!:(( Igaz, 2016-ban 18 ezer körüli volt a fogvatartottak száma, ami 130 %-os tulterheltséget jelentett. Idén kell elkészülnie 9 uj börtönnek, melyben 6 ezer uj hely van... tehát meg kell tölteni...
csipetke
Rétvári jobban tenné,ha utánanézne,mert a hajéktalan-szállók vezetői szerint nincs elég hely.Másrészt,ott áll a sok drága tökfelesleges stadion,egyet át kéne alakítani,oszt meg is vagyunk.Így legalább valami haszna is lesz orbán mániákus,elmebeteg stadionépítésének.De ez a bagázs nem megmenteni akarja a hajléktalanokat,csak eltüntetni,mert hogy veszi ki magát,ha pl a turisták hírét viszik a világban,hogy ebben a sikeres,dübörgő gazdaságú,gazdag országban,ami a legstabilabb Európában,(ha kihagytam valamit a fidesz által kommunikált rizsából,szóljatok) hajléktalanok élnek az utcán.
csipetke
@Pálinkás Pál: 9:25 Azért arra van eszük,hogy a saját nevükön ne legyen semmi értékes.Akkorra mindent átíratnak a családtagokra,a vak komondorra,meg mittoménkire.
Clavigo
Részed legyen az ilyen típusú " emberélet megmentésében "... a zsebberecskázó ,szájnyalinkás,,gyagyás Gazdáddal egyetemben..
Clavigo
@Shikari: Mi van Gyagyás,,,Megjöttél ??
szettevette
Talán, ha támogatnák a munkáltatókat, munkásszállások megépítésére, akkor a munkaerő probléma is megoldódna, és lenne lehetőség a hajléktalanoknak a lakhatásra. Mert legtöbbjük dolgozna szívesen, de pont az miatt nem tud, mert nincs lakcíme! Azt hiszem, hogy minden embernek szüksége van, egy kicsike kis helyre, ahol csak maga van. (Még ha az csak fél négyzetméter is!) Én sem szeretnék tömegszálláson aludni.
Clavigo
@Shikari: Költői kérdés volt,,,nem igényeltem választ,,,,te Agyalágyult.
Aki Én
@Shikari a hét vicce: Normalitásról beszélsz, jól hallom?
Aki Én
@Clavigo: Az agyalágyultság agyat feltételez. Ez erős túlzás a @Shikari kretén: esetében.
dr. prédikátor
@Aki Én: Így igaz ,mivel csak egy rakás xar van az ész helyett a fejében!!!de mit is lehet várni egy illiberális gecitől???!!!
dr. prédikátor
Retekbence !!! Remélem neked is a pofádra fogy fagyni ez a kaján vigyor hamarosan!!!
Pálinkás Pál
@csipetke: Ellenőrizni hogy a családtag miből vette..ha csak 1 Ft-tal nem tud elszámolni...elkobzás!!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: Álom álom édes álom,...de,különben jogos az ötlet!
solidedge
Ki fognak vonulni a települések szélére, most már a segítők sem fogják tudni hol tartózkodnak. Télen ha nagy hideg lesz sorra fognak megfagyni. Hát ez a Fidesz emberélet mentése. Rájuk jellemző.
picike1
@solidedge: egy kéregető többet keres naponta mint a nyugdija valakinek ne izgulj nem fagynak meg nem az a céljuk
csak úgy....
@picike1: te,valami profi kéregetö lehetsz...
picike1
@csak úgy...: mig másnak tisztességel hetvenezer addig nekik 4x70 van nincsen mit sajnálkoznni és mi a 70 ből kell tisztességgel éljünk ha nem is urizálva ennyi !!
Pálinkás Pál
@Shikari: Való igaz sosem került ennyi ember fedél nélkül az utcára mint a narancsmarhák alatt...de ne félj nektek lesz fedél a fejetek felett...Szegeden,Vácon,Kőhidán...
picike1
@csak úgy...: adjam a cimem mennyit küldesz nekem ??
csak úgy....
@picike1: ebben te biztos vagy? te 70 ezerböl élsz tisztességesen ? ismerve az árakat , a rezsi költségeit egy kb. 25.nm es lakásnak..., 70 ezerböl élsz tisztességesen vagy csak tudnál,ha eselleg arra szorulnál? a kettö nem ugyan az...
csak úgy....
@picike1: Ok! add ,persze nyugdijas létemre nem tudnék sokat segíteni ,- de miért nem a rakéta gyorsasággal milliárdossá lett, mészáros családnak küldöd a címed ?
csak úgy....
@Shikari: legalább az állatokat szereted,te álat...
papa.49
Budapesten a hajléktalan szállókon EGY ÁGYRA KÉT EMBER JUT !!!
Ezek tények, a törvény előtt talán tenni kellett volna valamit az ágyszám növelése érdekében, de ITT CSAK AZ ÜRES STADIONOK SZÁMA NÖVEKSZIK, MEG AZ ELLOPOTT SUSKA NAGYSÁGA !!!
Macskaszem
Ezek nem megoldani akarják a hajléktalanságot, hanem eltüntetni szem elől. Ha a hajléktalanokat kiszorítják az aluljárókból, forgalmas helyekről, nem lesz olyan szembeötlő a probléma, és ami nem látható, az nincs is. Nem fognak a padon megfagyni, mert nem engedik ráülni sem őket. Úgy szűnik meg a hajléktalanság, (legalábbis a látványa) hogy nem kerül a kúrmánynak egy fillérbe sem.
Aki Én
@Shikari: 13:08 Így beszél egy keresztény-demokrata igaz magyar?
Nem. Így egy buta, tájékozatlan seggfej beszél, aki alapfogalmakkal sincs tisztában.
desiro
bence de hülye vagy, a TI AZ EMBERI ÉLET MEGMENTŐI, NA NE RÖHÖGTESS.
A KÓRHÁZAKBAN AZ ÁLDÁSOS TEVÉKENYSÉGETEK MIATT, EMBEREK HALNAK MEG.
Miért nem fogadtátok el az MSZP beadványát a VIP. eltörléséről?
desiro
@csak úgy...: A shikari saját magát sem szereti.
Aki Én
@Shikari: Tökéletes válasz a magadfajta beteg féregtől :)
Nessy
Mit mond az írás? "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!"
Ezek szerint a "keresztény demokraták" ennyire nem szeretik magukat?
Itthon vagyok.
@Shikari: Te tényleg ennyire fogyatékos vagy?
csak úgy....
@desiro: nem tudok megdöbbeni a dógon! :) a helyibe én is útálnám magam...
picike1
@csak úgy...: 86 tól özvegy képzeld és ennyi a nyugdijam
csak úgy....
@Itthon vagyok.: Csak bátran kérdezd ki! :) garantált a válasz...
Itthon vagyok.
@Shikari: Húzzál már innen, senki nem kíváncsi Rád! Még csak nem is szórakoztatóak a hozzászólásaid.
csak úgy....
@picike1: Nagyon sajnálom és nem bántásnak gondoltam,azt amit írtam! Akkor ,ha szerinted a Náladnál is szegényebbet pocskondiázod,attól a Te problémád megoldódik?
Nessy
Konklúzió: Egy csörgőkígyóba több humánum akad, mint egy keresztény demokratába!
csak úgy....
@Itthon vagyok.: Chemotoxal sem bírod elkergetni, ez az utolsó fórum,hol még (ha nem is veszik emberszámba) de válaszra méltatják...
picike1
@csak úgy...: fizessen mindenki böcsülettel parasztosan mint él mindent és éljen meg okés és lehetőleg ne ide a folyósóra vizeljen és egyebek télen ahol élek ok és én és mi fizetünk a lakók és ez nem pocskondiézás
picike1
hajléktalan eszi a szendvics sonkát én meg a zsiros kenyért aki fizettek közmüt és mindent ennyi az egész . egyen ő is zsiros kenyeret
csak úgy....
@picike1: Most öszintén! Cserélnél vele a sonkás szenvics miatt,eselleg be engednéd,hogy a Te WC be pislantson? Szerinted marha jól mehet nekik...,szerintem gondold át,hogy mit irigyelsz tölük...
picike1
@csak úgy...: nem irigylek senkitől semmit se de minket a társadalom többi tagját ne fertőzze meg mindennek ez ilyen egyszerü nagy dolog és kisdolog együtt !!!
picike1
@csak úgy...: senki az wc-émre csak a család értve vagyon
Itthon vagyok.
@Shikari: Te csak magadat veszed emberszámba. Mindenki más proli, bunkó stb. Csak Te vagy helikopter. Empátia?
csak úgy....
@picike1: Csak póriasa szólva, ha nekem nincs hova pis meg kak lehetöségem,akkó? ha a gatyába ha szanaszét,mert muszály,akkor ? Te meg közben irígykedsz a sonkás szenyóm miatt...
Engem, ebbe a dologban csak az irritál,hogy nem említed az okokat...
picike1
@csak úgy...: engemet meg azzal piszkálsz az ő szarukkal és ebédelek hagyál már békén
csak úgy....
@picike1: értettem! további kellemes ,gondolkodás nélküli létet a havi 70 böl...
csak úgy....
@Shikari: ezzel pont nem köllött vóna dicsekedned tibim! :) tudjuk,hogy a fiúkhoz vonzódsz...,frankó kis rabbi lett vóna belöled de akár dervis is! :)
mesélj még tibim...
Pálinkás Pál
@Shikari: Nem fenyegettelek,általánosságban beszélek..A lakáshitelesekért én sem emelek szót..viszont akiket villámgyorsan kidobnak,önhíbán kívüli közműtartozásért,az gáz!!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: Ne vedd komolyra a félnótást ,különben mi a problemád a lakáshitelesekkel ? azok is cigók? gondolod,hogy viccböl nem fizetik az emberek,családok a számlákat? Szerinted ha vóna miböl,akkor akkor is az utcára szeretnének kerülni az adóságaik miatt?
Pálinkás Pál
@Shikari: Nos vegyünk egy példát...kivágják mindkét keresőt az állásából...a narancsosok által biztosított hatalmas szociális háló /munkanélküli segély amíg jár nem sokáig/ vagy utána a szédületes közhasznú rabszolgamunka szerinted meddig fedezi egy akár önkormányzati bérlakás fenntartását??
Vezesd le itt nekem... és mielőtt előhoznád az alkoholizálásukat,kíváncsi lennék ,ha te földönfutó módon utcára kerülnéltalán nem innál??? Vagy te olyan superman vagy hogy tiszta fejjel elfogadod,míg akik kitettek gennyesre lopják magukat a közösből/ adók/...!?
Pálinkás Pál
@csak úgy...: A lakáshitelesekkel??? Már párszor leírtam,tőzsdéztek,elbukták!!! Amikor felvették a devizahitelt ,az sokkal kedvezőbb volt a forinthitelnél,ergo nyerészkedni akartak...nem jött be ,így jártak.. nekem is volt kocsihitelem,ezt is írtam már,amikor elkezdődött a cirkusz,kifizettem!!! Ja hogy én olyan kocsit vettem amit ilyen esetben egyből meg tudok venni??? mert sok autóhitelesnek a valaga kilógott a gatyából,de 6-8 millás autókkal hasítottak..most akkor sajnálnom kéne őket?
csak úgy....
@Pálinkás Pál: Szerinted ök "tözsdéztek" ? szerintem símán át lettek bazva...
Pali! Te nem vagy egy csöppött kárörvendö? Te magyar vagy Pali,hogy leszarod a többit ,mert a cigókról már tudom,hogy nálad semmi sanszuk...,te leszarsz mindenkit és mindenhol ,mindenbe a kisebbséget a hibásokat a gyülöni valókat keresed,kozben ott lébecolnak elötted a dunaparton az országházban és a rózsadombon az örzött és jól védett villáikban,közben Te ,keresgéled a hibást...,na eriggy már...
csak úgy....
@Shikari: tibikém! gyógyszerre vedelni tilos és egészségtelen! ott a kötél és biztosan van hokedlid...,de meg ne tedd! nekem marhára hiányoznál! ;)
kissé felnőttem
kisinas !!! arra nem jutottál,hogy azoknak az embereknek a feltételei miért, hol és mikor de megszüntek?Ja nem érdekel ez ma senkit? csak hangzatos a téma?
Szállóra 100 x elmondták miért nem mennek, csak ez is olyan Stadionos téma ám pénz elköltve fentartót bottal sem lehet találni üzemeltetésre. Miért lettek koszosak piszkosak mért büzlenek hát az okokat nem csak az egyénekben kéne keresni, hanem feltételek sorát kéne egy stadion áráért kialakitani, másért ha nem is ők mind MAGYAR állampolgárok, tán kéne költeni is rájuk, nem csak szónokolni, szóval tettel megoldás bőven lenne de ahhoz SZÍV , emberibb hozzáállás kell nem pártérdekes,
képzeld el ha válás után se pénzed se lakásod se családod merre indulnál??? de havi 1-2 millából és Budai villából másként látni a világot.A mostanit meg a mentőszolgálat oldja meg vagy hogy is lészen ez?
Qqberci
Nem hülye vagy Benőke, hanem aljas. Ha megtiltják, hgy sz@rjál, akkor nem fox?...
menekült
Egy embernek csak akkor van joga lenézni valakire, amikor segít neki felállni.
Itthon vagyok.
@Shikari: Magadról állítottál ki bizonyítványt. Nem volt humoros.
CsipkeRózsa
Rétvárina van képe hazudni, hogy a törvény célja a haljéktalan emberek mentése, hiszen nagy ívben lesz@rja őket.
Borsodi
@CsipkeRózsa: Persze,hogy leszarja minél többen halnak meg annál jobb a statisztika.Akinek nincs semmije annyit is ér.
Akiket kilakoltatnak,mert nem tudják fizetni a hitelt,azzal is jót tesznek? Én csak azt látom,hogy egymással igen bőkezűek,ez a szerencsétlen is,hogy tud tükörbe nézni.
24.hu/belfold/2015/03/22/szetalazzak-retvari-bencet-a-facebookon/
menekült
@CsipkeRózsa: Hogy mi van velük, azt lesz@rja a kormányával együtt. Viszont roppantul zavarja őket hogy a szerencsétlenek mindenfelé ott vannak. Ezek a hajléktalanok elleni törvények arról árulkodnak, hogy gyűlölik és megvetik őket. Pedig éppen az államnak, a kormánynak lenne az a feladata, amivel nagyon sok civil szervezet küszködik. Őtőlük kellene példát venni és megoldásokat átvenni. A civil szervezetek rendszeresen segítenek a hajléktalanoknak ruhához, élelemhez jutni, és emellett próbálnak egy-egy embert vagy családot lakáshoz és munkához juttatni. Ez már nem egyszer sikerült nekik a szűkös lehetőségeik ellenére.

Nem magyarságkutatásra meg menekültellenes tevékenységre kell szervezeteket létrehozni, hanem arra, hogy legyenek akik egyenként leülnek a hajléktalanokkal, beszélnek velük, és mindegyiknél megpróbálják megtalálni a megoldást. És azonnal leállítani a kilakoltatásokat, és azoknál is megoldást keresni, hogy ne kerüljenek az utcára.
Lepényleső
Így humánus? El kell őket pusztítani ne éljék azt a csúnya életet,azt főleg ne amit ez a kétharmad
teremtett? Esetleg először deportálás,aztán hogy a társadalomnak hasznosak legyenek ingyen
dolgoztatás? A diktatúrák mindig a leggyengébbekkel kezdték,aztán felbátorodva a közöny
láttán,mindenkivel megtették?
dr. prédikátor
@picike1: tegnap 14.51 re ! Majd küldök neked házi zsírt meg egy vekni kenyeret, vagy egy adag sonkás szendvicset, azt majszold, miközben ledegradálod a hajléktalanokat!!!
staro2
Most már értem.
Ennek az aljas logikának megfelelően:
Az alacsony-(a drágulások miatt egyre kevesebbet érő nyugdíjak)- a nyugdíjasok érdekeit szolgálják és a felelőtlen pénzszórás ellen védik meg őket.
picike1
@dr. prédikátor: az ürülékét te takarisd valamennyi után tudod ! ja és szagold ki a részedet is belőle nem vagyok utálatosabb mint te
Aki Én
@Pálinkás Pál: Nem a puccos autóvásárlásról van szó, habár ott is átbaszás a hitel. Olyan esetekben gáz különösen, mikor idős emberek vagy családok lakhatása múlik ezen a világszerte elfogadott és működő rendszeren, mint a hitelfelvétel.
Hogyan fordulhat elő, hogy 5 milliós felvételnél kifizetsz 8,5 milliót, és még követelnek 4 milliót?
Nem egyedi eset, szinte mindegyik hasonló. És természetesen a kormány ad ehhez törvényes keretet. Miért csak nálunk ekkora probléma ez? Máshol nem volt gazdasági válság?
De volt, csak ott levitték és nem felvitték a kamatokat. Lásd lengyelek.
Pálinkás Pál
@Aki Én: Most ezzel mit akarsz mondani? Talán el kéne olvasni a szerződést,mielőtt aláírod.
Nessy
@Pálinkás Pál: Tudod, anno mi is elolvastuk a szerződést, aztán a rendszerváltás után egyik napról a másikra a 6%-s kamat 32% lett. Ha viszont tudtad vállalni, hogy x időn belül visszafizeted a tartozást, akkor "csak" 18%. nekünk szerencsénk volt, mert már a vége felé jártunk a 10 éves futam időnek, így "megúsztuk" 18 %-s kamattal. Nálunk a szerződések néha még annyit sem érnek, mint a papír, amire nyomtatják, ha a kormány úgy dönt! Az MNB járt jól a forintosítással! Hogy az ,ennyire volt tisztességtelen, nem tisztem felmérni, de hogy az volt, az látható.
Pálinkás Pál
@Nessy: Valamit tisztázzunk...említett esetekben /devizahitel/ elsősorban az árfolyam szabadult el..amiről nem a bankok tehetnek...ezért írtam hogy tőzsdéztek,.,vagy szerinted ha valami csoda folytán mondjuk a svájci frank lezuhant volna 30 Ft-ra... akkor is tiltakoztak volna,vagy röhögve elrakták volna a nyereséget!! És mivel akkor is volt állandó kamatu forinthitel,igaz sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel ,ezért nem igazán tudom sajnálni a devizahiteleseket!!
Nessy
@Pálinkás Pál: Ok. Akkor most mi a véleményed a naponta növekvő hitel kamatokról? Míg ugyanakkor a betéti kamatok, ha hirtelen kell a pénz, negatívak lesznek?
Csak halkan jegyzem meg, hogy koromnál fogva már semmilyen hitelem nincs, nem is lehet! Illetve lehetne 30% körüli kamattal.
Igaz, egyetlen pénzintézet sem népjóléti intézmény, és valamiből elő kell teremteni a pár milliárdos profitot.
Száz szónak is egy a vége a forintosítás, mint olyan, nem éppen a tisztességes tranzakciók közé tartozott kis hazánkban!
Arról nem is beszélve, ha fizetési probléma lesz, a lakás értéke kapásból az értékbecslő szerint a felére zuhan, az árverésen meg még annyit sem "ér". Egy év munkanélküliség, és jön a fedélnélküliség is!
Aki Én
@Pálinkás Pál: Nem kell őket sajnálni, de csak őket hibáztatni butaság.
dr. prédikátor
@picike1: nem tudom hogy miből vagy, nőböl vagy fiuból,remélem te nem jutsz a sorsukra.nem leszel hajléktalan. Én se vagyok oda értük de legalább nem mondok róluk véleményt.!!!De remélem te a keresztény szeretet jegyében írod a mondandódat vagy a NER szellemében.Ma 9.54 re.Szép napot neked is!!!
picike1
@dr. prédikátor: figyelj volt fiatal az én időmben is akkor ők nem akartak doldozni igy elmentek csövesnek és uresen álló házakba laktak sokan . gondolhatod mi volt ott . most ezek az emberek lettel hajléktalanok nagyrész .nem gondolod sajnálni fogom őket . más az aki normális és önhibáján kivült került e sorsra .üdv neked.))
Desischado
@csak úgy...: Pontosan, jól mondod. Most volt nálunk egy baleset, mellé ömlesztve kaptam az ehavi számlákat, három számla is háromszoros összeggel jött mint vártam, és most dilemmázok, hogy rezsit fizessek, vagy együnk is valamit? Így még nem voltam, de meg van a három csapás, remélem, több nem lesz. Nem boldogságból nem fizetnek az emberek, jól mndod.
retek bencének meg vajon milyen vastag bőr van a pofázmányán, hogy volt bőr a képén megmentőnek titulálni magukat?! Jól írták fentebb, ez csak arra szolgál, hogy elrejtsék a problémát. A hajléktalan meg a többi szerencsétlen is nyugodtan forduljon fel szerintük, ha nem tetszik nekik a rendszer. Az orbán kormány vlódi arca!
Pálinkás Pál
@Aki Én: Egy szóval sem írtam hogy csak őket hibáztatom,de talán mégsem kéne közpénzből szponzorálni a hibás "tőzsdei" döntést. Úgyis van aki belenyúl a közösbe két kézzel!
kissé felnőttem
@Shikari: az átkosban borsodban ipari létesitmények voltak had ne soroljam jómagam 6 féle képesitéssel voltam munkanélküli mert álláshirdetést az ujságok nem közölhettek le... nem folytatom DE KINŐTTEM TULÉLTEM aki érti érti aki meg nem is akar dolgozni,az 30 % aztán hol ki miért allkoholizál magánügye ugye? ERRŐL CSAK AZT BESZÉLJEN AKI NEK VOLT BENNE RÉSZE A TŐBBI MEG IGY NI GIBIC MINT A KÁRTYÁSOKNÁL
evacica
Azzal egyet is értek, hogy meg kell az utcán élést szüntetni, de nem ilyen lelketlen szemét módon! Szövegel ez a keresztény demokratának csúfolt senki, kinek kívánok hajléktalan életet! Talán kevesebbet kellene Orbán hülyeségeire költeni, na meg kevesebbet kéne lopni és akkor jutna pénz normális emberi megoldásokra is, ami az állam kötelessége lenne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.